Tartoztunk már egy Dobrumba-teszttel. Volt oka, hogy még nem írtunk róla – és ha már arra jártunk, átsétáltunk a nemrég nyílt Krampuzba. Multikulti ebéd az Araráttól a Boszporuszon át Franciaországig.
Itt, ahol coolságból fonják a kerítést, és nincs az az autómárka, ami menőbb lenne errefelé, mint egy longboard vagy fixi, és mindenki éppen jógára megy, vagy éppen a borbélytól jön, egyszóval a Madách téren és környékén bőven van mit csemegézni. (Koktéltesztünk a Barside-ból hamarosan érkezik!)
(Legalább) hét nyelven beszél: Dobrumba
Az év egyik legszellemesebb elnevezése a Dobrumba, ebben kiegyezhetünk. Hasonlóan jó kimondani, mint mondjuk azt, hogy rumbaba, és mindenki egy közel-keleti városra/hegységre/valamire asszociál róla. Legkésőbb a helyszínen esik le, hogy ez itt a Dob és a Rumbach Sebestyén utca sarka. Hehe.
Tegye a szívére a kezét Budapest hipszterkeménymagja: a mezze szót sokan a Dobrumba nyitása után tanulták meg – de az biztos, hogy megtanulták. Úgyszólván berobbant a hely februárban, a Közel-Kelet ízeiben ugyancsak hiteles és jártas Mautner Zsófi a blogján magasztalta, amit egy Index cikk követett. Erős start.
Mi is jöttünk és kóstoltunk a nyitás után nem sokkal, de akkor vegyes minőségű ételt kaptunk, vegyes minőségű szervízzel (kiszáradt piri-piri csirke, a maga kedves módján kioktató felszolgálóval). Úgy voltunk vele, hogy visszatérünk később, amikor nem akar egész Bel-Pest itt enni, és elcsitultak már az első hullámok. Érdemes volt.
Hónapokon át asztalfoglalás nélkül az étterembe bejutni sem lehetett, mostanra láthatóan normalizálódott a helyzet. Ebédidőben is volt szabad asztal, de az is egyértelmű volt, hogy a környékbeliek óriási kedvence a Dobrumba. Egy korrekt ajánlattal is támogatják az itt ebédelést: ha 12-től egészen 4 óráig (!) legalább 1500 forintért rendelünk, egy napi levest vagy egy basboussa (arab grízes sütemény) desszertet kapunk ajándékba.
Az Atlasztól Ararátig, Boszporusztól Gibraltárig mottó megintcsak telitalálat, találóan definiálja ezt a kulináris világot, amelynek nem lehet vonalzóval meghúzni a határait, és amely minden egzotikumával együtt összességében mégiscsak annyira passzol a magyar szájízhez.
Mezzézni legalább olyan jó, mint tapasozni, különösen kedves műfaj ez az elköteleződésre képtelenek számára, akik egy nagy adag főétel kiválasztása helyett itt kedvükre falatozhatnak ezt-azt-amazt. A hideg mezzék sora igazi vegamennyország, 12-ből 11-nél kint a V betű az étlapon. A legtöbb étteremben csak megtűrt, rántott sajttal traktált növényevők itt aztán dúskálhatnak az ízekben.
Most előre megfontolt szándékkal ismét kikértünk egy piri-pirit. Lássuk a medvét, de inkább a csirkét: ezúttal egy jól sikerült piri-piri került az agyagedénykénkbe. A fogás így hangzik az étlapon: portugál pácolt csirkefilé, csípős piri-piri szósszal, római salátával és citromos aiolival. Szárazságról ezúttal szó nincs, a szaftosra sült húsra bőven jutott az aioliból, a mártás házi, élénksárga színű, kisebb petrezselyembokorral a tetején.
A polvo portugallo kiváló tesztétel, olyan fogás, amit a hazájában, megannyi tengerparti étteremben is rendre elrontanak. És ez is jó: a polip nem rágós, nincs kiszáradva, omlós, és átjárja a fokhagymaíz. A fehérborban és fokhagymában párolt bébipolip sült újburgonyával és petrezselyemmel érkezik, mellette kis csészében igen korrekt zhoug. Közel-keleti pesztónak is nevezhetnénk ezt a friss zöldekből kikevert, kifejezetten üdítő kísérőt. A Jemenből eredeztetett fűszerszószban koriandert, petrezselymet, zöldchilit, fokhagymát, olívaolajat, citromlevet sejtünk, de persze ahány zhoug, annyi szokás.
Két hideg mezzét kérünk ki. Labneh: sűrű arab krémsajt joghurtból, olívaolajjal za'atar fűszerrel. Szemet gyönyörködtető kis fogás, a joghurtos krémsajt afféle kis tálkaként funkcionál, benne az olívaolajos za'atar (más néven zatar), ez a zöldfűszeres, pirított szezámmagokkal teli fűszerkeverék.
Kötelező körnek érezzük a hummusz padlizsánt: házi hummusz sült padlizsán chutney-val, pirított mandulával, olívaolajjal. Nahát igen, ezért érdemes egy erre specializálódott helyen kikérni egy már-már elcsépeltnek számító klasszikust. A hummusz tökéletes a római köménnyel, fokhagymával, tahinivel, a padlizsán picit füstös, csupa zamat. Az is biztos, hogy a padlizsánhoz és hummuszhoz magunktól nem kérnénk gránátalmamagot és a pirított mandulát, pedig milyen jók így együtt.
A mezzékhez hajdinalisztből gyúrt, vékony, ropogós arab lepénykenyér jár. Ez is egy jó érzékkel választott kísérő, egy vastagabb pitakenyér már sok lenne a kiadós krémek mellé. Újabb jó pont.
A legjobb a Dobrumbában: a sok-sok és még annál is több íz. Hogy nem sajnálják az ételből a friss zöldeket, a fűszereket, a tahiniszószt, az olívaolajat. A petrezselyemszórás egyes fogásokat szinte beborít; itt nem csak mutatóban korianderes vagy paprikás egy étel, hanem nagyon. Mutatjuk a forró gyömbéres limonádét, na ez sem egy vékony lé, ugyancsak jó választásnak bizonyult.
Az étlap valóban felöleli az egész mediterráneumot, nem ragad le a levantei országoknál (Szíria, Izrael, Libanon, Palesztína, Jordánia), hanem ott van a menüben a már említett Portugália, Spanyolország (fekete olívakrémmel), Görögország (szintén olívabogyó-fronton), a fantasztikus konyhával büszkélkedhető Grúzia (céklás, illetve spenótos pkhalival), és természetesen a két nagy kulináris birodalom, Marokkó és Törökország is. És most egy tényleg zárójeles megjegyzés következik: több étel kóstolása után az is megfogalmazódott bennünk, hogy ez azért tényleg az urbánus, egy picit hatásvadász megközelítése a térség konyhájának, az alapanyagok karakterét sokszor elmosó fűszerhasználattal. Ebben a műfajban a Khan és a Saó azért szerencsésebb elgondolás, mert nem az egész Távol-Keletet akarják képviselni.
Az jutott még eszünkbe a bőséges ebéd után, hogy ma már szinte ott tartunk, hogy örülünk annak, ha egy új és menőnek szánt hely nem akarja kényszeresen bizonygatni magáról, hogy minden kézműves és helyi (ez vicces is lenne pont itt), és ökológiai és szabadtartású és a legnagyobb szeretetben, vegyszermentesen nevelt... Egyszerűen megkönnyebbülés, ha egy helyen nem ígérnek betarthatatlant, hogy aztán gyanakodva méregessük az ételt, hogy miben csapnak be éppen.
Itt is nyilvánvaló, hogy mediterráneum ide vagy oda, nem Label Rouge-minősítésű pireneusi bárányból készül a báránykolbász, és valószínűsíthetően nem bio zöldeket rágcsáltunk, de hála a jó istennek a Dobrumbában nem fárasztják ilyesmivel a vendéget, és nem akarnak többet-szebbet állítani, mint amit nyújtanak – és nyújtani tudnak! – ezért az egyébként korrekt árért (tételesen lejjebb olvasható).
Kis csalódás: a Dobrumbáról szokás említeni, hogy a beltere ilyen hangulatos, meg olyan dizájnos. Na, ez a része volt a legkevésbé meggyőző a mostani látogatásunknak. A berendezés szedett-vedettnek tűnt, mondjuk ezt úgy, hogy értjük és ismerjük azt a stílust, amit meg akartak idézni vele.
Az asztalunk mellett egy értelmezhetetlen küllemű polc, azon elszórt tárgyak, nem éreztük, hogy mit akar képviselni. Nem dizájnkérdés, hogy a szőnyeg piszkosnak tűnt, az asztal pedig konkrétan ragadt, az étlapok úgyszintén. A felpöndörödött szélű, elhasznált laminált étlapból igazán nem nagy beruházás olykor újat csinálni, csak hogy ne érezzük magunkat valamelyik
-isztán végződésű ország vendéglátóegységében.
Piri-piri csirke 2600 Ft Polvo portugallo 2900 Ft Hummusz padlizsán 950 Ft Labneh 950 Ft Forró gyömbéres limonádé 750 Ft
Dobrumba
VII. Budapest, Dob utca 5.
Nyitvatartás: vasárnaptól csütörtökig 12:00-00:00, péntek-szombat 12:00-02:00
Krampuz, virgáccsal
Aranyos név, aranyos hely, a kicsi alapterületen ügyesen játszanak az üdítő, térérzetnövelő élénksárga színnel, ötletes kis dizájnmegoldásokkal. És mint elkötelezett palacsinta (crépe etc.) rajongók itt sajnos ki is fogytunk a pozitívumokból. Ezek a palacsinták bizony, a kóstolás napján, majdhogynem értékelhetetlenek voltak. És itt szeretnénk hangsúlyozni: egyszer voltunk a Krampuzban, és mindenkinek lehet rossz napja. (És nem nekünk volt, hiszen a Dobrumbát nagyon bírtuk.)
A konyha teljesítménye, jelesül a kirendelt két palacsinta elhalálozott a dizájn oltárán, nekünk pedig újfent az az érzésünk támadt, ami oly sokszor a belvárosban és most már sajnos a Balatonon is, hogy van szándék és akarat abban, hogy egy hely trendi legyen, dizájnos legyen, cool legyen, és mindezt kissé túl is kommunikálja eszeveszett szexi kajafotókkal, majd néhány jól ismert médium rá is licitál erre az alapcsomagra olyan cikkcímekkel, amelyeket olvasva pillanatokra (minimum) Barcelona gasztropezsgésében érezzük magunkat. Éppen csak az étel felejthető / kifogásolható / elhibázott.
Két crépe-et kérünk ki, és kóstolva sajnos elsőre a krepp papír ugrik be – bár az legalább puha. Nem tudjuk nem megjegyezni egymás közt, hogy a Dobrumbában a mezzék mellé kapott ropogós arab kenyér textúrájához volt hasonlatos a palacsintánk. Olyannyira, hogy hidegen érkeztek, és mindketten meghagytuk. Ami önmagában döbbenet (a hideg palacsinta is egy menő palacsintázóban, és az a tény is, hogy mi palacsintát a tányéron hagyunk).
Mi az, amit elvárnánk augusztusban egy palacsintától, gyümölcsös feltéttel? Friss, szezonális gyümölcsöket, például.
Nem mirelit málnát és nem banánt és nem vacak minőségű kókuszreszeléket. Természetesen elfér a sós-karamellás és nutellás-banános-kókuszreszelékes palacsinta is a kínálatban, naná!
De hogy idáig szaladjon csak a fantázia? És még csak nem is egy kies hónapban, mondjuk februárban kérjük számon ezt, hanem ebben a friss, ízletes terményekkel teli időszakban, amikor annyira szuper gyümölcsös palacsintákat lehetne kínálni.
Amikor arról érdeklődünk, hogy a lekváros crépe-hez pontosan milyen lekvárt tudnak kínálni (szimplán lekvár szerepel az étlapon), a felszolgáló zavarbaejtő módon lekiabál az alsó szintre a konyhai alkalmazottnak. Majd amikor érkezik lentről a válasz, még jókedvűen visszakiabál, hogy "na most kérdezed, vagy mondod?!"
Az intő jelek ellenére bizalmat szavazunk a lekvárnak, ami hihetetlenül lassan érkezik, tűzforrón (gyanúsan mikrózva, de ez csak gyanú), a sűreje alá vizet engedve, millió maggal. Mindegy is már, tényleg. Legközelebb galette-et kérünk, mert a lazacos-citromkrémes és a pezsgős-gombakrémes most is olyan jól festenek a Facebookon.
Crépe (vaj, cukor, lekvár) 650 Ft Crépe (vaj, cukor, Nutella, banán, kókusz, tejszínhab) 1180 Ft
Krampuz
V. Budapest, Madách Imre út 5.
Nyitvatartás: vasárnap-hétfő 11:00-22:00, kedd-szombat 11:00-23:00