Zala leglazábbjai: Tütü Gasztrobusz

2016. szeptember 5.
 Pulled porkjuk vagy a vaddisznós szendvicsük után már soha többet nem a balerinák tüllszoknyája fog beugrani a Tütü szó hallatán. Amit a zalaegerszegi csapat képvisel, az sokkal inkább tüttűű: begurulnak, bedurran a smoker, és már füstölnek is a húsok. No de miért is fontos sok T-vitamint fogyasztanunk?

Idén az öt legjobb hazai food truck közé választottuk a Tütü Gasztrobuszt, amely 2013 végén gurult be a street food színtérre, egész konkrétan a zalaegerszegi Kossuth-térre. Az 1972-es oldschool Citroen busz 110 kilométer per órás csúcssebességével szeli az aszfaltot, először Zalában, majd országszerte gyűjtve az elkötelezett rajongókat.
Az ételkínálatot kezdetekben mindössze a kukoricaköntösbe bújtatott hotdog, a corndog jelentette, a hangsúly az italokon volt, de hamar kiderült, hogy a masszív innivalók masszív falatokat kívánnak. És valóban: a Tütüben a legkönnyedebb fogásnak a szaftos grill csirkecomb számít (nem is mindig tartják étlapon), és innen már csak vaskosabb tételek következnek.
Specialitásuk az Angus-marhaszegyes szendvics és a tíz órán át érlelt-puhított pulled pork; Laza szendvicsüknek pedig csak a neve laza, a hús ebben vaddisznó, olyan helyi finomságok körítésében, mint a zalai tökmagolaj és a szilvalekvár. Igazi ínyenc darab.
Legkedveltebb technikájuk a barbeque, ami a sütésnél alacsonyabb hőfokon történő, hosszú füstölést-puhítást jelent (és nem egyenlő grillezéssel, felkiáltójel). A köretek közül közönségkedvenc a Waldorf-saláta, de aki legény a talpán, a hagymás sült babot választja.
tütü3
Édesszájúaknak a csokis-zabos kekszük ajánlott (télen meg a flódni!), borból a SKIZO-ra esküsznek, de mi az a T-vitamin, amit annyira ajánlanak? A T-vitamin koktélt, mint oly sok fontos felfedezést, egy betegség hozta. A C-vitaminbomba hömöktövislére, mézre és frissen reszelt gyömbérre jó adag vodka kerül. A gyógyulás garantált.
tütü1
Benedek névre a bodzaszörp-lime-reszelt gyömbér alapra csorgó vodka hallgat, de Kemény Dénesbe is könnyű belefutni a Tütü háza táján. Ez az ital van olyan emberes, mint egy masszívabb szendvicsük, figyelem, nem egyszerű recept következik: lime, hegyes erős, Finlandia alkotja Kemény Dénest. A Neutralizáló koktél még Dénesen is csavar egyet, a receptjét le sem merjük írni. A tütüs fiúk köszönését idézve: úgyis az utcán végzitek!

Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram