Azzal az előre megfontolt szándékkal érkeztünk a Madách térre, hogy megkóstoljuk Huszár Krisztián rövid idő alatt ikonikussá vált levesét, a Vietnami gulyást, és bár az étlap számos olyan ételt tartalmaz, amely akár el is tántoríthatott volna az eredeti céltól, maradtunk az eredeti elhatározásnál. Nem kellett csalódnunk. A leves gyakorlatilag egy ízorgia, nehéz egy dolgot kiemelnünk; a csirkehús nagyon jó minőségű (aznap ugyanis csirkével készült, de alapvetően marhából szokott), a vietnami behatás nagyon jót tesz ennek a magyar ételnek, itt az ízek nem simulnak egymásba, minden egyszerre van jelen, az erős aromák, ismeretlen, hihetetlen ízkombinációk, szinte minden kanál önállóan él. Olyan, mint egy egzotikus utazás, csak közben a Madách téren elhaladókat lehet alaposan szemügyre venni a hatalmas üvegablakon keresztül. A leveshez külön kosárban nagy adag, a távolkeleti kultúrákban megszokott “frissítés”, tépett-vágott zöldfűszerek érkeznek, amelyet a saját habitusunknak megfelelően adagolhatunk a levesünkhöz, valamint lime és kiváló minőségű kenyér, ami Vajda József és a Pékműhely munkáját dicséri.
Mi előételnek ettük, de desszertnek is kiváló a zöld mangó chilis sóval. Tényleg olyan a hely, mintha egy fél órára beszállnál a tutiba. A berendezés laza, de stílusos, semmi egzotikus erőlködés. A kiszolgálás közvetlen, de profi.
Ha akarnánk, se tudnánk rosszat mondani, főleg, hogy az árak is lazák. Kötelező úticél.