Ha valaki máris kedvet kapott, elmondjuk, hogy úgy készül, hogy a szakács először alaposan összekeveri a vért egy sós keverékkel vagy higított halszósszal, nehogy idő előtt megalvadjon. Ezután fűszerezi a keveréket, majd főtt vagy sült húst ad hozzá, és hagyja pihenni. Amikor a vér megalvad, és hűvös, selymes pudding állagú lesz, a tetejére bazsalikom, menta, hagyma, vagy tört mogyoró kerül. A vérlevest – érthető módon – erős alkohollal szokás felszolgálni, például rizsborral. A tiết canh rajongói ódákat zengenek a leves egyszerre savanykás, de vajas ízéről, és selymes textúrájáról, bírálói azonban nem tudnak elvonatkoztatni a fémes íztől. A leves ragyogó színe viszont kiválóan mutat a különböző ünnepi alkalmakkor, ez az oka, hogy a Holdújév és az esküvők állandó szereplője. Ezeken az eseményeken gyakran házi disznóvágás eredménye a tiết canh, amely különben a hétköznapokon is közkedvelt étel, például reggelire. Az általános nézet szerint kiváló hűsítő hatással bír, segít szabályozni a testhőmérsékletet, hatékony vérképző, és gyógyítja a száj belsejében található sebeket. A nyers vér veszélyei miatt azonban bizonyos hatóságok azon dolgoznak, hogy a levest betiltsák. Bár ez egyelőre nem sikerül nekik, a fiatalok egyre kevésbé nyitottak a tradicionális vietnami vérlevesre.
