Hirdetés
Hirdetés

Új díjakat is átadunk az év étterme gálán

SZERZŐ: DiningGuide
2016. február 2.
Ahogy azt már itt megírtuk, február 29-én rendezzük meg a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Gálát, ahol kiderül, hogy az objektivitást és használhatóságot szem előtt tartó új értékelési rendszerünk és a végeredmény megállapításában döntő szerepet játszó 2 Michelin-csillagos Nicola Portinari mely éttermet hozta ki első helyre.
Hirdetés

A Larus Étterem és Rendezvényközpontban tartjuk a  gálát, erre az estére  időzítjük a Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauz megjelenését is, melyben többek között a legjobb éttermeket is felsoroljuk, természetesen pontszámokkal, az eddigi húszas helyett érzékenyebb, százas skálán elhelyezve azokat.
Nemcsak a hazai étteremkalauz műfaját kívánjuk új alapokra helyezni, de egyrészt a korábbi elismerések egy részének megtartásával, másrészt új díjak alapításával meggyőződésünk, hogy teljesebb, pontosabb és mindig a vendégre figyelő, fogyasztóbarát képet adunk a hazai helyzetről.
Az egész éves étteremlátogatások során tesztelőink nemcsak azt nézték, hogy mennyire megbízható kulináris teljesítményt nyújt egy étterem, milyen alapanyagokat használ, a szezonalitás hogyan jelenik meg az étlapon, milyen konyhatechnológiai felkészültséggel bír, a tálalásra mennyire ügyel, a köret és a hús „mennyire támasztja alá egymást”, de
a szempontok között volt az innovációra való hajlam is.
Azaz, hogy a séf milyen módon és mennyire kacsint ki a vendégre, mennyire szellemes, keres új irányokat, hökkent meg, akár egy alapanyag felhasználásával, akár ízpárosításokkal, textúrákkal, színekkel, a fogások ívével és, hogy mindezek hogyan alkotnak egy egységes képet, rendeződnek egységes egésszé, mely után a vendég azt érzi, itt valami nagyon különleges dolog történt a tányéron és vele. A korábbi évekhez hasonlóan az Zepter-Év Innovatív Konyhája Díj azé az étteremé lesz, mely ezeket tudja.
Hennessy-Év Séfje Díjat az kaphatja, aki egy már meglévő, bejáratott intézménybe hagy jól felismerhető lábnyomot. Ha a konyhát 30 év alatti séf vezeti és mindazok a kritériumok kiemelkedően teljesülnek, melyekről az előbb beszéltünk, az adott hely konyhafőnöke jó eséllyel száll versenybe a Törley-Év Ifjú Séftehetsége Díjért. A Bortársaság-Év Legígéretesebb Étterme Díjánál is a legfontosabb szempont a legmagasabb szakmai sztenderd produkálása, vagy legalábbis arra mutató, konzisztens jelek. Ezen túl a leghangsúlyosabb szűrő az idő, hogy az adott hely a vizsgálat évében nyisson.
2011 vége óta azon dolgozunk,
hogy felerősítsük az utca hangját, hogy az utca is díjat kapjon.
Tesszük ezt hazánk egyik legnagyobb gasztrorendezvényévé vált, kezdetben a Hold utcai csarnokban, majd a Műegyetem előtt illetve az Andrássy úton megrendezett Street Food Show-val, magazinnal (Toplista Gasztronómia 2013 - Street Food). Természetesen ezeken a hasábokon is aktuális információkat közlünk és a Volkswagen-Dining Guide Top 100 Étteremkalauzban is külön szekciót szánunk a street food ételeket kínáló vendéglátóhelyeknek.  A megkoronázás pedig a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj analógiájára létrehozott Staropramen-Év Street Food Díja, amit második alkalommal adunk át.
 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram