Lassan végre Budapesten is el lehet felejteni, hogy hús nélkül egyhangú az élet, és a vegánság egyenlő a répaevéssel. Újlipócia új minibisztrójában jártunk, kóstoltunk, beszélgettünk, és kicsit sem lepődtünk meg, hogy a tulajdonoslány nem született vendéglátós. Pszichológus, egyébként.

Újlipótváros Budapest Piemontja, tartjuk magunkat ehhez. A Hollán Ernő utca eleje pedig Budapest Piemontjának vegán Mekkája, és ígérjük, hogy ennél jobban már nem fogunk ebbe a képbe belezavarodni. A nemrég nyílt Tökmag mellett találjuk a vegán Fill Good pékséget, mellette a Madal Cafét, ahol a specialty kávék mellé elég korrekt nyers-vegán sütiket is ehetünk. Szemben pedig az egyébként húst is kínáló Hummusbar lánc egy vegetariánus üzlete működik. Egyszóval errefelé, ha csirkét olvasunk a táblán, sanszos, hogy az inkább csiperke lesz (ahogyan a Tökmag csiperkeburgere esetében is).

Tökmag Facebook

Tökmag Facebook

Tényleg olyan kis tökmag

Kicsi, egyszerű, tök jó kis hely, ahol a natúr színek és minimál dizájn nem ötlettelenséget, hanem az organikus/természetes trend egy jóféle megközelítését jelenti. A pult mögött a srácról azt gondolom, hogy övé a hely, olyan átéléssel és kedvességgel mutat be mindent, szinte kérdezés nélkül kommentálva azt, amire csak ránézek. (Aztán kiderül, hogy nem ő a tulaj. Na, ilyen alkalmazottra vágyik minden vendéglátós.)

A céklaburgerről hallottunk jókat

De éppen semmi kedvünk nem volt a sokat dicsért lila burgerhez, amit azért a tisztesség kedvéért leírunk és meg is mutatunk: sült céklakrém, korianderes-magvas céklapogácsa, vörösboros lilahagymalekvár, madársaláta, paradicsom és céklás veganéz van benne.

Tökmag Facebook

Istenem, de hülye egy szó a veganéz

A veganéz dolgot már a hely tulajaival tárgyalom meg, egy rokonszenves fiatal párral, akik a sok kérdésre készségesen válaszolgatnak. Külön szimpatikus, hogy nagyon korrekten mondják el, hogy mi újrahasznosított / lebomló / klasszik műanyag az általuk használt poharak, tetők, evőeszközök között. Manapság ugyanis elég sok street food helyen vetítenek az újhasznosíthatóságról, ezt illik ugye állítani mostanában, akár két hónap, akár ezer év alatt bomlik le a kérdéses használati tárgy.

De lehet-e egy tökös egy tökös hamburger?

Hát, mondjuk annyira, mint egy vad partizás limonádéval. Persze csak heccelődünk, műfajában nagyon király, amit csinálnak. A szendvicsekből és burgerekből nem sajnálják az anyagot, a Szuper tökös burger például így állt össze: főzőtökből és sárgarépából készült “húspogácsa”, fokhagymás sárgarépakrém, tökmagpesztós veganéz, karamellizált hagyma, friss paradicsom és rukkola. Jóféle ízkompozíció volt, izgalmas krémmel és szósszal, maga a burger evés közben szétesős, szaftos, szerettük.

A Szuper tökös burger, gluténmentesítve

A gluténtől nem mentes pékárukat a szomszédes Fill Goodból szerzik be, én kíváncsiságból gluténmentes buciban kértem (ezért olyan laposka a burger a képen). Ha jól értettem, ez a Szafi Fitt – paleo, vegán – lisztkeverékéből készül. Ehető, de a gluténmentes buci készítésének rendkívül hálátlan feladatát még mindig a Veganlove abszolválja a legnívósabban. A divatgluténérzékenyeknek ezért inkább a Fill Good-os variációt javasolnánk; igényes kis pékség, E-mentes övezet.

Ahogyan maga az üzlet is kicsi – konyhával, pulttal, vendégtérrel együtt mindössze 35 négyzetméter –, a kínálat is az. Hála istennek, mert a háromféle burger, a négyféle szendvics, kétféle leves és kétféle smoothie (kékáfonyás-meggyes, uborkás-spenótos) így az igazi. Garantáltan azt tartalmazzák, amit állítanak is magukról. Magára az egész helyre is ezt tudnánk egyébként elmondani. 

A csípős tofus szendvics

Egy csípős tofus szendvicset kóstoltunk még: gluténmentes szezámmagos párnában chipotle paprikás krémréteg, azon friss saláta, korianderes-bazsalikomos tofucsíkok, friss paradicsomkarikák. Érdekes, hogy ezt már nem ott, náluk ettük, és valahogy kevésbé is ízlett. Talán a nyugodt, természetes miliő és a vidám vegán arcok sokat hozzátesznek az egész Tökmag-élményhez. Ott valahogy tényleg ráhangolódik az ember az erőszakmentes étkezés adta jó érzésre, és még a tojást sem hiányolja a majonézből.

Kiknek ajánljuk? Vegánoknak csak azért nem, mert már nyilván ismerik. Azoknak a vegyes táplálkozásúaknak viszont nagyon is, akik olykor szívesen kilépnének a csirke/sertés/marha kérdéskörből, és nyitottak az efféle növényi bravúrokra.

Kiknek nem ajánljuk? A Besenyő Pista bácsiknak, kolbásszal a kezükben.

Legpozitívabb: a hely önazonossága.

Legnegatívabb: az aprócska üzletben nincs mosdó. Azért jól jönne, de ez a hely adottsága. Tippünk mellette az Odeon mozi. (Nagy köszönés, szépen nézés.)

Legközelebb ezt próbáljuk: csiperkeburgert coleslaw salátával vagy a céklás csodát.

Tökmag Vegan Street Food
Cím: Budapest XIII. kerület, Hollán Ernő utca 5.
Nyitva: minden nap 9-től 21 óráig