Aki már járt Dél-Koreában, és evett az Isten háta mögötti Baekyangsa templomban, az hajlamos azt a következtetést is levonni, hogy a világ legkiválóbb ételei nem New Yorkban vagy Skandináviában készülnek, hanem itt.

Mindez egy egészen rendkívüli séfnek köszönhető, egy 60 éves buddhista szerzetesnőnek, Jeon Kwannak, aki soha életében nem dolgozott étteremben, mégis világhírre tett szert. Kwannak saját konyhakertje van, és ez a kert szimbolizálja a spirituális gyakorlatát is. Ebben a kertben mindenki szabad: ha jönnek a rovarok, és nekiállnak dézsmálni a terményeket, senki nem akadályozza meg őket ebben. De az sem ritka, hogy becsörtet egy vaddisznó egy sütőtökért. “Ezért nem néz ki valami szépen a kert” – mondta el a szerzetesnő a New York Times-nak.

Kwan filozófiája szerint a főzés, amelynek az a lényege, hogy tápláljuk a testet és a lelket, egy intim kapcsolatra épül a zöldségekkel, gyümölcsökkel, fűszerekkel és hüvelyesekkel, gombákkal és gabonafélékkel. Az ő gondolkodásában a szakács és az alapanyag a lehető legközelebb áll egymáshoz. “Az uborkából én leszek. Belőlem lesz az uborka. Mivel én nevelem, az én energiám árad szét benne” – mondja Kwan.

Kwan maga a “temple cuisine” megtestesítője, amely évszázadok óta a koreai kultúra része. Már akkor megingathatatlan hagyományai voltak, amikor a nyugati világ kezdett olyan fogalmakat bevezetni, mint a “slow-food” és a “locavore”, és még sorolhatnánk. Fermentálás? Szárítás? Érlelés? Szezonalitás? Jeong Kwannak és elődjeinek évszázados rutinja van ezekben a divatos eljárásokban. A “temple cuisine” legfőbb alappilérei az idő, a csend és a terményekkel történő bensőséges kapcsolat. Kwan szerint a főzés ugyanaz, mint a buddhizmus, hiszen mindkettőnek az a célja, hogy energiát közvetítsen.

A New York Times egy lapon említi a szerzetesnőt Michel Bras-val, Alain Passard-ral és David Kinch-csel. Kwannak viszont nincs étterme. Nincsenek vendégei. Szakácskönyve sincsen. Sosem járt szakácsiksolába, és nem járta végig az éttermi ranglétrát. Legalábbis nem ebben az életben. Buddhista hite szerint ugyanis valószínű, hogy előző életeinek valamelyikében már összekapcsolódott a sorsa a főzés művészetével.