Hirdetés
Hirdetés

Azért a víz az úr: Így legyünk víztudatosa(bba)k!

2017. március 22.
Százmillióknak egész egyszerűen nem jut ivóvíz, míg mi önfeledten csöpögtetjük, folyatjuk, zubogtatjuk – egyszóval pazaroljuk. Életadó természeti kincsünk megbecsülésére hívjuk fel most a figyelmet mi is, okos tippekkel a konyhában!
Hirdetés

1993-ban hirdette meg az ENSZ március 22-ét a víz világnapjának. A kezdeményezés célja egyértelmű: felhívni a figyelmet arra, hogy indokolatlanul sok tiszta ivóvizet pazarlunk el. A víz a XXI. század olaja, nem túlzás az az állítás sem, hogy összefogással, átgondolt programokkalaz ivóvízért folyó háborúkat előzhetünk meg. Az ENSZ minden évben más szempontból mutat rá e természeti erőforrás fontosságára, a 2019-es világnap mottója: Vizet mindenkinek!

A konyha előtt először irány a mosdó. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy értékes ivóvízzel öblítjük a vécétartályokat, a legtöbb otthonban pedig még mindig nincsen lehnetőség a kétféle öblítés közül választani (kevesebb avagy több vízzel). Egy magyar ember naponta átlagosan 45 liter tiszta ivóvizet használ e célra. Önmagában is beszédes szám, de érdemes ezt a mennyiséget felszorozni havi, éves szintre, hogy érezzük a probléma jelentőségét.

Hirdetés

Nem lehet eleget hangsúlyozni a zuhanyzás preferálását a kádfürdőkkel szemben, hiszen egy teleeresztett kád 150-250 liter víz felhasználását jelenti. Érdemes összevetni ezzel az adattal: a magyar emberek naponta átlagosan 140 liter vizet használnak fel,

egy kádfürdővel ezt a számot azonnal megduplázhatjuk.

Zuhanyzással harmad-ötöd ennyi vizet fogyasztunk, persze csak akkor, ha nem negyed-fél óráig spriccel ránk a víz.

A háziasszonyok és a bolygó jóbarátja

Gondolnánk-e vagy sem, az energiatakarékossággal foglalkozó szakemberek kifejezetten ajánlják a mosogatógép használatát. Azon háztartási gépek egyike, amelynek az energiafogyasztásától nem kell megijedni, klasszisokkal kevesebb vizet használunk el vele, mint ugyanannyi szennyes edény folyóvizes mosogatásánál. A legjobb választás A+++ osztályos besorolású gépet venni, de a sima A-tól is már jók vagyunk.

A kimutatások szerint még a mosogatógép áramfogyasztásával együtt is takarékosabb a használata a folyóvizes mosogatásnál, de fontos, hogy szíre-szóra ne kapcsoljuk be, csak ha tényleg telepakoltuk. Egy rövid vagy öko programmal 10 liter víz körül megúszható egy mosogatás géppel, és egy hosszabb program is megáll 20 liter víz elfogyasztásánál. Egy családi étkezést követő, nagyobb mosogatás alkalmával akár 250 liter víz is elfolyhat, de egy kisebb étkezés után is észrevétlenül elfolyathatunk 100 liter tiszta ivóvizet.

Kis csalás a jó cél érdekében

A folyóvíznél történő, nagyobb mosogatásra az imént hozott példa azt jelenti, hogy akár negyed óra-húsz percen át folyamatosan zubog a víz a csapból. Ez elképesztő vízpazarlás. Kitaláltak már megoldást arra, hogy ha mindenképpen folyóvízre van szükségünk, mondjuk mosogatás, mosakodás, kézi mosás, borotválkozás alkalmával, meglegyen a "zubogó víz" hatás, de jelentősen kevesebbet használjunk belőle.

A vízcsapokra adagolókat szerelhetünk, ezek a perlátorok legkevesebb 20, de akár 80 %-kal is csökkenthetik az elfolyt víz mennyiségét. Többféle típusa van forgalomban: maga a vízsugár is lehet kisebb átmérőjű, illetve létezik olyan is, amikor a vizet levegővel dúsítják, így az érzet, a vízsugár intenzitása ugyanaz marad – jóval kisebb vízfelhasználás mellett. Nemcsak csapok, alacsony vízáteresztésű zuhanyrózsák is kaphatók.

Az újrahasznosítható szennyvíz

A 2017-es Víz Világnapja témája a szennyvíz újrahasznosítása volt. Ez ipari méretekben számít igazán, de íme, egy kis trükk, ami sikerrel bevethető háztartásokban is: ha egy kisebb étkezés után elöblítünk pár edényt, fogjuk fel a mosogatáskor keletkezett szennyvizet, mondjuk egy nagyobb műanyagtálban. Ha nem extrém zsíros, olajos edényeket kellett elmosnunk, ez a víz nem lesz különösebben piszkos. Arra viszont teljesen alkalmas, hogy felmossunk vele, és a felmosáshoz ne kelljen további vegyszereket használnunk.

Bio? Nyitottan, de okosan

Ha van is bennünk kétely a biotermékek megbízható származása iránt, nyithatunk az ökológiai úton lebomló termékek felé. Ma már minden nagyobb drogériában kaphatók ilyen tisztítószerek idehaza is, de persze legyünk résen. Ezek az ökotermékek a kommersz vegyszereknél drágábbak, ugyanakkor nem mindegy, hogy azt a flakononként plusz néhány száz forintot értelmes célra, a Föld megóvására használjuk, vagy a nagy semmire. Itt egy igen alapos teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől, érdemes átböngészni. Aki már valaha belegondolt abba, mennyi kemikáliát eresztünk bele az élő vizeinkbe, remélhetően nem is kell győzködni arról, hogy miért fontos ez a kérdés.

Együnk kevesebb húst!

Ma már ezernyi helyen cikkeznek róla, megdöbbentő adatok sora lát napvilágot a témában. Ideje lenne valóban szembenéznünk ezzel a problémával: legelsősorban a marha- és birkahúsevéssel, ha áttételesen is, de óriási mennyiségű vizet használunk fel. Ha csak egyetlen napot a héten kitűzne mindenki, hogy egyáltalán ne egyen húst, máris szignifikánsan csökkentenénk ezt a számot.

Ez a problémakör egész nyilvánvalóan a túlfogyasztásban tobzódó nyugati világ sara. A pazarló Európával szemben egyébként az Egyesült Államokban egy háztartás hozzávetőlegesen kétszer annyi energiát fogyaszt... Az USA természetesen marhahúsfogyasztásban is élen jár, valamint a világ legnagyobb marhahúselőállítója. A teljes világpiac mintegy 21%-át fedi le az amerikai szarvasmarhahús-ipar, jelentősen hozzájárulva a globális felmelegedéshez is.

Ne becsüljük alá!

Nem lehet elégszer elmondani: a csöpögő csapokkal, habár cseppenként adagolva is, összességében rengeteg tiszta ivóvizet pocsékolunk el. Meglepő adat, hogy egy nap alatt 50-100 liter ivóvíz folyhat el egyetlen csöpögő csapból. Ha nem a csap figyelmetlen elzárása a probléma, valószínűleg tömítést kell cserélni. Egy kis tömítőgyűrűért cserébe sokat spórolhatunk. A természeti kincsünk mellett pénzt is – hátha ez valakit jobban motivál.

Égi áldás

Egyre divatosabb saját veteményeskertet gondozni, legyen az a hagyományos értelemben vett, ház melletti kert vagy az erkélyes-balkonos megoldások városlakóknak. Öntözéshez azonban egyáltalán nem szükséges ivóvizet használnunk: gyűjtsünk esővizet, és locsoljuk ezzel a növényeinket! Vödör, befőttes üveg, bármi megteszi gyűjtőedénynek.

Hirdetés

Plusz egy tippünk, hiszen ezzel nem vizet, hanem villamos energiát spórolhatunk. És még időt is! Főzéskor ne várjuk meg, míg egy fazék hideg víz szép lassan felforr, hanem vízforralóval melegítsünk vizet! Néhány perc alatt bugyborékolni fog a víz, amit aztán csak át kell öntenünk a lábasba. Hozzá kell tenni, hogy a modern, indukciós elektromos főzőlapok már szintén igen gyors munkát végeznek.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram