[tw-toggle title="Ha nem akar hosszan olvasni, itt a tömör és velős Bestia"]
A Bestia nem harap, hanem kellemesen dorombol, szelíd jószág ez, egyszerű de átgondolt főfogásokkal, izgalmas szendvicsekkel, friss feltétekkel megpakolt flatbread-ekkel, rotisserie-ben izzasztott cajun csirkével, josperben sült húsokkal és kolbásszal, meggyőző csapon futó sörkínálattal. Csodálatos helyszín, szépen zongorázott dizájn és minden este puhán pergő élőzene; a Bestia úgy tűnik mindent tud, amit egy munka utáni bár tudhat.
[/tw-toggle]
Nem teljesen értjük a nevet; nézzük a dizájnt, ízlelgetjük a figyelemreméltó sörlap tételeit, hallgatjuk a minden este 9-kor induló neutrális és éppen ezért kiváló háttérzenét, de nem értjük a nevet. A Bestia névről nekünk az elkenődött smink, az összehamuzott asztal, a bőr alá hatoló blues és szakadt, lecsúszó vállpántok jutnak eszünkbe, nem a milliméterre megtervezett enteriőr, a mesterségesen beállított fények és példásan berendezett nyitott konyha. Nem zavaró ez a disszonancia, csak a Bestia egy kocsma neve, ez a Bestia azonban jelenleg a város egyik leghangulatosabb munka utáni bárja, üdítő módon nem a szűk értelemben vett bulinegyedben.
A kiszolgálás ismét csak nem kocsmai; nem törölgetik unottan a poharakat és néznek ránk, hogy mégis min kell gondolkozni egy kocsmában, hanem egy pillanat alatt osztják az étlap-alátétet, mesélnek a csapon lévő 11 kézműves sörről, büszkén integetnek a josper és rotisserie felé, illetve kedvesen hallgatják kérdéseinket. Újonnan nyitott helyeknél ez a lelkesedés a minimum, mi azért balkáni szocializációnk folyományként mégis örülünk ennek.
Az előételek picit remegő lábakon nyitják a menüsort, nyilván nem ezekről lesz a Bestia híres, de a szállodai szobaszerviz étlap egy-két kötelező tételét el lehetne engedni; nem úgy a főételek, ahol grillezett cajun csirke, kolbász és a masszívabb tételek, rib-eye, karaj és borda, valamint a séf szendvics interpretációja, a Bestrami szerepel. A cajun fűszerekkel altatott csirke kívül ropog, belül omlik és szaftos, pár rózsa chilis brokkoli bőven elég kísérő, különösen egy korsó keserű IPÁ-val adva a ritmust. Talán csak a nyitás utáni biztonsági játék, de bátrabb fűszerezést is elviselne az a szárnyas, főleg egy Bestiában.
A Bestrami szendvics három hússal, csirke, marha, bárány töltelékkel rendelhető, mi ezúttal a csirke mellett döntöttünk, de látva a környező asztalok szemérmes, majd egyre kéjesebb harapásait a többi változat is jónak tűnik. A szálaira bomló sült csirkét a hagyma és ancienne mustár nem hagyja kiszáradni, folyós és picit erőtlen sajt tartja egyben. A sós-ecetes uborkát a nagyvonalú adaghoz mérten kiadósabb mennyiségben is el tudnánk képzelni, de jó irány ez, bestiálisabb mint bármi eddig a helyen.
A mély, komlós sörök melankolikus másnap délelőttöket okoznak, fanyar, összetett ízük nehezen is fér meg az édességekkel, láthatólag ezért nem is erőltetik a műfajt. A csokis brownie karamellel addig marad emlékeinkben, amíg le nem kerülnek az asztalról, érdekes lenne pár felháborítóbb amerikai édességet látni, pekándióval, olvadt csokoládéval, mályvacukorral, mogyoróvajjal, áradjon a Mississippi.
A Bestia ráérzett a város komoly hiányosságára; a burger-őrület és klasszikusabb éttermek között bőven megférnek a munka utáni helyek, jó sörökkel, sistergős húsokkal, állandó élő zenével és kifogástalan kiszolgálással; a comfort food az új street food. Erős nyitás minden értelemben, mi azért drukkolunk annak, hogy a minőség megtartása - és javulása - mellett gomboljanak ki egy gombot, törjenek el néha egy poharat, szólaljon meg egy bátrabb gitárszóló és cseppenjen le az asztalra egy kis jus, csak hogy tényleg otthon érezzük magunkat.
