Vannak emberek, akikről az első pillanatban látszik, hogy kilógnak a sorból. Valami miatt mégis vonzódunk hozzájuk. Talán kimondják, amit mi is gondolunk, de soha nem mernénk. Talán vállalják, amit mi rejtegetnénk. Ha sokat látjuk őket szerepelni, könnyen hihetjük azt, ismerjük is őket.

Anthony Bourdain mint szakács, író, tévés személyiség és utazó nem győzte megosztani velünk sokszor rebellis vagy szélsőségesen nyers gondolatait, és arra késztetett, hogy

olyan helyekre, emberekre, sorsokra és ételekre is felfigyeljünk, amik mellett magunktól elmentünk volna.

Szakácsból ikonná vált, de nem szakácsikonná. Az az érzésünk, önmaga önazonos képét mutatta nekünk is. Annál nehezebb elhinni és elfogadni, hogy voltak az életének olyan elemei, melyek elviselhetetlennek bizonyultak.

Nem tudjuk, miért döntött úgy, hogy befejezi az életét, de bármi is történt, életének 61 éve alatt jelentős nyomot hagyott a világban, világunkban.

Tehetség és kíváncsiság

Anthony Bourdain korán eldöntötte, hogy szakács lesz. A nagyszüleinél tett franciaországi látogatás alkalmával kezdett érdeklődni a konyha és az ételek iránt. A családban akadt pár tehetséges és kreatív ember: apja a zeneiparban dolgozott, anyja a New York Times-nál volt szerkesztő. 1978-ban fejezte be tanulmányait a Culinary Arts Institute of America nevű intézményben, és hamarosan különböző éttermek konyháiban találta magát. Karrierjének íve szépen emelkedett, ezzel egy időben foyamatosan piált és mindenféle drogot kipróbált, amihez csak hozzájutott. Tehetsége és érzéke korán megmutatkozott, kíváncsisága pedig – minden egyes konyhai és utazási tapasztalattal együtt – növekedett.

„A tested nem templom, hanem vidámpark. Élvezd a hullámvasutat!”

A nyolcvanas években New York City éttermeiben pörgött, a szó szoros értelmében. Különös módon nem esett szét az aktív droghasználat és a séfstressz kombójától, sőt: állandóan új impulzusokra volt szüksége, hogy még azt a párlépésnyi időt is kreatív koncepciók gyártásával töltse, ami a hűtőt a konyhapulttól választotta el. Kitchen Confidental című könyvében nemhogy nyíltan vállalja ezt az időszakot, még az általa elfogyasztott drogok hosszú listáját is közli, pár szaftos sztori társaságában. Nem mintha erre szeretne buzdítani bárkit. Ez az ő útja, a saját pokla – és időnként Paradicsoma volt.

A szerelem, mint küzdősport

Meglepő, hogy ilyen életmód mellett húsz évig maradtak együtt középiskolai szerelmével. Gyerekük nem született, 2005-ben váltak el: épp, mikor Bourdain karrierje kiteljesedett. Két év múlva újra megházasodott, választottja a küzdősportok ismert olasz képviselője, Ottavia Busia volt. Esküvőjük előtt egy héttel született meg lányuk, és úgy tűnt, Bourdain számára véget ér az élettel való küzdősport: révbe ért. Mindketten a harcművészetek és a rock rajongói voltak, ám a távollét nem tett jót a házasságnak. Anthony annyit utazott, hogy felesége egy éjjel arra ébredt: valaki van az ágyában! A saját férje volt az, de Ottavia már teljesen elszokott attől az érzéstől, hogy nem egyedül alszik.

Rosszfiú a konyhában, kalandor a világban

Könnyen ráragadt a „bad boy chef” elnevezés, amit egy pillanatig sem bánt. „Nem vagyok annyira rossz, és már a kölyökkorból is kinőttem. Sőt, egy ideje már séf sem vagyok. De annak hívtok aminek akartok.” A háziasszonyok és ropogósra keményített séfkabátban modoroskodó szakácsok vezette, langyi főzőműsorok korában nem annyira múltjával, mint inkább határozott véleményével és szókimondásával vívta ki magának a rebellis jelzőt. Hírnevét a konyha sötét oldalának bemutatása alapozta meg. Bírálta az elefáncsonttoronyba szorult, szent séfeket, de nekiment a vegáknak is, a fejlett világ luxusát élvezőknek tartva őket. 1999-ben a New Yorker lehozta „Olvasd el ezt, mielőtt eszel” című levelét, melyben rendesen lehordja a vendéglátóipart, saját magát sem kímélve. A cikk nagyot durrant, könyv, majd tévéshow követte. A No Reservation című sorozat hozta el az igazi hírnevet. Majd a Travel Channeltől a CNN-hez igazolt, és elkezdődött a nagy kaland: Parts Unknown címen. Végre azt csinálta, amit igazán szeretett: elképesztő, sokszor felfedezetlen helyekre utazott, és mindenhol benézett a konyhába, ami időnként nem volt több, mint egy hokedlire állított gázzsámoly.

Iggy Poppal

A kaja, mint vigasz és menekülés. Sőt, több annál: kultúra

Bourdainnak mindenről volt véleménye, sokszor az asztaltól jutott el távoli összefüggésekig. Nem kimondottan az étel vagy a szofisztikált elkészítési mód érdekelte: a gasztronómia ürügy volt, hogy minél többet megtudjon a világról. De egy tál kaja és az étkezés hangulata egyben gyógyírként is szolgált, egyszerű módja volt az önvigasznak. Bourdain tányérja nem szép volt, hanem igaz. Akárhová ment, a helyi, az egyedi érdekelte. A történet, a mélység, a kultúra, amiből az étel származott. Egyszerű volt a képlet látszólag: Bourdain utazgat, helyiekkel eszik, miközben ők mesélnek. Plusz jelen van a kamera. Milliókat inspirált, hogy utazásaik közben élvezzék a helyi ételeket, sokszor az utcán árultakat, és legyenek befogadóak a hozzájuk kapcsolódó történteket, sorsokat illetően. Köpött az önmagáért valóra, az elefántcsonttoronyra, a kajasznobizmusra, úgy, hogy mindeközben pontosan tudta, mi a jó, a minőségi, az aktuális trend. Semmi nem állt tőle távolabb, mint az eltartott kisujjú gasztronáci hozzáállás. Mindamellett, hogy teljes személyiségével belevetette magát abba, amit éppen csinált, így műsorai vibráltak az impulzivitástól, nem ragadt le az -izmusoknál, nem hagyta magát elsodortatni semmiféle hirtelen felbukkanó gasztrojelenség vagy üdvöske által. Ezt hivják önazonosságnak, ami túllép a gasztronómián, tévéműsorokon, hivatáson, mert nem azokban, hanem sejt szinten mutatkozik meg.

Az utazás jobb emberré tesz

Bourdain igazán hitt az egyenlőségben.

Obamát alacsony műanyag székre ültette egy olcsó, vietnámi étteremben, Gáza, Laosz és Irán emberi arcait mutatta be

(Gázával nem volt egyszerű dolga, mert egy háborús incidens közepébe került). Bármennyire is különbözött a kultúra a nézői által megszokottól, amit végigevett, Bourdain minden műsorában szerette volna átvinni a gondolatot, hogy végeredményben mindannyian emberek vagyunk. Jó hangosan beszélt a konyhai stiklik mellett

a vendéglátásban dolgozó, lenézett mexikóiak szerepéről, hogy az amerikai éttermek lehúzhatnák a rolót nélkülük…

Kiállt a nők megkülönböztetése ellen, és megvolt az a képessége, hogy mélyen átérezze a másik ember sorsát. „A legfontosabb, amit tanácsolhatok, hogy mindenki utazzon. Olyan messzire és annyit, amennyit csak lehet. Az óceánon vagy egyszerűen csak a folyón túlra. Képzeld magad a másik helyébe, vagy legalább egyél az ételéből. Mássá leszel.”

Bourdain nyomában megérthetjük, hogy az újságírás az igazságról kellene, hogy szóljon, és a nyilvánosság a hatalomnál is erősebb. Mindezt elég szórakoztató módon adta át nekünk, véletlenül sem kioktatva vagy fölényes stílusban. Mivel a társadalmi igazság és a földi élvezetek egyformán érdekelték, őt nézve vagy olvasva mi szépen elhittük, hogy a kettő nem zárja ki egymást.

Hiányozni fog.