“Nagyon nagy feladatkör! Egy jó sous-chef harapja, felszántja a pályát” – mondja olyan lendülettel Vomberg Frigyes, ahogyan azt talán csak egy született tanárember, pardon, coach tudja kiejteni a száján. Az a fajta lelkesedés hatja át ezt a mondatát, hogy az jut eszembe: ezt minden sous-chefnek hallania kellene, és jól elraktároznia magában a nehezebb percekre. A konyhák szürke eminánciásainak szerepe fontosabb, mint gondolnánk. A sous-chefekről lesz szó.

A sous-chef [ejtsd: szuséf], ahogyan arra a francia megnevezés is rávilágít, a “séf alatti” posztot jelöli, de nevezhetjük akár konyhafőnök-helyettesnek is. A magyar fordítás hosszú mivolta, valamint a szókincsünkbe való ilyetén beépülése miatt mi is maradnánk a francia verziónál.

Komoly rangot jelent egy fiatal szakácsnak, ha sous-chefnek nevezik ki. Annak rendje és módja szerint egy pályafelelőst, vagyis chef-de-partie-t tesznek meg séfhelyettesnek, és a sous-chef szinte mindig a fiatalok közül kerül ki.

A pozíció leírása egy tavaly megjelent cikkünkből: “Tulajdonképpen helyettes, akinek, ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, hozzá tartozik az adminisztráció, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, asszisztál a head chefnek vagy az axecutive chefnek, irányítja a konyhai személyzetet.”

Sous-chef típushibák

Ha a sous-chefnek nincsen fiatalos lendülete, nem is működhet jól ezen a poszton. A legfontosabb kérdés az, hogy ez a lendület egyéni ambíciókat takar, azt, amikor az ember a saját erejét, hatalmát akarja fitogatni, vagy csapatjátékos-e?

Látott már sok ilyet a konyhatörténeklem, amikor egy frissen kinevezett sous-chef megszédül a magasabb pozícióban, és hirtelen úgy érzi, hogy róla szól a konyha. Az öndicsőítés és a taposva érvényesülés jól ismert ezen a poszton. De ez a bizonyos taposás nem csak “lefelé” történhet, az elszántabbja – tegyük hozzá, nem túl taktikus módon – akár a főnökét is elkezdi fúrni, hogy pozícióba kerülhessen.

Sok más mellett ezért is kulcsfontosságú, hogy a séfnek jó érzéke, jó szeme legyen a valóban alkalmas helyettese kiválasztására.

Igazi jó katonák

A sous-chef ideális esetben nem önfényezéssel és nem is könyökléssel akarja bizonyítani a rátermettségét, hanem a mindennapi munkájával – csak és kizárólag csapatban gondolkodva. Ehhez természetesen nem kell konyhai alkalmazottnak lenni, a céges világ bármely szegmensére ráhúzhatjuk ezt az analógiát.

Szó nincs arról, hogy esetükben ne lenne fontos az amibiciózusság, illetve maga a személyiségük, még ha nem is ők lesznek azok, akik a képükre formálják az adott éttermet, és bizonyos szempontból nem ők futják be a legfényesebb karriert. Persze ez relatív: a külvilág számára talán így van ez, de a konyha belső világában nagyon is fontos posztot betöltő, tekintéllyel bíró emberek.

Nem önálló szakma, hanem egy lehetőség

Ahhoz, hogy a szakácsok között valaki megkapja a sous-cheffé előlépés lehetőségét, elsősorban nem további szakmai ismeretek, hanem rátermettség és egy olyan fajta hozzáállás szükséges, ami alkalmassá teszi őt erre a részben vezetői, részben a pályán zajló feladatra.

Ahogyan a séf posztra is meg kell érni, úgy a sous-chef pozícióra is.

Nem is az életkorról szól ez, hanem döntésképességről, határozottságról, felelősségvállalásról.

Szögezzük le persze, hogy az igazi felelősség a séfet terheli, emiatt a sous-chef pozíció remek alkalom úgy kitanulni, kitapasztalni az irányítói szerepet, hogy valamelyest mégiscsak védőháló van alatta, hiszen a séfnek kezeskednie kell a sous-chefjéért.

Jó zsaru-rossz zsaru, jó szakács és még jobb szakács

Az rég rossz, hogy a jó zsaru-rossz zsaru szereppár alakul ki a konyhán – séfnek és sous-chefnek egységet kell mutatniuk, nem az egyikükre tolva a kemény(ebb) szerepkört.

Ismert jelenség, amikor a sous-chef jobb szakács, mint maga a séf, de nem olyan jó vezető

vagy éppen szerepelni nem szeret, akár a vendégek előtt, akár médiaszereplések során – persze ez csak az éttermek kisebb részében elvárás.

Az “Előre!” és az “Utánam!”

Persze lehet karizmatikus figura a sous-chef is, de “ő a harcmezőn van” – fogalmaz Vomberg Frigyes. “A sous-chef nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne legyen mindig bent a konyhán. Neki bármikor oda kell tudni állni, megmutatni, csinálni… Egy hadseregben a séf lenne a hadvezér: az előre!, a sous-chef pedig a parancsnok az utánam! csatakiáltással.

Fontos elmondani erről a pozícióról, hogy a sous-chefnek szigorúan mindent be kell tartania a séf utasításait, és mindenről beszámolnia neki – a ranglétra nem sérülhet.

Mint minden pozíció, amelyben felfelé és lefelé egyaránt keményen meg kell felelni, minden, csak nem könnyű, hiszen folyamatosan duplaprés alatt áll az ember. Dehát (dupla)teher alatt nő a pálma!

Képek forrása.