Nem is olyan régen itt talán a kelleténél is többet utaltunk arra, hogy miért szeretjük Rosensteinéket, miközben csak egy őket érintő hírrel akartunk foglalkozni. Most kicsit bajban is vagyunk, mert nagyon hasonlókat írnánk egy újabb infó miatt, de ismételni magunkat nem szép, meg aztán az a bizonyos lólába is kilóg a végén.

Maradjon inkább a száraz hír, mely szerint az igen népszerű Thrillist jelenleg Berlinben élő, de a világ egyéb tájain is otthonosan mozgó újságírója szerint a Rosenstein Európa egyik ikonikus étterme. A filippínó anyától és skót apától (jobban nem megyünk bele a családfába) született Barbara Woolsey listáján arra tette kísérletet, hogy az öreg kontinens sok-sok országának legjellegzetesebb éttermeit csokorba gyűjtse. Bevezetője szerint tök mindegy volt, hogy csillagos-e az adott hely, meg, hogy puccos-e vagy sem, a lényeg, hogy a vendég olyat tapasztaljon, mely után tátva marad a száj. A Mosonyi utcai, zsidó hagyományokat megjelenítő étteremnél Woolsey kisasszony megemlíti, hogy egy családi vendéglőről van szó, egyike az utolsóknak Budapesten – írja, a hangulata ennek megfelelően otthonos, na és a fogások…a libazsírtól a flódniig, egytől egyig emlékezetesek.

Az, hogy Woolsey járt-e más budapesti étteremben, illetve hogy pontosan hogyan készült a (teljes) lista, egyelőre nem tudjuk, igyekszünk kideríteni. Addig is görgessük végig vagy olvassuk el a másik Budapesttel foglalkozó, szintén február 5-én megjelent írását. Az utóbbi témája mi más is lehetne, mint a romkocsmák.