Sós, foszlós kalács fotó: A szerző felvétele

Ez a kalács véletlenül született – mondja Limara. Házi feladatot kapott egy olvasójától (készítsen harmonika kalácsot, amit nagyon régen sütöttek, illetve régi grízes kalácsot), neki szeretett volna eleget tenni. A feladatot állítása szerint nem sikerült teljesíteni, de ettől függetlenül egy egészen remek, foszlós, sós kalács született.

Azért örülünk ennek a receptnek nagyon, mert ez biztos jele annak, hogy tavaszodik.

Hozzávalók:

• 40 dkg finomliszt
• 10 dkg BL 80 liszt
• 2 tk. só
• 1 tojás
• 1 ek. mangalica vagy libazsír
• kb. 3 dl tej
• 1 tk. cukor
• 2 dkg élesztő

Kenéshez:

• 5-6 dkg mangalica vagy libazsír

Elkészítés:

Fél dl langyos tejben elkeverjük a cukrot, az élesztőt és egy evőkanál lisztet. Kb. harminc percig hagyjuk állni a kovászt.

Egy nagyobb tálba szitáljuk a lisztet, közepébe mélyedést készítünk. Ide tesszük a sót, a tojást, a langyos tejet és a kovászt. Elkezdjük dagasztani. Amikor összeáll a tészta, hozzáadjuk a zsírt is. Alaposan kidolgozzuk, míg szép hólyagos, közepesen kemény tésztát kapunk. Kelesztő tálban duplájára kelesztjük.

Miután megkelt, enyhén lisztezett felületre borítjuk a tésztát, három egyforma részre osztjuk. Egyesével kinyújtjuk kb. 2mm vastag, téglalapformára. Megkenjük őket zsírral, majd feltekerjük, mint a bejglit. Hármas fonással megfonjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, hagyjuk ismét duplájára kelni, ez kb. 45 perc. Ez alatt a sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A megkelt tésztát felvert tojással lekenjük és kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Rácsra tesszük hűlni.

Mi részünkről ezzel a szellemi táplálékkal, egyik kedves versünkkel egészítenénk ki a receptet, űznénk el a latyakos időt és várjuk a húsvétot. Trenírozzunk Limarával.

Áprily Lajos:
Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Limara további receptjei blogján, a Limara Pékségén olvashatók.