Hirdetés
Hirdetés

Összefognak Budapest legmenőbb cukrászdái

SZERZŐ: DiningGuide
2016. január 19.
Összefogtak Budapest újhullámos cukrászdái, és meghirdették a Budapest Cake Tourát (BCT), amelynek lényege, hogy egymáshoz küldik a vásárlóikat. A túra során hat cukrászda kínálatával lehet megismerkedni, majd a végén mindenki visszalátogathat a kedvencébe, ahol vendégül látják egy süteményre.
Hirdetés

Az ötletgazda Borogdai Bea, a Dynamo kerékpárkölcsönző és cukrászda tulajdonosa, aki több kávézóval áll kapcsolatban - feltűnt neki, hogy ezek a kávézók ismerik és ajánlják is egymást. Ez a cukrászatban eddig nem volt jelen, sorra nyíltak a jobbnál jobb helyek, de semmi nem hozta őket egy platformra.
Innen jött az ötlet, hogy a kávézókhoz hasonlóan egy kártyával (vagy bérlettel) lehessen végigjárni (és pecsételni) a hat résztvevő cukrászdát: elmegyek az egyik cukrászdába a hat közül és kérek egy BCT bérletet. Ezek után mindenhol eszem egy süteményt, valamint pecsételtetek. Ha megvan mind a hat, már mehetek is vissza a kedvenc helyemre, ahol vendégül látnak egy süteményre. A bérlet 2016-ra érvényes, de ennél szorosabb megkötés nincs.
Borogdai Bea elmondta, hogy a cukrászdák megkeresésénél az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy csak olyan helyek jöhettek számításba, ahol igazán lelkesedésből sütnek, ahol a minőségi alapanyag, az igényesség és a jóízű sütemények az elsődlegesek.

forrás: BCT

forrás: BCT


“Ez egy új jelenség, de talán nem véletlen, hogy főleg olyan cukrászdák kerültek be, amelyek tulajdonosai pályát módosítottak. Ők valójában abból szeretnének megélni, amit szeretnek, azzal akarnak foglalkozni, amiért rajonganak. Nem csak befektetőként, hanem aktívan, minden nap kiveszik a részüket a munkából, látják, felügyelik a folyamatokat, ismerik a beszállítókat, tudják, mit jelent a jó alapanyag és a minőség.”
Bár mind a hat cukrászda az újhullámosok közé tartozik, mindegyik más: van, amelyik házias, van, amelyik a francia stílust követi, de van olyan is, ahol ezek keverednek:
  • Chez Dodo - Szalai Dóri macaron manufaktúrája (bővebben itt)
  • Dynamo bake&bike - Borogdai Bea biciklis reggelizőhelye, ami egyszerre egy kerékpárkölcsönző és egy süteményező, ahol édes reggelit és tortákat is készítenek
  • Édesem - Márk Szonja házias, dús süteményes helye (interjú itt)
  • Édes Sári - Naszádi Sára és apró, de annál izgalmasabb cukrászdája
  • ÉdességLabor - Három fiatal lány örömcukrászdája, a legújabb kedvenc a sorban (bővebben itt)
  • Zazzi - Francia stílus, ami már tíz éve az élvonalban jár

Tehát csupa izgalmas hely vesz részt a túrában, péntektől lehet bérletet váltani és megkezdeni a cukrásztúrát - érdemes lesz.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram