A jó steakhez a marha nem lehet több háromévesnél, ez a baszk csoda viszont 8-18 évesen adja a legízletesebb húst. A színe ilyenkorra már majdnem gesztenyebarna, a szélén jellegzetes, világossárga zsírréteggel, szépen eloszló, szemcsés márványozottsága és összetett, hosszan megmaradó íze miatt vált ismertté. Mélységesen marhaízű marha. Eddig csak Baszkföldön szerették, de nemrég megjelent London jobb éttermeiben is, és az angol ínyencek megőrülnek érte. Legalább egykilós darabokban készítik el, a bristoli Levanterben például úgy tervezték, hogy maximum 25 szeletet szolgálnak fel vasárnaponként (ez egy 1,2 kg-s darabot jelent), de most már akkora rá az igény, hogy a tulajdonosok egy másik éttermében csütörtökön és pénteken is rendelhető.
A baszk csodamarha egyébként valójában nem is Baszkföldről származik, ott csak élete utolsó négy évét tölti. Európából hozzák oda, elsősorban Németországból és Lengyelországból, de egy másik változata, a Rubia Gallega Galíciából érkezik, és mire eléri a 18. évét, hatalmas, izmos állat lesz beőle. Vannak keresztezett fajták is, de mindegyiknek az a lényege, hogy 15-16 évig csak füvet eszik, teljes és boldog életet él – mindennek pedig csodálatosan pozitív hatása van a hús minőségére.
