Elbukjuk a sok játékossággal kialakított kertet a Gábor Áron és az Orló utca sarkán, mert bár mi magunk úgy készültünk, hogy kiülünk, a főúr szerint nagyon rossz idő van. Lóg az eső lába – mondanák mifelénk. Kár, a repülő csészealjakra hasonlító kerti bútorokban igazán kényelmes lehetne pihenni. Megközelítjük hát a Varró Zoltán útmutatásai által pazarul felújított Rózsadombi villa legjellegzetesebb bejárati falát, melyet kívül függőlegesen műfűvel borítottak, és követjük az elvarázsolt kastély mágusát, a főpincért az emeletre.
Az Émile reggeltől estig fogadja vendégeit, reggelizni vagy délutáni teához az emeleti szalon dukál. Súlyos függönyök, imitált barokk ülőgarnitúrák, vitrinbe helyezett porcelánok – mindenhol trükkösen és ízléssel modernizálva, kicsit másképp. A pulthoz futó tárló-szerű üvegasztal mini porcelán-kiállítás is egyben, benne a Zserbó-ház relikviáit lehet megcsodálni kávézás közben. Ugyanis az étterem az 1858 óta működő kávéház és cukrászda budai vállalkozása. A barokk formájú ülőalkalmatosságok véletlenül sem aranyozottak, elegáns szürke és mályva huzattal vannak borítva. A tér cseles, majdnem átlépünk egy tükörbe, mint Alíz, hiszen az egyik átjáró teljes egészében tükörrel borított a két függönyszárny között.
fotó: Nagy Balázs
Rafinéria és egyszerűség kéz a kézben jár az Émile-ben, hol egyik, hol másik fedi el a párját. A Skandináv reggelihez járó uborkalé például tökéletes uborkaízű, mégis, akár a simogatás. Mitől nem bántó? A hozzáadott bodzalétől. A téglalap alakú tányér pedig, mintha nyírfából lenne. Pedig faerezet-mintázatú kerámia.
Nem tudni, a meglepetésekkel teli babaház képes lesz-e élővé válni. Ebben a pillanatban esélyt ad rá a friss építészeti szemlélet, az elhelyezkedés, a személyzet, és az ideiglenes kiállítások. Nagyobbik, hároméves fiam azonnal a luxus enteriőr, a kupolás fotel hatása alá kerül, ki sem akar szállni belőle. Végül egy távol eső sarokban foglalunk helyet a szófán és az említett királyi ülőhelyen.
A habos kakaó szemfényvesztő, duplafalú műanyagbögrében érkezik, melynek előnye, hogy nem forrósodik át a fala. Tetején isteni tejszínhabtorony. Később kicsit izgulok a porcelán-szerviz miatt, de a személyzet érzékelhette, hogy nem kívánunk látványossággá válni, nem is mutatkoznak, csak, amikor szükséges. Így lesz majd időm fölszedegetni a csupavaj croissant morzsáit a szófáról, melyre kisebbik kisfiam rituálisan szórta szét azokat.
Egy Skandináv és egy Róma reggelit böngészünk négyesben a nagymamával és a fiúkkal. Észak teljesen rendben: két szelet magvas, sörös pirított feketekenyeret körítenek a finomságok. Gravad lax, kapri, tejföl, kígyóuborka, garnéla, kapros uborkalé, vaj - szól az étlap fölsorolása. Mindenből egy kevés, de van a tányéron egy adag habart tojás is. Színes falatkák, bármilyen sorrendben fogyasztva nagyszerűek, és külön-külön sem unalmasak.
fotó: Nagy Balázs
A Róma reggelimet sajnálom megosztani a gyerekekkel, mert az opcionális forró italhoz és a fenséges frissen facsart narancsléhez - melyért a picik is versengenek - croissant választottam. Házi málnalekvárral és vajjal érkezik. A péksüti állaga olyan, mint az emlékező párna, amely szinte lélegzik egyet, amikor valahol megnyomjuk. Ez a croissant is puhán levegőzik, könnyű, mint egy pillecukor. Minden nemesen egyszerű tört-fehér edényekben száll alá, súlyos evőeszközökkel. A legújabb kutatásokból azt is tudjuk, ez a súlyosság kedvezően hat érzéki benyomásainkra, még az íz-élményekre is. Igen. A zseniális ötletek egyik ismérve, hogy utólag kézenfekvőnek tűnnek - merengek a partedlim fölött.
És még az is eszembe jut, milyen jó, hogy létezik egy ilyen különleges helyszín! Az Émile a kifinomult ízlés mellett talán egy olyan életérzést is kiszolgál, amit inkább neveznék háborítatlan fellegjárásnak. A fellegek között pedig jó lenni.