Hirdetés
Hirdetés

Noma a világ legjobb étterme

SZERZŐ: csp
2010. április 26.
Tavaly óta sejtetni lehetett, hogy a világ legjobb étterme titulusért versenybe szálló helyek közül komolyan kell számolni a dán Nomával. 2009-ben még csak harmadik, idén első lett a Rene Redzepi vezette étterem. Az El Bulli „csak” a második, Heston Blumenthal ismét Ferran Adrià mögött.
Hirdetés

Tavaly óta sejtetni lehetett, hogy a világ legjobb étterme titulusért versenybe szálló helyek közül komolyan kell számolni a dán Nomával. 2009-ben még csak harmadik, idén első lett a Rene Redzepi vezette étterem. Az El Bulli „csak” a második, Heston Blumenthal ismét Ferran Adrià mögött.
A gasztronómia világának prominens képviselő hétfőn immár kilencedik alkalommal gyűltek össze Londonban, hogy egy látványos show keretében kiválasszák a világ legjobb száz éttermét. A kérdés, ami az elmúlt hetekben legjobban foglalkoztatott mindenkit, hogy az utóbbi években sorozatban győzedelmeskedő, a világot az El Bulli 2012-es bezárásával sokkoló és mostanság Spanyolország turisztikai nagyköveteként „haknizó” Ferran Adriànak sikerül-e újra a csúcsra érnie és egymás után ötödször is elviszi-e a világ legjobb étterme díjat és ezzel mondjuk megint maga mögé kényszeríti a S. Pellegrino díjátadón lassan az „örökös második” címet birtokló angol sztárszakácsot, Heston Blumenthalt. (A tavalyi évet jókora - egyebek között a norovírus okozta kényszerpihenő miatt - veszteséggel záró Fat Duck fejének eddig négyszer kellett beérnie a második hellyel, csak 2005-ben ért elsőként a célba.)
Egy vendéglátóipari szaklap kedvenc vendéglőinek gyűjteményeként induló, ugyan kissé PR szagtól körbelengett S. Pellegrino mára az egyik legfontosabb díjátadóvá nőtte ki magát, amely kétségkívül a legfontosabb éttermeket állítja sorrendbe, és amelyről már jóval a ceremónia előtt sokan beszélnek, esélyeket latolgatnak. Az erőteljes marketingnek köszönhetően így tett nemrég és az izgalmakat fokozta az általában éttermeivel a lista elején szereplő Thomas Keller is, aki a top 5-be jósolta az El Bullit, a Fat Duckot, a Fergus Henderson-féle londoni St. John-t és egészséges önbizalomról (és természetesen a korábbi évek sikereit látva) tanúbizonyságot téve saját éttermeit, a tavalyi hatodik Per Se-t és a 2009-ben „csak” 12. The French Laundry-t.
 

El Bulli

El Bulli


A S. Pellegrinót az elmúlt években sokszor vádolták azzal, hogy nem lát messzire és Európán kívül szinte csak amerikai éttermek közül válogat. Mintha 2009-ben változás történt volna ezen a téren. Japán, szingapúri, ausztrál helyek is felkerültek a listára. Adrià elsősége mellett kérdés, hogy a „trend” tovább folytatódik-e és mennyire lesz színes a lista. Illetve, hogy az északiak, gondoljunk itt a tavalyi harmadik Nomára, tovább erősödnek-e?
A kérdésekre a válaszokat hétfőn, nagyjából 22 óra magasságában megtudtuk. Eszerint Ferran Adrià zsinórban nem lett ötödször első (és hatodszor győztes), Heston Blumenthal dobogóra került, de csak az El Bullit „gasztronómiai think thankké” alakító katalán szakács mögött, míg az első helyet a tavalyi harmadiknak, a koppenhágai Nomának sikerült megszereznie.
Rég elmúltak már azok az idők, amikor attól számított egy étterem luxus vendéglátóhelynek, hogy libamájat, kaviárt, homárt vagy szarvasgombát szolgáltak fel a vendégeknek. Napjaink egyik legszembetűnőbb tendenciája, hogy a korábban „snassznak” gondolt zöldségek, húsok, regionális, csak az adott tájegységre jellemző, szezonális alapanyagok „viszik a prímet”. Ennek az éttermi forradalomnak az egyik ékes példája az erdőkben, parkokban alapanyag után kutató René Redzepi vezette, két Michelin-csillagos Noma, amely az északi konyhát gondolja újra és amely elsőségével kisebb pofont adott az El Bulli átváltozásával a szaksajtó által már így is temetett molekuláris gasztronómiának.
 
Daniel | fotó: danielnyc.com

Daniel | fotó: danielnyc.com


A top10 talán legnagyobb győztese a Daniel, amely 33 helyet javított tavalyi eredményén és ezzel a nyolcadikként végzett. Thomas Keller jóslata nem igazán vált be, a St. John sokat rontott 2009-es pozícióján, idén a 43. lett és a Per Se is csak épphogy be tudta magát verekedni a legjobb tíz közé. A The French Laundry is jelentősen visszaesett, 12.-ről a 32. helyre szorult. Óriásit, 29 ugrott előre az Inaki Aizpitarte irányítása alatt álló francia Le Chateaubriand (11. hely) és az afrikai kontinenst képviselő La Colombe (12. hely). De ugyanez elmondható a világ legfiatalabb három Michelin-csillagos séfje által kormányzott, modernizált itáliai klasszikusokat tálaló Le Calandre-ről is. 2009-ben a 49. volt, idén már a 20.
A nemzetek rangsorában azt láthatjuk, hogy az amerikaiak tavalyhoz képest 8-6 arányban legyűrték a franciákat, a spanyolok – csakúgy, mint 2009-ben - az olaszokkal viaskodnak (5-5 hely), az angolok pedig 4 étteremmel képviseltetik magukat a top50-ben.
A nemzetek palettája is valamelyest színesebb lett, de nem olyan lényegi a változás, mint amire többen számítottak. Ami talán a jövőre nézve izgalmas lehet, hogy a legjobbak közé 10 új étterem is bekerült, köztük például Wylie Dufresne wd~50-je, vagy a legjobb „újonc” (30. hely), a svájci Schauenstein étterem.
Ahogy tavaly, úgy 2010-ben sem találjuk a listán a világszerte több mint 20 étteremben érdekelt Gordon Ramsay-t és érdekes az is, hogy a ’Legnagyobb tehetség’ (breakthrough award) kategória 2009-es díjazottja, a protezsáltból Ramsay legnagyobb vetélytársává váló Marcus Wareing is hiányzik.
 
Ebben a hotelben található a Schauenstein étterem | fotó: schauenstein.ch

Ebben a hotelben található a Schauenstein étterem | fotó: schauenstein.ch


Az ítészek általában nem szentelnek túlságosan nagy figyelmet a közép-európai térségnek. Idén ismét beverekedte magát a top100-ba a horvát Plavi Podrum és a szlovén Restavracija JB. A listán magyar étterem nem szerepel.
A S. Pellegrino életműdíjat is kiosztott, amit idén a séfek séfje, Eckart Witzigmann érdemelt ki. Az osztrák élő legenda francia nyelvterületen kívül elsőként kapta meg a Michelin három csillagát, majd negyedmagával a GaultMillau kalauz "évszázad szakácsa" címét. Tavaly Joël Robuchon-t díjazták. Ferran Adriàt "az évtized szakácsa" címmel jutalmazták.
Ahogy azt tavaly is megírtuk, a S. Pellegrino földrészekre és régiókra osztja a világot. Az arányosabb képviselet érdekében ez a szám jelenleg 26. Mindegyik „élén” egy ún. elnök áll, aki további vokssal rendelkező személyeket, általában szakírókat jelöl ki. Minden szavazó öt vokssal gazdálkodhat, ebből maximum hármat a saját régiójában tartozó vendéglátóhelyre adhat le. A saját éttermét senki sem favorizálhatja, és csakis olyat nevezhet meg, ahol az utóbbi másfél évben evett is.
A legjobb 50-en a S. Pellegrino szerint:
1. Noma Dánia
2. El Bulli Spanyolország
3. The Fat Duck Nagy-Britannia
4. El Celler de Can Roca Spanyolország
5. Mugaritz Spanyolország
6. Osteria Francescana Olaszország
7. Alinea USA
8. Daniel USA
9. Arzak Spanyolország
10. Per Se USA
11. Le Chateaubriand Franciaország
12. La Colombe Dél-Afrika
13. Pierre Gagnaire Franciaország
14. L'Hotel de Ville - Philippe Rochat Svájc
15. Le Bernardin USA
16. 5 L'Astrance Franciaország
17. Hof Van Cleve Belgium
18. D.O.M. Brazília
19. Oud Sluis Hollandia
20. Le Calendre Olaszország
21. Steirere
ck Ausztria
22. Vendome Németország
23. Chef Dominique Finnország
24. Les Creations de Narisawa Japán
25. Mathias Dahlgren Svédország
26. Momofuku Ssam Bar USA
27. Quay Ausztrália
28. Iggy's Szingapúr
29. L'Atelier de Joel Robuchon Franciaország
30. Schloss Schauenstein Svájc
31. Le Quartier Francais Dél-Afrika
32. The French Laundry USA
33. Martin Berasategui Spanyolország
34. Aqua Nagy-Britannia
35. Combal Zero Olaszország
36. Dal Pescatore Olaszország
37. De Librije Hollandia
38. Tetsuya's Ausztrália
39. Jaan Par Andre Szingapúr
40. Il Canto Olaszország
41. Alain Ducasse Au Plaza Athenee Franciaország
42. Oaxen Krog Svédország
43. St John Nagy-Britannia
44. La Maison Troisgros Franciaország
45. wd~50 USA
46. Biko Mexikó
47. Die Schwarzwaldstube Németország
48. Nihonryori RyuGin Japán
49. Hibiscus Nagy-Britannia
50. Eleven Madison Park USA
51-től 100-ig az éttermek listája megtekinthető itt.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram