De tanácsot meghallgatni sosem hülyeség, még akkor sem, ha azok akár magától értetődőnek tűnnek. Nyilván fontos a dologban, hogy ki mondja azokat, ebben az esetben nincs is baj ezzel, mert Richard Johnson osztogatja az igét, aki az Independent ital rovatába írogat, ugyanezt teszi a Guardianbe is, csak az ételekkel és, ami a legfontosabb, hogy a brit street food fesztivál és díj ötletgazdája.
Ő azt mondja, hogy először is sose truckban (+isten ments a fix kifőzdétől) gondolkozz, ha be akarsz szállni az iparba, hanem mondjuk, csapj fel egy sátrat, tolj be alá pár asztalt, és az lesz az igazi teszt, amit ilyen körülményekből ki tudsz hozni. Aztán az sem felesleges, ha felismerhető vagy, ha meg lehet különböztetni a másiktól. Itt egyelőre csak a külcsínről beszél. Szóval, ha sátrat bontasz, találj ki rá arculatot, ha kocsit építesz, legyen annak is identitása és így tovább. Télre időzíts, mert ha a mínuszokat kibírod, akkor a nyár már szinte meg sem kottyan, melegben mindenkinek megy – teszi hozzá. Kötelező odafigyelned az alapanyagokra, ez az alfa és az omega. Fontos, hogy az ételeket, amiket adsz, ne valami idióta néven hívd, józan paraszti ésszel is fel lehessen fogni. Nem fine dining éttermet nyitsz. Az egyik legfontosabb - és tanács helyett inkább már - általános megállapítás, hogy a street food piac sokkal több egymás mellé halmozott fabódéknál, olyasmi, ami valami sokkal esszenciálisabbat ad és egyben fejez ki. Mindezt persze akkor látszik így, ha a tanácsokat komolyan veszi az ember.
A tanácsok mellett még valamit érdemes minden street foodosnak lecsekkolnia, mégpedig, hogy Nagy-Britanniában ezen a fronton most éppen mi számít menőnek. Itt vannak az idei díjra esélyes árusok.
