Hirdetés
Hirdetés

"Minket nem kaphatnak meg minden este!" – Desszertkaland haladóknak a Dear Budapestben

SZERZŐ: Lami Juli
2017. december 6.
Most hétvégén, december 8-10-ig három estén át tart pop up desszertvacsorát Böröcz Zsófia és Pincel Orsolya a Dear Budapestben. A részletekről őket kérdeztük.
Hirdetés

A két lány két évvel ezelőtt, a Gourmet Fesztiválon ismerkedett meg, és nagyon hamar kiderült, hogy a cukrászathoz való súlyos kötődésükön túl is sok a hasonlóság köztük: hasonló karakterek és hasonló az ízlésük is. Zsófit már bemutattuk korábban, az ő nevéhez köthető a Radnóti Miklós utcai N'iceroll fagyizó, ami az elmúlt nyáron nyitott meg. Gasztronómiai munkássága azonban nem áll meg a fagyizóban, erről bővebben ITT lehet olvasni. Orsolya hat éve foglalkozik cukrászattal, és a viharos hírű, de akkoriban valóban mesteri sütemények műhelyében, a Choko Deliben kezdte pályafutását. Utána a Zónába került gyakorlati helyre, és kicsivel később a ChefParade-ban kezdett el macaron kurzusokat tartani. Aztán az Olimpiában dolgozott, de közben annyi megrendelése lett, hogy döntenie kellett, merre fele megy tovább, és a szabadúszás mellett döntött.
A desszertvacsora ötlete Zsófi fejéből pattant ki, de Orsiban azonnal partnerre lelt. Ez lesz az első közös munkájuk. "Korábban már nézegettem, hogy külföldön milyen desszertvacsorák, sőt desszertéttermek vannak, és játszottam a gondolattal, de nem éreztem eléggé a boogie-t magamban – mondja Orsi. – Zsófival bátrabban belevágok."
"Nekem pedig már nagyon hiányzott, hogy éttermi környezetben foglalkozzak desszertekkel, mert azért a N'iceroll az nagyon más végéről fogja meg az édességeket – mondja Zsófi. – Pont szembe jött az Espaisucre menüje az interneten, és arra gondoltam, mi miért nem csinálunk ilyet."

Azt elmondhatjuk, hogy Budapesten a pop up műfaj még nem igazán tombol, azonban vannak próbálkozások, sőt egyre több van. (A Spazio by Zoe Hegedűs pop up vacsoráról nemrég be is számoltunk, a pop up szerelmesével ITT olvasható az interjúnk.) "Aki szereti a pop up vacsorákat, az nem csak enni akar, hanem élményt is szeretne, és ezért van benne fizetési hajlandóság is. A pop up az egyszer alkalom, nem működik a hét minden napján, és ettől lesz extra. És ettől a presztízsértéke is nagyobb. Egy komplex történet, ami kulinárisan és italban is többet ígér" – mondja Zsófi.

"Valami valahol valamikor feláll, ami soha többet nincs... kicsit megfoghatatlan az egész" – teszi hozzá Orsi.

"Olyat kapsz, amit nem kaphasz meg minden este" – folytatja Zsófi.

"Minket nem kaphatnak meg minden este" – zárja rövidre Orsi.

A pop up műfaj nagyon sok kihívást tartogat, Zsófiéknak azonban szerencséjük volt a helyszínnel, mert az eseménynek a Dear Budapest ad majd otthont. Így erre külön nem kell ráfordítani. Nagy kihívás ezzel szemben megértetni a vendégekkel, hogy ez nem egy karácsony menü lesz bejglivel, főleg úgy, hogy maga a desszertvacsora még a pop up műfajon belül is kevésbé ismert dolog.
A menüt úgy állították össze, hogy az a cél lebegett a szemük előtt, hogy jó alapanyagokból, különleges technikával és különleges tálalással kerüljön a vacsora a vendégek elé. Nemcsak klasszikus párosításokra lehet számítani, sok lesz a zöldség, a zöldfűszer; és az ételek és a tálalás a késő őszből a karácsonyig viszi el a vendégeket. A vacsorának az is az ígérete, hogy friss ízeket vonultat fel, nagyon naturális megközelítésben. A lányok ezer helyről merítették az inspirációt, de kiemelten sokat volt a kezükben Albert Adriá Natura könyve, a NOMA könyv, de Dominique Ansel is ihletett elemeket.
A menü a következő lesz:
Amouse bouche
Rák ceviche, cékla
Nudli, parmezán, kacsamáj, mandarin
Gyümölcs granita
Sütőtök, törökméz, panna cotta, vérnarancs
Mogyoró cremeaux, birsalma, csokoládé textúrák
Kávé, zöldtea, szeder
Hóember - homoktövis, répa, joghurt
Petit fours
A hét fogásos téli desszert vacsora ára: 14 900 Ft (mely ár tartalmaz a menün felül egy welcome drinket, korlátlan ásványvizet, egy kávét és a szervízdíjat).
Az ételekhez nem lesz borsor, és ez tudatos döntés.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram