Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Petőfi Irodalmi Múzeum október 15-18. között a Budapest Transzfer fesztivált, mi pedig idén olyan szerencsés helyzetben lehetünk, hogy a téma nem más, mint a gasztronómia, vagyis a „Konyha-nyelv”. A szervezők célja, hogy a kortárs irodalom és a gasztronómia közös kapcsolódási pontjait vizsgálgassák – ami lássuk be: bőven akad.

Mik lesznek a fesztiválon?
Olyan szerzőket hívtak meg tehát a programsorozatra, akik a gasztronómiát irodalmi műveikbe is integrálják. Lesz közös séta, melynek résztvevői bebarangolhatják az irodalom főbb gasztrohelyszíneit, szó esik a főző írókról és az irodalmi szakácskönyvekről, a Hosszúlépés Kincskeresést szervez, a főzős-felolvasást pedig fényfestés kíséri, a kocsmatúrákon kedvenc íróink törzshelyét járhatjuk be. A Transzfer Fesztiválon minden nap más gasztrofilmet nézhetünk meg, Péterfy Gergely marhapörkölttel készül, de lesz rendhagyó írói receptárverés, ennek bevételét jótékony célra fordítják majd, a Kompánia Lackfi-verseket zenésített meg, ezeket adja elő, a Hadikban pedig a kávéházakról zajlik majd egy kiadós beszélgetés, a kisebbekkel a Cellux Csoport tart irodalmi gyerekkonyha foglalkozást.

A Végy tíz deka irodalmat! Magyar írók kézzel írott receptjei – árverést Karafiáth Orsolya vezényli majd le, erre Lackfi János is készült egy kézzel írott recepttel. A szervezők a szerencsés tulajdonos által rászánt összeget a Heti Betevővel együtt rászorulók számára ajánlják fel. Lackfi tavaly megjelent Paradicsomleves betűtésztával – Etetős versek a menzáról című verseskötetét a Kompánia Színházi Társulat adja elő megzenésítve, a hatgyermekes, lendületes és kreatív költő tehát több szempontból is a fesztivál egyik legfontosabb szereplője, ugyanúgy szereti ízlelgetni a szavakat, mint a jó ételt. Az étel és az irodalom kapcsolatáról, és úgy általában a gasztronómiához fűződő viszonyáról kérdeztük a fesztivál kapunyitása előtt.

Gyermekkori élménymorzsái az ételről?

Utáltam a hagymalebenyeket a magyaros ételben, öklendeztem tőlük. A birkahúsra, ha néha asztalra került, azt mondtam, “vízilóízű”. Oviban meg nem engedtek ki sokadjára vécére, mikor hányingerem volt, kidobtam hát az egész ebédet a kiságyamra. Nem volt ováció. Azért sokkal több volt a jó: napmeleg paradicsomba, körtébe harapni a kertben… Édesanyám, nagyanyám, anyósom tömény húslevesei, szép nagy rántotthús-kontinensek, roppanó kovászos, kedvencem: a resztelt máj. Somlói galuska, aranygaluska, ami angolul, ahogy legutóbb egy hotelben megtudtam: “hungarian golden cake”. Ebből már biztos ráismer mindenki…

Mi a legemlékezetesebb élménye, ami étellel kapcsolatos?

Egy nincs, de sok van. Feleségem, Juli, a köménymagos levest is olyan ízesen tudta csinálni, hogy rájártam a hideg lábasra. Igaz, éhes is voltam akkoriban, cselgáncsedzősködve, ifjan. Aztán prosciutto-sonka sárgadinnyével, sistergősen száraz fehérborral Dél-Franciaországban. Cserépedényben órákig főtt, zöldséggel-krumplival-hagymával-hússal dús “gjuvecs” Bulgáriában. Zsenge sörös malacka kemencében Zsámbékon. Nyárnyitó, nyárzáró gulyások a kertünkben, mikor magam forgattam a fakanalat. Kiülni nyáron a teraszunkra, panorámát bámulni, saját paradicsom, habos fehérkenyér, sült császár, hozzá saját kakukkfű, bazsalikom, oregano, rozmaring. Mondom, hogy nem egy lett, hanem sok.

Hogyan lehet párosítani a gasztronómiát az irodalommal?

Mindkettő a szájban kapja meg az ízét. Ízlelgetjük, hersegtetjük, ropogtatjuk a jó szót is a jó ételt is. Olvadnak a nyelvünkön. Az ízlelés az egyik legősibb ösztön, akár a szaglás. Már kicsi korában rágcsálni kezdi az ember a világot. Aztán átrágja magát rajta, mint hernyó az almán, és kibukkan a túloldalon. Már egy jó bort vagy finom kéményfüstöt is szinte harapni kell. Mostanában babaszagból lakmározom, az is gasztronómia, egy kicsi újszülött nyakába beleszagolni finoman. Hogy a szerelmet ne is mondjam, ami tényleg egymás ízlelgetése, felfalása.

budapest transzferMilyen kapcsolata van a gasztronómiával és az étellel? Mennyire meghatározó az életében, hogy mit eszik?

Ha nagy a rohanás, sietősen eszem méregdrága “gyíkhúsos” szendvicset az éjjelnappaliban vagy gyorskaját az autóban, de ez nem az igazi. Amúgy túlságosan is haspók vagyok, amit heti két-három sporttal próbálok ellensúlyozni. Részleges sikerrel, mert ilyen aranykezű szakács mellett, mint Juli, felszedtem vagy húsz kilót. Egyik nagylányom azt mondta, apa az az ember, aki nem tud csoki nélkül kijönni a benzinkútról. Ajjaj… A folyvást fogyókúrázó, pedig mindig csinos csajoktól (öt lányom van, egy fiam) amúgy is megkapjuk, hogy az egész család nagy zabagép. Máskor meg persze azt, hogy miért üres a hűtő. Mindenesetre fontos a szépen körbeült ünnepi asztal… Plusz mindenki kedvenc étele a szülinapjára… Plusz feleségem  mindennapos remeklései… Plusz a váratlanul sütött sütik, palacsinták, melyek elkészítésébe a lányok is beszállnak… Plusz a rengeteg saját gyümölcsből eltett befőtt, lekvár, zöldségkrém, paradicsompüré… Plusz a gyerekek konyhai újításai gasztrolapokból: yokoto-leves, burrito, gyümölcsös sült húsok, indiai vagányságok. Nemrég előkerült két karika elfeledett, archív mandulás birsalmasajt tavalyról, eszelősen finom volt még most is…

Julit olykor odébb tessékeli és kötényt húz maga is?

Időnként igen, két nagy sikersztorim is volt ezzel kapcsolatosan. Egyszer Franciaországban jártunk, és elég vegyes maradékok álltak rendelkezésre. Paprikát, paradicsomot aprítottam, futtattam meg olajban, babkonzervet, kukoricát, borsót dobtam mellé, fűszereket hozzá, valami felvágottal dúsítottam, de mikor kérdezték, nem mondhattam a legkézenfekvőbbet, hogy “zöldséges lecsó”, mert nem ették volna meg. Rávágtam hát: “ratatouille”, erre betáplálták egy pillanat alatt, mondván, ilyen finomat sosem ettek. Szóval a szó ereje is elkel néha. Meg a tengerparti, nyári fáradság, kiéhezettség. Körülbelül hasonló ételkompozíciót sikerült sikerre vinnem egyszer korábbam “farmerragu” néven. Kicsi fiam “farmerrágónak” keresztelte át, annak legalább értelme is van. Büszke voltam magamra feleségem negyvenedik szülinapi meglepetés-partiján is, ahol két bográcsban főztem negyven emberre, egyrészt gulyást sertéshússal, másrészt mindent-bele délies zöldséges vegamixet. Nem volt reklamáció, se pénztártól távozás előtt, se utána. Egyáltalán, pénztár se volt.

És az éttermek? Megengedheti, hogy járjon?

Erre egy ideig egyáltalán nem futotta, a nagycsaládi lét már eleve luxuskiadás. Az utóbbi években megengedhetjük magunknak néha. Meg lassan nem is igen férünk el mind otthon, úgy megsokasodtunk. Így legalább Julit is kíméljük a robotolástól. Voltak jó élmények, bár meg kell mondanom, ezek nem annyira a csúcsgasztronómiai alkalmakhoz kötődnek, amelyekre a szakmám miatt hívtak el. A családias, barátságos helyeket kedveljük, ahol nem megy az őrült kísérletezés a “hagymás-ikrás mangóval körített vaníliafagyis pézsmapatkány-combfilével” meg minden. És nem kell feszélyezni magunkat.

Halljuk a példákat!

Óriási felfedezés volt nemrégen a budakeszi Padlizsán Lakásétterem. Csodás ételek, levesek, visszafogott, de kiadós magyar konyha, remek húskrémek, padlizsánkrémek, exkluzív borok… És a hely nagyon is eleven “szelleme”, Dénes Hajni, aki mindent felszolgál, diszkrét, mégis már-már családtag. Gondja van gyerekre-felnőttre, mindent megold, kitalál. Ha én osztanám a Michelin-csillagokat, biztos otthagyok hármat ezen a meghitt helyen, mely nemrég indult, atmoszférája is biztos fog még alakulni…

A hazai gasztroforradalom zaja önt is megcsapja?

Szuper ez a zsibongás, színesedik a paletta, hangulatosabbak a helyek, fantáziadúsabbak a dizájnok, mindenki keresi a kis piaci rést, ahol átsurranhat, trükkös kávékkal, finom teákkal, távoli népek étkeivel, kézműves fagyikkal, áfonyatortával, házi szörpökkel, alkoholmentes lékocsmával, ezer jó ötlettel. Szívesen ülök be kávéra-teára a Csészényibe vagy a Zsivágóba, elcsábulok ide-oda egy-egy házi hamburgerre, jó kis gyroszra. Nemrég Gryllus Danival Zircen járva fedeztük fel a hangulatos, kandallós, házias, családbarát Bagolyvár éttermet. Csak kapkodom a fejem.

Mi volt a Paradicsomleves betűtésztával – Etetős versek a menzáról című könyvnek az ihletője?

A budakeszi Betűtészta kiadó már csak neve miatt is szeretett volna tető alá hozni egy menzaételes könyvet. Mikor először mondták, lelkesen rábólintottam, aztán megfeledkeztem róla. Mikor másodszor, hümmögtem kicsit, és örültem, de semmi különös. Antológiának készült, aztán fogytak a tervezett költők, én meg egyre lelkesebb lettem, és végül beindultam, mint a gőzhenger. Ezek a szövegek zakatoltak bennem mindenütt, buszon, villamoson, Operabálon, Kreatív Írás foglalkozásra készülődőben. Mai napig látok egy-egy napszakot, zugot magam előtt, mikor az egyes versekre gondolok. Jöttek a magyaros formák, az ötletek, a rövidre tervezett versek hosszabbra nyúltak, sodort a lendület. Mindig kértem repetát. Igazi örömzene volt.

A gyerekeknek más a viszonyuk az étellel? Több fantáziát visznek bele egy-egy étkezésbe?

Hajjaj, nekik egy tökfőzelék maga a világ, kapor-fákkal, villával túrt ösvényekkel, fasírt-lovagokkal. A mákostészta szerelmes étel, alkalmas a páros andalgásra, mákszemek a madarak az égen, mákos a rozsonmák, mákosank a nagymamák meg a százpettyes százegy dalmaták. Hiába óvónénik, dadusok rosszallása, a gyerek bányássza, turkálja, trutyizza, nyagmmogja az ételt. Vagy befalja, ha olyan az a kaja. Pölö palacsinta, pizza, kakaóscsiga, miegymás. És még kér! Örömömre országszerte nagyon szeretik, ha ebből a könyvből olvasok.

Mikor az ételről ír, a saját vagy a gyerekei élményeit írja meg?

Hol ezt, hol azt, hol pedig amit a képzeletem diktál. De hiszen a képzeletem is én vagyok! Ki más? Mikor még hiányzott a könyv záródarabja, megkérdeztem kamasszá növekedett gyermekeimet, nincs-e valami jó kis ovismenzás élményük… Akkor meséltek a “krokodilos” fogkrémről, melyen valóban egy alligátor díszelgett, az íze pedig csábítóan habosrózsaszín volt, ezért valahogy mindig… rettentő gyorsan elfogyott! Hogy hogyan, az rejtély, hiszen fogkrémet enni, ugye, szigorúan tilos. Nos, tényleg ez lett a kötet záróverse… Evés után fogmosás!

Miért tartja fontosnak hogy a gyerekirodalomban a gasztrot is középpontba helyezze?

Tényleg azok vagyunk, amit eszünk… És jól tudjuk, hogy rengeteg táplálkozási probléma lelki eredetű. Nem eszik a gyerek! Habzsol a gyerek! Válogatós a gyerek! Semmi egészséges nem megy le a torkán! Rágót meg cukrot kunyerál, pedig mi ellenezzük! Ilyen ez a gyerek… Fontos hát, hogy ha nem szereti a sóskát, tudjon jóízűt nevetni ezen az utálaton. Vagy azon, milyen fagyipöttyös  minden óvódás orra fagyievés után. Vagy elképzeljen egy kerek Holddá hízott pizzát. Vagy visszaemlékezzen, milyen nehéz macisajtot kibontani, s mi minden lesz olyankor sajtos (sajnos). Nagyon örültem, mikor visszajelzésekből kiderült, hogy ez a könyv nemszeretem ételekkel is megbarátkoztat olykor, pedig ez nem kimondottan célja. És bizony saját receptkönyvet kaptam egy gyöngyösi gyógypedagógiai iskola diákjaitól, amit telerajzoltak, és gyöngybetűkkel beleírták a verseimet. Nagyon becses ajándék, és lám, az ételek összehoznak mindenkit előnyös-hátrányos helyzeten innen és túl… Persze kellenek remek pedagógusok, akik az ilyesmit kifőzik. Hála nekik!

Most hirtelen melyik étel jutna az eszébe, amiről írna egy verset?

Mondjuk a szalonnabőrről. Vagy a mócsingról. Az ilyesmikről senki sem ír… Feledés martalékai. Különben az Árva kolbász balladáját azért megírtam. És nagyon tetszett, mikor úgy hallottam, a hentesnél húsz deka “sejtéskarajt” kér valaki. Mekkora bálában fér el húsz deka sejtés? Hiszen annak semmi súlya!

Mi lehet az oka, hogy ennyi gyerekmondókában, versben van étel? (dödölle, kiugrott a gombóc, békacomb, nem kap rétest estére…)

ÉTEL és ÉLET között csak egy betűcsere a különbség. A természetközelben élő ember pedig bőrén tapasztalta, hogy olykor milyen bőséggel méri a természet az elemózsiát, máskor elég egy vihar, egy seregélyraj, hogy kárba vesszen annyi sok erőfeszítés. Ez a küzdelem nyilván kiélesítette a táplálkozásra irányuló figyelmet. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Megette már a kenyere javát. A kapus megeszi a cselt, mi meg a sok sajtómaszlagot… A nyelv sem hiába nyelv, ugye…

Milyen receptet visz a fesztiválra, és miért azt? (Végy tíz deka irodalmat!)

Szerintem a húsos zöldségmixemet, nevezzük bárhogy. Még átgondolom, mert jó pár fajtája van. Lényeg, hogy őrölt kömény, szerecsendió, kakukkfű legyen benne. És egy kicsi finom vörösbor.

Mondana egy szubjektív toplistát a hazai gasztroirodalomból?

Szakácskönyveket nemigen olvasgatok, de Cserna-Szabó András és Fehér Béla rendhagyó közös kötetén (Ede a levesben) hosszan, élvezettel nyammogtam. Ó, hát Krúdy nélkül elképzelhetetlen a gasztro. Mikszáth pedig még éjszaka is felkelt túróscsuszát enni ropogós pörccel. Mondjuk a mondatai is roppant ízesek. Aztán ott van Kis János pukkadásig habzsolt levese Móricztól. A népmesei puliszka. Tömörkény is érzékletesen írt az egyszerű paraszti vagy halász-ételekről. A Tüskevár kihagyhatatlan, Ágnes lányom ettől lett halimádó. És ahogy emlékszem, Tersánszky Kakuk Marcija is szeretett egyszerűen, jókat falatozni. Dragomán Gyurinál, A fehér király lapjain a gesztenyés alagút növekszik mítikus méretűvé. Lírában Szabó T. Anna nem egyszer hozza harapható közelségbe a valóságot. Versügyileg amúgy Berda József valósággal páratlan, ahogy felmagasztalja a libazsírt, a porcogós vargányát, az arany húslevest… Meg persze a kövér házmesternék bájait.

Esetleg tudna mondani a nemzetközi irodalomból is?

Ó, hogyne, hatalmas kedvencem Hrabal, aki a Sörgyári capriccióban oly érzékletesen szól a szűzérmekisütés metafizikájáról. Aki még nem olvasta a svéd Torgny Lindgrentől a Tüdőkását vagy Az ötujjú krumplit, az bizonyára szegényebb néhány nagy verbális ízélménnyel.