Sokan csak dísznövényként tartják – érdekes, orsószerű formájához szép kék szín társul –, pedig bőven van fantázia a mézbogyó kulináris felhasználásában is, túl a szörp- és lekvárkészítésen.
Több fajtáját is ültetik itthon, a kék mézbogyó (Lonicera caerulea) és a kamcsatkai vagy szibériai mézbogyó (Lonicera kamtschatica) bokrai egyaránt 2-3 centis bogyókat teremnek. Az áfonyához hasonlóan savanyú talaj ideális a termesztéséhez, akár egy kevéske ecet is kerülhet az öntözővizébe. A meglehetősen igénytelen, fagytűrő növény gazdagon terem, a mézbogyó mégsem lett igazán népszerű csemege.
Ennek oka valószínűleg a savanyúsága. Az agyoncukrozás országában, vagyis idehaza, ideje lenne végre felfedezni a savanykás, fanyar és a kesernyés ízek szépségeit is. Sok helyütt egyébként azt írják a mézbogyóról, hogy kifejezetten édes gyümölcs – mi még nem találkoztunk valóban édes ízűvel. A mézbogyó neve sem a mézédességre utal: állítólag a méhek nagyon kedvelik a virágait, innen ered az elnevezés.
Sokban emlékeztet rokonára, az áfonyára, de a savassága talán még izgalmasabbá teszi ételpárosításokban. Befőzésre kiválóan alkalmas, ahogyan süteményekben is finom, de még izgalmasabb volna húsokhoz társítani, szószokat készíteni belőle, vagy salátákat feldobni vele. Ez a fajta felfedezése egyelőre várat magára.