Sok mindent szeretünk Rosensteinékben. Azt például nagyon, hogy kedvesek. Igen, ilyen tök egyszerűen mondva. Gondolhatnánk, hogy hát ez jól felfogott érdekük, mégis vendéglátósok, az a minimum, hogy a vendégeket a tenyerükön hordozzák. (Hogy mennyire nem magától értetődő mindez…de most nem fogunk elmenni ebbe az irányba.) Itt azonban másról van szó. Nem fejtegetnénk, mert nem is a kedvesség lélektanáért kezdtünk bele a cikkbe, hanem egy hírt akarunk mondani, de előtte azért még annyit - egy példa ugyebár nem példa -, hogy azért is bírjuk a Mosonyi utcai családot, mert a tradíció náluk semmiképpen sem egyenlő a megcsontosodással, mindig valami újat akarnak, de nem túlmozgásosan.
Ezekre egy újabb bizonyíték: Róbert, a fiatalabbik Rosenstein a minap saját sörrel lepte meg az apukát, Tibort.
A sörös „Füttyösékkel” kezdődött minden
Tibor kőbányai srác, a sörgyár közelében nőtt fel, ezer szállal kötődik a környékhez. Annak idején, még kölyök korában, Elemér bácsi (aki a szomszédban lakott) gyakran küldte át a Dreherbe, dolgozói csatos üveges sörért. Akkor még tényleg lovas kocsikkal szállították a sörös hordókat, őt pedig lenyűgözték a muraközi lovak, amik a kocsikat húzták. Akkoriban volt egy hírhedt szállító testvérpár, „A füttyösék”, ők pakolták le-föl a kocsikról a hordós vagy éppen faládás söröket, Tibor mindig is csodálta az erejüket. „Aztán később, úgy ’75-ben apu a Zlaty Bazant söröző és vendéglő konyhafőnöke lett. Azóta jó pár nagy sörgyárat végigjárt a világban, olyanokat, mint például a Guinness, a Heineken, a Staropramen vagy éppen a Paulaner” – mesél tovább Robi és az orrunk alá dug egy képet. Ezt itt. 
Először voltak a belgák, aztán a németek, de az utat Amerika mutatta
Mondjuk kézenfekvőnek tűnt a meglepetés, mert az alma nem esett messze a fájától. Robi nem tudja napra pontosan belőni a sörös megvilágosodást, de valamikor a kilencvenes évek közepén lehetett. Valamiért akkoriban a belga vonalra állt rá: az alkoholban combosabb Duvel, a jellegzetes, lombikhoz hasonló poharú Kwak, és hát persze a nagyon beszédes nevű és fűszeres Delirium tremens... Aztán úgy alakult az élet, hogy párszor kijutott a müncheni Oktoberfestre, ott aztán annyit kóstolhatott, amennyit nem szégyellt. Az ízesített és alkoholmentes változatokról a véleményét egy barátja szájába adja: „van egy ismerősöm, aki szerint az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé, úgyhogy már csak ezért sem kockáztatok – szerencsére Timi, a feleségem ebben is tökéletes partnerem.” A megvilágosodás lassan tudatossággá érett. Ha van egy kis ideje, amerikai gasztroblogokat nézeget és jó pár éve ott fedezte fel a speckó, tényleg kézműves sörök újhullámos vonalát. „Na, akkor rabul ejtettek a menő üvegek és a címkék!”
Szakácstanulótól az IT-ban mozgó nagykutyáig mindenki a sörökről beszél
Ilyenekből már itthon is akad szép számmal, nagy a pezsgés. „Örömmel látom, hogy újabbnál újabb magyar főzdék alakulnak - tudok örülni más sikerének, annak, hogy van verseny és újabb szereplők jönnek. Szerintem ez a gasztronómiában nagyon fontos, és ha csak a sörpiacot nézem, akkor is sok potenciál van még ebben. Azt vettem észre, hogy körülöttem egyre többen beszélnek a hazai sörökről – ahogy néhány éve tették ezt a itthoni borokról és borász arcokról. Ez tök jó dolog! Legyen az egy szakácstanuló vagy éppen egy öltönyös-nyakkendős, mondjuk IT-ban mozgó nagykutya vendég. Azt gondolom, a hazai, manufakturális sör most egy új, nagyon jó kis hullám a bor mellett, ami persze nem biztos, hogy hosszú távon is ringbe tud szállni vele, de pár menetet azért el fog vinni simán.”
Apa csak egy van, Kipa, Sólet, L' chaim
Az egyik éltanulója a hazai sörös csapatnak az Év Sörfőzdéje 2015 díját elnyert, sörözőből sörfőzdévé átvedlett MONYO Brewing Co., akik azután léptek be a képbe, hogy Robi egy kis időre feladta azt az elképzelését, hogy saját maguk főzzék a sört. „Visszagondolva, ez így most elég romantikusnak hangzik. Természetesen nem vonultunk vissza véglegesen, de addig, hogy ezt valóban megtehessük, van még jó pár lépcsőfok, amin végig kell mennünk.” Robi egyféle sört szeretett volna csak, hogy a pálinka és a lekvárok után azzal bővítsék a Rosenstein szortimentet, de a kóstolások során mindenkinek más és más ízlett, ezért döntött végül több mellett. A főzési folyamatban a srácok szabad kezet kaptak („mégis csak ők értenek hozzá”), amikor pedig az elkészült söröket megmutatták, közösen finomítottak még rajta, ha kellett.
Négyféle sör született, az Apa csak egy van (American Pale Ale), a Kipa (India Pale Ale), a Sólet (Porter) és a L' chaim (Bécsi ászok).
Sörök és ételek
Robi korábban nem igazán használt sört az ételekhez vagy csak nagyon ritkán. Tartott is a Vétek-felkéréstől. Nagy iskola volt - mondja és, hogy lássuk, summa cum laudéval végzett, hagymával és cseresznyebefőttel kínált sült borjúmájhoz sötét búzasört töltene. Tesztelünk tovább, hogy a sajátokhoz mit adna. Először jön a szokásos diplomatikus Rosenstein-válasz („Ha valaki az étteremben az ételéhez szeretne fogyasztani belőlük, a Rosenstein igazából inkább csak egy irányt szeretne mutatni, de semmi sincsen kőbe vésve.”), aztán - hogy lássuk valóban kigyúrta magát sörrel - az igaz beszéd: a Porter nagyon jól megy a sült húsok, a bbq, vagy éppen füstölt ételek mellé. Az Ipa tök jó a kicsit testesebb, fűszeres fogásokhoz. A Bécsi ászok lehet, hogy a „kezdők” kedvence lesz, mert ez egy könnyen értelmezhető sör, amit akár egy paprikás ételhez vagy egy jó kis bécsi szelethez is bátran adnék. Az Apa nagyon jól működik halakkal és a mediterrán stílusú ételekkel.
A tengerentúlon már bevált, hogy kisüzemi sörfőzdék söreit passzintják éttermek a degusztációs menükhöz és nem bort - játsszuk a tájékozottat, hogy aztán egy hangos sóhajtással az itthoni hiányosságokra utaljunk. Robi erre egy jól idézhető gondolattal rukkol elő („Én hiszek a sörforradalomban!”), tudatlannak adja ki magát („Nem tudom, a mezőny többi tagja miként viszonyul ehhez.”) és csakúgy mellékesen bedob egy cliffhangert: „jövőre, amikor 20 éves lesz a vendéglőnk, készülünk egy-két tőlünk nem feltétlenül várt durranással, és ezek egy részében a söreinknek is nagy szerepe lesz.”