Fehérabroszos, pincérek által felszolgált vacsoraestre voltunk hivatalosak. A vendégkör sem mindennapi, hiszen üzletembereken, jól öltözött érdeklődőkön túl az izraeli nagykövet is tiszteletét tette, sőt, elismerő szavaival ő nyitotta meg az estet.
Miközben a poharakba csendesen csordogált a kellemes, hűs fehérbor, Zsófi, jól ismert lendületével és kedvességével elmesélte az érkezetteknek a vacsora történetét, amit a világ fűszerei mellett egy piac is ihletett. Jeruzsálemben található ugyanis a Mahne Yehuda, ami a város lakosai szemében egy szimbólum, hiszen egyedülálló módon integrálja a régi és az új kor üzeneteit. Egyszóval, a Mahne Yehuda jelképezi Jeruzsálem népét.
A híres piacon túl megjelenik a menükben, és egész este kísérőnké válik Yotam Ottolenghi és Sami Tamimi „Jerusalem” kötete. S mivel ez a konyha a színességén és kivételes ízvilágán kívül a nemzetek keveredéséről is szól, a vacsorát egy autentikus török édességgel zártuk Ahmet, a Pasha Bakery cukrászának tolmácsolásában.
De kezdjünk mindent a legelején. Az ültetett vacsora mindig biztosítja azt a kényelmet, hogy elég az utolsó pillanatban érkezni, akkor is meg lesz a helyünk. Épphogy helyet foglaltunk, kellemes fiatal pincér lépett az asztalunkhoz, s itallal kínált. Az első korty után máris érkezett az első fogás. Hummusz, sült céklakrém pirított mogyoróval, izraeli saláta, olívabogyó, s pita zárta a sort. Gyönyörű színek, domináns egyedi ízek kavalkádjában tobzódtunk, ami után kisvártatva fűszeres, lencsés rizzsel töltött paprika, fokhagymás joghurt kíséretében került az asztalra.
Valahogy kiváltképp jó az izraeli konyhában, hogy rengeteg a zöldség, s jóval kevesebb a hús. Hiszen az adagok becsületesek voltak, nem hagytak bennünket éhesen távozni. A sort kubbeh leves követte, csicseriborsóval, ami után „Sabih” érkezett. Kacsamell, grillezett padlizsán, tahini öntet, chilis-citromos mangó chutney-val. Az est folyamán először ekkor jelent meg a chili, s valahogy ezzel szinte egy időben, Zsófi is elkezdett az asztalok között haladni. Ahol megállt, onnan halk nevetgélés sejlett fel, oda sem kellett néznünk, tudtuk, merre jár alkalmi háziasszonyunk. Mosolyogva állapítottuk meg, van, ami nem változik. Zsófi, s az ő örök vidámsága. A sort, s egyben az estet is a már említett török édes-mézes sütemény zárta, a künefe.
Mire Zsófi végzett az asztalok meglátogatásával, kiürültek a tányérok és poharak. S vélhetően mindenki azzal a jóleső gondolattal távozott, hogy talán idén ezek a falatok még közelebb hozták mindenkihez a zsidó gasztronómiát, a zsidó kultúrát.