Hirdetés
Hirdetés

Master of Wine: speciális tudás, komplex szakértelem

2017. január 2.
 A borágazat legmagasabb szintű szakmai tudását ma a Master of Wine képesítés jelenti. A vizsgák legendásan nehezek, ám ennek ellenére évről-évre sokan felvételiznek a világ minden tájáról. A borvilág elit klubjába azonban nem osztogatják olyan könnyen a belépőkártyát.
Hirdetés

A Master of Wine egy képesítés, melyet ma a borágazat egyik legmagasabb szintű szakmai tudásának tekintenek. A The Institute of Master of Wine intézet képzését elvégzők bár nem tudományos fokozatot jelentő záróvizsgát tesznek, de a tudásanyag, a vizsgarendszer legendás szigorúsága némelyek szerint vetekszik vele. Az intézetet 1955-ben alapították, ám Master of Wine vizsgát két évvel korábban már rendeztek. A londoni Worshipful Company of Vintners és a Bor- és Szeszesital Egyesület úgy vélte szükség van a borkereskedők, importőrök tudásának fejlesztésére, igazolására. A szándék igencsak komolynak bizonyult, az 1953-ban sikeres vizsgát tett hallgatók két évvel később megalapították a The Institute of Master of Wine intézetet. A vizsga szigorúságát már a kezdetekkor sem vitathatta senki, Londonban az első 21 vizsgázó közül csupán 6-an vehették kézbe a minősítő okiratot. Bár a vizsga a kezdetektől nyitott volt a hölgyek előtt is, az első sikeres vizsgázóra 1970-ig kellett várni, ekkor lett először női Master of Wine Sarah Morphews személyében.
Az intézet székhelye Londonban van, de az oktatási programok és az általuk szervezett rendezvények világszerte elérhetőek. Ma már a tagság nemzetközi, de a központ London marad, hisz a kezdetekkor itt lüktetett a borkereskedelem a legintenzívebben.
A bor iránti szenvedély, a lelkes kórtolási és tanulási kedv azonban nem egyértelmű belépő, az utcáról csak úgy lelkesen beesni nem lehet. A leendő hallgatóknak rendelkeznie kell egy komolyabb szintű borértő szaktudással, elismert diploma szintű végzettséggel, például említhetjük a Wine & Spirit Education Trust-ot. Ezzel a diplomával felvételi nélkül is lehet jelentkezni a Master of Wine vizsgasorozatra. A több éves képzés, vagy kurzus költsége igen magas, a felvételi vizsga nehézsége mellett ez is rostálja a jelentkezők számát, plusz a stabil, komoly nyelvtudás is elengedhetetlen. Nem említettük még, hogy alapkövetelmény egy egyetemi diploma megléte, ez bizonyítja, hogy a hallgató alkalmas az óriási mennyiségű és magas szintű szakmai ismeret elsajátítására.
A képzés szót azért kerülik sokan, mert bár a konzultációk száma sok, csak a vizsgák letétele és szakdolgozat megírása kötelező. Így a hangsúly elsősorban az önálló tanuláson van, és nem teljes munkaidőben. A tanév szeptember közepén kezdődik, és május végén fejeződik be. A köztes hónapokban a kurzus hallgatói részt vesznek egy egyhetes bentlakásos szemináriumon, egyéb képzési napokon, és az önálló tanulás, kutatás mellett a mentor, egy végzett Master of Wine is segíti a felkészülést. Európában, Ausztráliában és Észak-Amerikában is zajlanak szemináriumok. A program három szintből áll, minden évben június elején kell teljesíteni a kötelező vizsgapenzumot. A kóstolás és az esszék megírása kötelező, ám ha valamelyik nem sikerül, lehet ismét próbálkozni, akár többször is. Leghamarabb 3 év alatt lehet megszerezni a képesítést.
A záróvizsga négy napig zajlik, és három részből áll. Az első három nap délelőttje a kóstolás terepe, napi 12 bort, így összesen 36-ot kell vakkóstolás alapján elhelyezni, fajta, származási hely, ország, termőhely, stb. Speciális, összetett tudást igénylő feladat. Délutánonként az elmélet kap főszerepet, borkészítés, borkezelés, kereskedelem, marketing, tárolás, bármi lehet a téma, amiről esszét kell írni. A negyedik nap délelőtt és délután is elméleti vizsga zajlik, így összesen 14 remek esszét kell benyújtania a vizsgázóknak. Ha ezen a próbatételen sikeresen túljut valaki, már megkapja a Master of Wine címet, de még hátra van az utolsó próbatétel, a disszertáció, amely egy 10 000 szavas tudományos szakdolgozat.
Elmondhatjuk tehát, hogy a Master of Wine cím egy speciális, összetett és egyedülálló gyakorlati és elméleti tudást takar, a borágazatot érintő összes szakterületről. A szigorú követelményrendszer azonban ne tartson vissza senkit, az akadályokon túl lehet jutni. A legfiatalabb vizsgázó mindössze 25 éves volt, Steve Benett 1994-ben ennyi idősen lett Master of Wine. Jelenleg ezzel a címmel 354 ember rendelkezik a világon, összesen 28 országban. A tagságban van borász, kereskedő, újságíró, egyetemi oktató, tanácsadó és hosszasan folytathatnánk a sort. Speciális tudásukkal szaktanácsadóként, oktatóként, szakíróként egyaránt segítik a világ borászatait, a borágazat számos területét.
Az idei év hazai sikert is hozhat, bár a képzésben többen részt vesznek Magyarországról is, egyelőre a legközelebb a Master of Wine cím megszerzéséhez Dr. Fiáth Attila áll. Neki júniusban drukkolhatunk, ám az eredményre szeptemberig várnunk kell.
Egy kis Master of Wine történelem
1953
21 vizsgázó közül hatan megszerzik a Master of Wine címet a világon elsőként.
1955
Megalakul az Institute of Masters of Wine Londonban.
1970
Az első női Master of Wine, Sarah Morphew sikeresen vizsgázik.
1984
Az intézet megnyitja a kapuit a borkereskedelmen kívül dolgozók számára. Jancis Robinson az első, nem borkereskedelemből származó Master of Wine.
1988
Az első Master of Wine az Egyesült Királyságon kívül, Michael Hill Smith AM Ausztráliából, átmegy a vizsgán.
1990
Az első Masters of Wine az USA-ból, Joel Butler és Tim Hanni vizsgáznak sikeresen.
1992
Már három kontinensen: Európában, Ausztráliában és Észak-Amerikában is elérhető a képzés.
2008
Az első sikeresen vizsgázó Masters of Wine-ok Ázsiából, Jeannie Cho Lee és Debra Meiburg Hong Kongból és Lisa Perrotti-Brown Szingapúrból.
2015
Az intézet ebben az évben rekordszámú, 24 új MW-al bővül 10 országból.
 
 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram