Hirdetés
Hirdetés

Már bulinegyed sem lesz, amikor a Fausto's még mindig várja a vendégeit

2018. június 22.
A Fausto's története hazai mércével megkapóan régre nyúlik vissza, idén 24 éve tart nyitva az étterem, ugyanott és folyamatosan. A mai harsogó éttermi kommunikáció idején kuriózumnak számít az attittűdjük. A visszafogott elegancia szópárt mintha csak rájuk találták volna ki, és láss csodát, szerető közönségük már majdnem negyed évszazada mégis megtalálja őket.
Hirdetés

Az ország egyik első fine dining étterme úgy húzódik meg a bulinegyed egyik sarkában, a Dohány utca elején, hogy könnyen el is sétálhatunk mellette. Pedig egyszerre két helyet is rejt a házszám: a bejárattól jobbra fordulva a "ristorantéba", azaz a fine dining étterembe lépünk, balra pedig a lazább hangvételű és kedvezőbb árú osteriát találjuk. Az osteria elgondolása rendhagyó: egy szimpla "vendéglő" (mármint olasz vendéglő) és egy fine dining étterem jegyeit is magán viseli. Közérthető fogások nem csillagászati árakon, például naponta változó 5 fogásos kóstolómenüt is kínálnak, 8500 forintos starttal.
Mi pedig egy olyan fogást ajánlunk most, ami nem szerepel az étlapon. Fausto di Vora séf-tulajdonos birodalmában érdemes egyébként az étlapon nem szereplő fogások után érdeklődni, a borokról nem is beszélve.
A sok friss tengeri hallal dolgozó étteremben bátran kérjünk halas (vagy ahogyan mi is tettük, nyers halas fogást). Mint megtudtuk, a hús- és halrendeléseket egybevetve mintegy 70%-ban halat kérnek itt a vendégek, ezt a fogást pedig úgy ajánljuk, hogy pontosan ugyanilyen nem biztos, hogy újra készül.
A friss tengeri halakban tobzódó tányéron olyan Fausto's klasszikusok is visszaköszönnek, mint az üde és lágyan savas lazactatár. Tonhaltól pedig nem is várna ennyit az ember, csupa földi (tengeri) jót rejt, belülről kifelé haladva:
Ráktatár, dinnye, menta
Szent Jakab kagyló, lime, ananász
Tonhal, balzsamecet, olívaolaj, grapefruit
Lazactatár, joghurt, porított fekete olíva és lazackaviár
Igazi kellemes meglepetés volt ez a tányér, jól érezhetően összeszokott ízkombinációkkal, sok-sok frissességgel, lekerekített ízekkel és jóval kevesebb savval, mint amit manapság sok hely felmutat.
Eszünkbe jut nagymamánk intelme, miszerint étteremben kérjünk halat, otthon csak a gond van vele, és az a szag is! Mamának igaza is volt, meg nem is. Ezeknek a halaknak ugyanis leginkább csak illata van, de az is biztos, hogy otthon nem mennénk neki egy hasonló, négytételes előételnek. Erős indítás egy jó olasz ebédhez.
Fausto di Vorával a jövő héten interjúval jelentkezünk!

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram