Büdös, de finom
Lyoni „tanulmányutunkon” több alkalommal volt szerencsénk a régió egyik jellegzetes sajtját kóstolni, azóta felfedeztük, hogy itthon is beszerezhető. Vettünk.
A sajt Franciaország dél-keleti részén fekvő Rhone-Alpes tartományában található, Saint Marcellin nevű településről kapta nevét, ahonnan származik. A 13. században még kizárólag kecsketejből készítették, ma már többnyire tehéntej az alapja. A kerek, általában 8dkg súlyú korongot fehér nemes penész borítja, belseje nagyon krémes, lágy. Minél érettebb, annál folyósabb. Valójában akkor a legfinomabb, amikor már majdnem elindul. Íze komplex, diós, gyümölcsös.
Általában terra cotta edénykében árulják (az érettebbeket néha valamilyen levélbe csomagolva), találtunk itthon aCulinaris-ban és a La Petit Francaise-ben is, de T.Nagy Tamás sajtboltjában is nyilván kapható. 750Ft körül van az ára, ami önmagában nem kevés, ha azonban úgy nézzük, hogy friss bagettel, vagy pirítóssal és egy pohár jó borral két személyre tökéletes vacsora, akkor annyira nem is vészes. Francia sajttálon is ott a helye. Szerintünk magában tökéletes, úgy, ahogy van, de desszertként lehet párosítani almával, karamellizált magokkal, vagy lágyan rá lehet simítani zöldsalátára, stb. A szakértők leginkább Rhone-vidéki borokat ajánlanak hozzá.
Tálalás előtt néhány óráig hagyjuk állni szobahőmérsékleten, így éri el a legideálisabb állagát. Közben szellőztessünk nagyokat, és kérjünk elnézést lakótársainktól.« Vissza a Lexikon rovatba
Indiában használják a legtöbb és legerősebb fűszert. Most bemutatjuk a legismertebbeket, és ajánlunk két gyorsan elkészíthető helyi fogást is. »
Nem utóérő gyümölcs, ezért fontos, hogy mielőtt megvesszük, alaposan vizsgáljuk meg! Az ananász akkor a legfinomabb, ha a színe sárgás, erős az illata és enyhén puha. »
Az Onyx az Év Étterme 2011 győztese
Közép-Európa legjobbja a szlovén Pri Lojzetu
A január 19-én a Sofitelben megrendezett nagyszabású gálán kiderült, hogy a 2011-es Év Étterme az Onyx. A legnépszerűbb fővárosi étterem a Mák, míg a legkedveltebb vidéki a Kistücsök lett. A szlovén Pri Lojzetu kapta a legkiemelkedőbb közép-kelet-európai étteremnek járó CEEfood-díjat. »
Év Étterme 2011
Képszemle
Mondanánk mi szívesen szövegben, szubjektíven, de a képek úgyis magukért beszélnek. »
Olcsóbban nálunk a Tésztavarázs
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Kedvezményesen a Larousse Gasztronómiai Lexikon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Legjobb hazai macaron lelőhelyek
A macaron kultikus francia desszert, elkészíteni nehéz, viszont függőséget okoz. A jó hír, hogy van itthon is. Teszteltük. »
A legjobb kézműves csokoládék
A csokoládé kézművesei egyre többen vannak és arra törekszenek, hogy meggyőzzenek minket arról, amit eddig is tudtunk, de nem elég jól: a csokoládé az elérhető luxus, a legkifinomultabb kényeztetés. »
Mogyoró likőrös mascarpone-s szelet
Édes és Keserű receptje
A legtalálóbb jelző a “gazdag” lenne erre a süteményre. »




















