Hirdetés
Hirdetés

Lendületben: 5 új Anjuna nyílik, az egyik a Balatonon

SZERZŐ: diningguide
2018. április 12.
A Levendula fagyizók és a Fragola példája jut eszünkbe a sűrűsödő Anjunák láttán. Szabó Milán és Szalay József vállalkozása két szezon és két fővárosi üzlet után a franchise útjára lépnek: kisebb és nagyobb nyitásokkal jelentkeznek május-június folyamán Budapest négy pontján és első vidéki helyszínként Balatonfüreden is.
Hirdetés

Ahogyan arról mi is hírt adtunk, 2017 novemberében a Nemzetközi Franchise Szövetség a világ 20 legígéretesebb franchise koncepciója közé választotta be az Anjunát – több ezer pályázó közül, szerte a világból. Idén februárban az Egyesült Államokban részt vehettek a döntőn és az azt követő képzésen, amelynek eredményét a fővárosban és nemsokára már a Balatonon is láthatjuk (nyalhatjuk).
A két nagyobb új üzlet a Ráday utca elején, a 16-os szám alatt, illetve Balatonfüreden, az Aranyhíd sétányon (két percre a Tagore sétánytól) nyílik, ezeken a helyeken a teljes Anjuna-paletta kóstolható lesz, a nyers vegán tortákkal, smoothie-kkal és smoothie tálakkkal együtt.

Fotó: Anjuna


A másik három új Anjuna a Sas utcai üzlethez hasonlóan az V. kerületben lesz fellelhető: az Egyetem téren és a Kristóf téren, csak a jégkrémszortimenttel jelentkeznek. A Bazilika szomszédságában, a Szent István téren pedig a tavalyi Cookies and Cream helyén nyílik új Anjuna, a Japanika mellett. Itt nagy terasszal és bővített választékkal várnak, no és egy álom valósul meg:
"A Szent István téri Anjuna megnyitásával egy személyes álmunk válik valóra. Három évvel ezelőtt, amikor eldöntöttük, hogy a semmiből belevágunk ebbe az egészbe, pont ott ültünk. Ott fogadtuk meg, hogy egyszer lesz még Anjuna a kedvenc helyünkön a városban."

Fotó: Anjuna


Ami a kínálatot illeti, az alapkoncepció marad. Minden vegán és gluténmentes, és továbbra is csakis természetes és növényi alapú összetevőkből készülnek a finomságok, mesterséges adalékanyagoknak pedig továbbra sincs helye az Anjuna édességekben. Újdonság viszont, hogy májustól már személyre szabhatóak lesznek a jégkrémek. A helyszíneken különböző csokoládékba (ét-, vegán tej- és vegán fehér-) lehet őket mártani, és a csoki ott, helyben szilárdul majd rá a jégkrémre. Készülnek extra feltétekkel is, például pirított fekete szezámmal, és új ízekből sem lesz hiány. Maradnak az extra vonalon: a srácok által legjobban várt ízkombináció idén a mangó-vanília-kardamom-lime-kurkuma lesz.

Fotó: Anjuna

Jótékonyság Cesar Millan kutyajégkrém-receptje nyomán

Idén június körül tervezzük valóra váltani azt az álmunkat, hogy az Anjuna és a vendégeink segítségével árva kutyák gazdára találását tudjuk segítni. Tavaly év végén már készítettünk és a nagy melegben vittünk kutyajégkrémet egy menhelyre. A jégkrém a "Kutyasuttogó", Cesar Millan receptjei alapján készültek, és komoly sikert arattak az ebek körében. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy a kutyajégkrém folyamatosan kapható lesz az üzletekben is. A kutyajégkrémből származó profitot teljes egészében a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát egyesülettel összefogva, menhelyről elhozott, ideiglenes befogadóknál élő kutyák ellátására fogják fordítani.
Az új nyitásokra még nincsenek meg a pontos időpontok, de számítsunk rá, hogy májusban és júniusban ugyancsak megszaporodik az Anjunák száma.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram