Lebegés a táj felett - jubilál a Viator

Az Apátsági Múzeum belső udvarára érkezünk (merthogy nem egyedül vagyok, a hazai sajtó színe-java itt van) , a Pausa kávézóban kezdünk. Egy kávét és egy levendulás-csokoládés tartot kapok, sajnos ez utóbbiból többet is kitesznek egy tálcára, olyan finom, hogy alig bírom abbahagyni. A végén a levendula üt, pedig én - őszintén szólva - azon korlátolt fogyasztók közé tartozom, akiknek e növény minden erőfeszítésük ellenére is a szappant és a nagymama illatosítóját juttatja eszébe. Az én nagymamám ráadásul valami borzalmas illatú, olcsó légfrissítőt használt és nem levendulát (lehet, hogy inkább ez a baj). Most viszont valahogy mégis ízlik, határozottan jelentkezik a levendula a végén, mégis diszkréten távozik, nem tölti be az ember auráját nagymama-pongyola jelleggel.

A rövid csokoládés tart-löket után learaszolunk a (nekem mindenképpen) túl hideg borospincébe, persze csak olyan betekintés jelleggel, nagyon igényes kialakítású, rövid szőlőművelés és borászati technikatörténeti kiállítással, de látjuk a különböző gyógynövény likőr és borkínálatot is. Nem iszunk, hiszen még csak délelőtt (mondjuk ez nem értem miért akadály). Sebaj, az Apátsági Múzeumhoz viszont komolyság kell, mert itt fontos tárlat van: a bencés lelkiség több mint 1500 éves történetét mutatja be. És miközben természetesen lenyűgöz a kissé ijesztő nevű Adelhaid-kereszt - amely egyike a legnagyobb fennmaradt, drágakövekkel és gemmákkal kirakott kereszteknek és kiemelten fontos magyar vonatkozású műtárgy, és amelyet még soha nem látott a magyar közönség -, nekem, mint eredetileg könyvtáros végzettségű, macaron specialista, marketinges gasztronómai szakíró és rettegett étteremkritikusnak mégiscsak a legfelemelőbb élményt a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár Benedictina-gyűjteményének különleges darabjai jelentik. Mert én ezekről igen részletesen tanultam is az egyetemen és közben egyszer sem emlékszem arra, hogy a spanyol sonka szóba került volna.Elcsendesedve, lényegesen műveltebben lépünk ki a szabadba, fellélegzünk és az udvar néma szépségét újra megcsodáljuk, eggyel emelkedettebb belső gondolatokkal eltelve ülünk vissza kisbuszunkba (annyira nem kicsi és elég menő), hogy felrepítsenek bennünket a Mennyország kapujához vezető út egyik köztes állomására, a Fűszernövénykertbe.
Szerintem ezen a ponton tessék is kikeresni egy napot a közeljövőben, mert ezt tényleg mielőbb látni kell. Először is a növényvilág okos, magasabb rendű struktúrája tárul elénk a domboldalon, pont olyan hatású, mint amikor értő kezek és sok gondolkodás áll valami mögött.

A létesítmény szigorú és magabiztos vezetője az órájára néz és - ahogy például a legjobb séfek is - egyértelműen közli, hogy na jó, negyedóránk van, abba bele kell, hogy férjünk, majd végigvesszük mi minden található a kertben. Mostanában az emberek ugranak a levendulára, marha divatos, szóval azzal nincs is gond, jó sok is van belőle – június végén virágzik (tessék pontosítani a naptárban, ilyenkor van az, hogy az egész táj lila, elég jó látvány), de ott van még a többi érdekes fűszernövény is, persze a cickafark-divat még odébb van, de ki tudja, majd az is eljön egyszer. Végülis személyesen Zólyomi Zsolt, a legnagyobb illatmestert kérték meg, hogy a levendula kissé eluralkodó illatát tegye harmóniába, és így meg is született a fűszerkert shopjában is kapható csodaszappan, gyakorlatilag megfogalmazódik egy „azonnal kell érzés” ha meglátom (shut up and take my money).

Még bemegyünk a levendulaprés üzembe is, ahol én kis tétovázás után meglógok és átmegyek egy rejtett terembe, ahol vasvillával lapátolják (?) a levendulát, itt zajlik az igazi élet, fotózgatok.
[tw-divider][/tw-divider]A bencés szerzetesközösség Pannonhalmán tizenegy hektáron termeszt gyógynövényeket. Ez nem új keletű hagyomány, a középkori monostorok kertjei a Mária-kultusz virágain kívül a gyógynövényeket is maguk állították elő. Részben a zarándokok miatt, akiknek ellátásáról a monostoroknak kellett gondoskodnia, részben az öngyógyítás miatt. A kertet bencés felfogás szerint a kolostortól keleti irányba kell elhelyezni, ezért Pannonhalma ültetvényeit is így alakították ki. A tájolás oka, hogy a felkelő nap keleten érinti először a földet, ez pedig a gyógyulás szimbóluma. A szerzetesek a gyógyászati tevékenység ellátása közben óriási tapasztalatot halmoztak fel az alternatív orvoslás terén, megfigyeléseiket receptúrákat is tartalmazó könyvekben hagyomá- nyozták az utókorra. Az apátság könyvtárában őrzött kötetekben több mint hatszázféle szer leírása olvasható, tintáktól a szappanon át a gyógyteákon keresztül egészen a hétköznapi háztartási kenőcsökig. A leiratok alapján a mai kor elvárásai szerint készülnek a fürdősók, a fürdőolajok, a teakeverékek, a gyógynövényekkel ízesített csokoládék, illetve a bencés gyógylikőrök. A gazdálkodás ma 11 hektáron zajlik, ebből a levendulamező 5,5 hektáron terül el. A területek 90 százalékán az apátság fő növényei, a levendula, a kakukkfű, a citromfű és a zsálya teremnek, de kisebb mennyiségben fellelhetők itt olyan, ritkán termelt gyógynövények, mint a csombor vagy az izsóp. A területen vegyszermentes gazdálkodás zajlik, a termés évente többször betakarítható. Az első szüret biztosítja a legértékesebb termést, ebből készülnek az olajok, illetve az apátsági tea, a másodnövendék felhasználása már kozmetikai célú. Az itt termő gyógynövények a klíma és a jó minőségű termőföld miatt roppant értékesek. Nem véletlen, hogy annak idején a bécsi piacra szállítottak belőle, a napóleoni háborúk idején pedig hadizsákmányként vitték magukkal a franciák.[tw-divider][/tw-divider]
A fűszerkert főnök egyszercsak ránéz az órájára és átad bennünket az étteremnek. Ez nem vicc, ott készülnek, és nem lehet őket megváratni. Az ebéd megadott időre lett kiírva.
A shopban még tovább töltődöm levendula és kakukkfű illattal. A nagyi-emlék ellenére ez egyébként valami egészen különös módon hat rám és ugye még bennem van a régi kéziratok és borospince látványának élménye, nem beszélve a csokoládés-levendulás tartról. Most már tényleg nagyon máshogy vagyok lelkileg, mint Pesten az egykor szebb időket élt Kongresszusi Központ parkolójában, ahonnan indultunk.

A levendulaillat rezgéseivel átitatva belépünk a Viator üvegfalai közé, vibrál a fény körülöttünk, ha most nagyon sütne a nap, akkor napszemüvegben kéne ülni az asztaloknál, nem vicc. Az épület szinte minden fala üveg és valahogy olyan furcsán lebegünk a táj felett. Ezt a hasonlatot később ők is használják, mint kiderül, hát hogy is mondjam.. szóval direkt van ez, így lett tervezve.

Leülünk és íme saját terepen vagyok, érkeznek az ételek, kihelyezem a felszerelést, fényképezőgép és telefon, borospohár, egyebek – készen állok a bevetésre.Elsőként egy vargánya-krémlevest kapunk bundázott vargányás rizottógolyóval a közepén és spárgával. Igazi tavaszi, természetes fogás – nagyon finom, harmonikus étel, kéz a kézben, éhség már egyből sehol (mondjuk a levendulás tortácska szelleme segít). A leves tetején fűszernövény, amely áthatol az amúgy is nagymamahangulatmentes és a teljes átmosás útján haladó aurámon, azért ezek a fűszernövények eléggé alattomos dolgok, úgy értem nagyszerűek valójában, hatnak ránk – persze csak, ha igaziak (nem feltétlenül a – na már megint – nagymama spájzában kiszáradt kotányira gondolok). Jönnek a borok is, elsőként egy sauvignon blanc, majd következik a második fogás, harcsapogácsa és karalábéfőzelék, ízléses kis adagban, kevés kaporral. Báránygerinc mangóval, garnélahabbal és zöldspárgával a főételünk a hozzá adott pinot noirral. Én már szinte glóriát növesztek, de nem, ezeket a folyamatokat nem szabad felgyorsítani, haladunk előre.

Következő programunk, hogy találkozunk Várszegi Asztrik főapáttal és vele fogyasszuk el a desszertet és a kávét. Pozitív, végtelenül kellemes ember benyomását kelti - nagyszerűen érezzük magunkat, majdnem egy órát töltünk a társaságában és persze én is nekiszegezek egy kérdést: hogyan próbálják elültetni a koleszos gyerekekben a gasztronómiai fogékonyságot, hogy a hely éttermének kineveljék az értő közönségét, valamint azt a fajta alapanyagok iránti igényességet, ami aztán hosszú távon elvezetne oda, hogy megértsék az emberek, pontosabban eleve így nőjenek fel, hogy értsék, miért érdemes kimozdulni mégpedig rendszeresen, hogy igazán jót együnk, igazán jó környezetben. Főapát úr kedvesen válaszol, értésemre adja, hogy azért ezeknek a gyerekeknek egyelőre nehéz hatni az ízlésükre, de természetesen igyekeznek nekik legalább választási lehetőségeket adni. Az is nagyon fontos, hogy például van A és B ételsor, már ez ösztönöz egyfajta tudatosságra.

A megtisztelő és tényleg feltöltő egy óra után (már lassan nem marad bennem üres hely) átmegyünk a Vis Vitalis, a pannonhalmiak helyi életető forrásvizének palackozóüzemébe, hogy bemutassák a terméket. Ez egy olyan víz, amit szerintem mindenkinek vennie kéne, de azért óvatosan, mert nincs olyan sok, a palackozó üzem is kicsi, de tökéletesen professzionális és elképesztően ügyelnek a tisztaságra, sterilitásra, többszörösen biztosított, hogy tényleg teljesen tiszta legyen maga a palack és a víz is.
[tw-divider][/tw-divider]A forrás, amelyből a Vis Vitalis bencés ásványvíz származik, a pannonhalmi Szent Márton-hegy mellett található Ravazd községben fakad. A kút vizéről szóló első írásos dokumentum 1238-ból származik, állítólag a tatárok elől menekülő IV. Béla király ivott a kút vizéből. A kúthoz, amelyet a bencés szerzetesek is gyakran kerestek fel fürdőkúra céljából, az 1700-as évek végétől rendszeresen vezettek zarándoklatokat. Történelem, szakralitás és hagyomány így egyesül tehát az ásványi anyagokban gazdag, prémium minőségű Vis Vitalisban, amit a palack is kifejezésre juttat. A Vis Vitalis egyházi, világi, történelmi inspirációkból születő, egyedi vonalvezetésű palackja egyszerre idézi meg az autentikus karafok, vizeskancsók és első generációs szikvizes üvegek formáit.[tw-divider][/tw-divider]

A nagyján túl vagyunk, következik az 5 órai party, ahol aztán meglepetésemre megérkeznek a magyar gasztronómia császárai is, az állófogadás ételsora pedig valami elképesztő, kissé talán túl is van lőve, vagy 30 fogás szép sorjában érkezik. Na itt azért már kezdem elveszíteni a talajt a lábam alól (semmi köze ehhez a bornak), egyszerűen csak az ízorgia kikészít, persze abbahagyni sem bírom, viszont az egyik desszerttől aztán katartikus állapotba kerülök (kakukkfüves csokimousse, cassiszselével), egy perccel később a levendulás mille-feuille -re gondolatban ráirányítom a ma megtekintett Adelhaid-keresztet.

19 órakor indulást parancsolunk magunknak a józanság és belátás jegyében, magamban mérlegelem a felfrissített, amúgy mindennapi életünkben is igen hasznos gondolatokat: a bencés szerzetesek értékrendje ugyanis egyesíti és egyensúlyba helyezi a szemlélődő és az aktív élet értékeit; a bencés szerzetesek nap, mint nap törekednek állhatatos és tevékeny életet élni.Nem tudom, még szükséges-e érv, szerintem szeressük és becsüljük magunkat annyira, hogy ide elmegyünk. Ilyen szintű és sokrétű, igazán értékes és intelligens feltöltődés mindenkinek jár, de nem csak úgy időnként, hanem rendszeresen.