Az idősebbik fivérről, a belvárosi Tom George-ról pár héttel ezelőtt állapítottuk meg, hogy “szorgalomból jeles”. Na akkor a Piccolino pedig egyenesen kitűnő, és oklevelet is érdemel. Elmeséljük, miért.

Olvassa el koktéltesztünket a Tom George-ból! Tom George: Szorgalomból jeles

A TG Piccolino egy jóféle időutazás, visszafelé, mégpedig nem is túl sokat. Csak annyira, amikor még más cipőben járt a vendéglátás, nem volt jóformán a kólára is rásütve, hogy kézműves, amikor nem akart mindenki valami gluténmentessel is előrukkolni. Ugye emlékszünk még erre. A menő helyek nem a totális minimál, illetve a skandináv stílust akarták magukra ölteni. Hanem mit is?

A TG Piccolino azt a bizonyos indusztriál stílust képviseli a nagy láncokkal, bányászlámpára emlékeztető világítással, piros és narancsszínű fényekkel, amely összességében egy picit sötét, nehézkes, de pont emiatt jól bele lehet süppedni egy itt töltött estébe. (Egyébként pontosan ugyanilyen lámpák lógnak a “nagy” Tom George-ban, mint amilyen a MOM oldalában lévő Piccolinóban is.)

Na de túllendülve a kétezres évek nosztalgiáján, indításként jöhet egy-egy Aperol Spritz. Öblös pohár, sok jég, két szívószál, mit is kívánhatnánk még ebben a kellemes 40+ fokos melegben?

Ezen az augusztusi kedden pedig végre megfejtettük a nyári esték Fibonacci számsorát: ha n = 3, az csak a prosecco lehet, n mínusz 1 maga az Aperol, n mínusz 2 egyenlő szóda, a képletbe egy narancskarika és jég is kerül.

Az aperolspritzezésbe olyannyira belejövünk, hogy a koktéllapra sandítunk, majd a pincérnek is feltesszük a kérdést, hogy kínálnak-e esetleg valamilyen más koktélt is Aperollal?

A válasz egy kedves “nem”, de az igazi kedvesség csak ezután következett. Vagy mi vágtunk nagyon csalódott arcot, vagy ők tényleg ennyire jó vendéglátók (a kettő együtt lenne a tippünk)… A pultoslány egy kedves mosollyal és néhány gyakorlott mozdulattal kísérve kever nekünk egy saját, külön bejáratú, kifejezetten nekünk szánt Aperol-koktélt. Wow! Egy, a Spritzhez hasonlóan egyszerű, de nagyszerű mix került a poharunkba: Aperol likőr, szóda, lime, nádcukor, jégkocka – plusz a figyelmesség, nem centiliterekben mérve.

A TG Piccolino melletti további komoly érv, hogy remek konyhát visz. Pont. Ugyan mint bárba indultunk ide, de az olasz ételekre, pizzára és tengeri fogásokra specializálódott éttermi részt sem lehet elkerülni. Az elénk penderülő pincér kérés-kérdés nélkül olyan meggyőzően prezentálja a séf ajánlatát, hogy elgyengülünk, és kikérünk egy gorgonzolás, füstölt kacsamelles pizzát, amit isten bizony sosem kértünk volna magunktól. És nem bántuk meg: jelentjük, a TG Piccolinóban remek pizzát sütnek!

+ A régi vágású pincérfigura nagyot dob a vendéglátáson (nélküle nem is pizzáztunk volna). Nagy hangú, jó humorú, olyan, aki ösztönösen jól kezeli a legfurább helyzeteket és embereket. Egy fokkal talán közvetlenebb is annál, mint amit a tankönyvekben írnak, de vendéglátósnak születni kell. A figyelmes pultoslánnyal együtt egy igazán erős csapatot alkotnak.

– Nem olcsó hely. De aki pont a MOM Parknál, pont a TG-ben olcsóságot remél, az igen naiv.

Aperol Spritz 1490 Ft
Pizza gorgonzolával, füstölt kacsamellel 2860 Ft

Teszt időpontja: 2017. augusztus 22-e este