A munkaadók és a munkavállalók egyaránt profitálnak belőle, hiszen a rövid szünet tartása és a kávé élénkítő hatása egyaránt jó hatással van a munkára (rövid szünetek tartásával persze, és nem állandó kávézgatással). Pedig nem volt mindig ennyire magától értetődő ez a szokás. Lássuk, hogyan ivódott a kultúránkba!
A technológia szerepe
Az utóbbi bő száz évben az iparosodással, valamint a szakszervezetek által kiharcolt munkaközi szünetek bevezetésével párhuzamosan maga a kávé elkészítése, illetve fogyasztása is jelentősen felgyorsult. A 20. század elején az olasz Luigi Bezzera találmánya hatalmas előrelépést jelentett: egy espresso lefőzéséhez már fél perc sem kellett. (Cikkünket a témában itt olvashatja: Gianni: "Az olasz kávé nem ez"!)
A gyorsaság bűvöletében élve a későbbiekben mintha átestünk volna a ló túloldalára: az instant kávé és a gombamód szaporodó kávéautomaták esetében egyértelműen a mennyiségre, és nem a minőségre helyeződött a hangsúly. (Az újhullámos kávézók elterjedésével a mérleg nyelve szerencsére újból a minőség felé kezd billenni.)
A kávészünet mítosza
A kávészünet iránti szükséglet megteremtésében fontos szerepet játszott az ellentmondásos kísérleteiről híres amerikai pszichológus, John B. Watson. Az emberek kondicionálhatóságába vetett hiten alapuló, úgynevezett behaviorista pszichológiai irányzat atyja egy csúnya válást követően kötött ki a reklámiparban (egy tanítványával folytatott viszonyt, ami akadémiai karrierjének végét jelentette).
Watson korábbi kísérleteire támaszkodva pontosan értette a módját, miként lehet az embereket a legkönnyebben fogyasztásra kondicionálni. Ha ismerjük a Mad Men című amerikai tévésorozatot, viszonylag pontos képet kaphatunk arról, hogy miként dolgoztak a New York-i Madison Avenue reklámszakemberei az ötvenes években. Sok reklámkampány a mai napig az ekkor meghonosodott marketingtechnikákra épül: egy cég megpróbálja elhitetni velünk, hogy valamire – legyen az kávé, szájvíz vagy öblítő – sokkal nagyobb mennyiségben van szükségünk, mint korábban.
Ahhoz, hogy a kávészünet fogalmát széles körben megismertessék az emberekkel, még egy országhatárokon átívelő, komoly szervezetet is létrehoztak. A Pánamerikai Kávéhivatalt (Pan-American Coffee Bureau) a kávéfogyasztás serkentése céljából hívták életre. Meglehetősen hatásvadász reklámjaikkal azt üzenték: a kávé a mindennapjaink, sőt a társas együttléteink egyfajta csúcspontja.
Több kampányt is indítottak annak érdekében, hogy minél szélesebb társadalmi rétegek érezzék úgy: nem tudnak többé „kávé nélkül élni”.
Az 1952-es kampány szlogenje – „Give Yourself a Coffee-Break!” – „Álljon meg egy kávéra!” – igyekezett a háziasszonyoktól a sportolókon és az irodai dolgozókon át a gyári munkásokig bezárólag minél több embert megszólítani. A kezdeményezés végül igen sikeresnek bizonyult.
A legtöbb munkahelyen ma már magától értetődő az ingyen kávé, vagy legalább egy kávégépet biztosítanak a dolgozóknak, a kávészünet határai pedig meglehetősen elmosódtak. Míg van, aki ragaszkodik a hagyományos kávészünet nyújtotta lazításhoz, sokan inkább az irodai asztaluknál ülve, vagy menet közben, kutyafuttában fogyasztják el a kávéjukat. Sőt, egyre többen, csavarva egyet a munkahely és kávézás megszokott arányán, egy úgynevezett coworking kávézóba helyezik át az irodájukat.
A cikk legfőbb forrása.