Hirdetés
Hirdetés

A kávé ma már kulináris élmény lehet

SZERZŐ: Lami Juli
2017. február 24.
Szombaton és vasárnap nyitva állnak a Nespresso Gastro Experience Center kapui a látogatók számára (a belépés regisztrációhoz kötött), ahol interaktív kiállításon kerülhetnek közelebb a kávéhoz, és megismerhetik a gasztronómiában betöltött szerepét. Főleg ez utóbbiról Nagy Zsoltot, a Nespresso kávé nagykövetét kérdeztük.
Hirdetés

"A kávázás mint fogalom, kezd átalakulni. Ma már nem lehörpintjük gyorsan a feketét, hogy aztán indulhasson a nap. A kávé ma már kulináris élmény tud lenni. Lehet játszani az ízekkel, lehet érzékeltetni, milyen változatosan jelennek meg a különböző termőterületi adottságok. Fontos üzenete a Nespresso Atelier-nek, hogy a kávé legalább annyira színes önmagában, és annyira változatosan lehet róla gondolkozni, mint egy főételről. A Gastro Experience-nek az is célja, hogy tágítsa a látókört, hogy a kávé ne "csak" kávé legyen, hanem alappilére is egy minőségi gasztonómiai élménynek. A Nespresso fogyasztók egy része talán nem is tudja, mennyi munka és szakértelem áll a márka mögött, amely több, mint harminc éve működik nemzetközi szinten. Sokan szeretik a Nespressót, de nem látnak bele, mi van mögötte. Ezt a célt is szolgálja ez a néhánynapos rendezvény."
Arról már beszámoltunk, hogy a Nespresso Atelier-ben részt vevő magyar topséfek hogyan találták ki a kávéra épülő ételeiket, most azonban azt is eláruljuk, a "kávé oldaláról" mi volt a tapasztalat. "Onnantól kezdve, hogy elkezdtünk neves séfekkel dolgozni, óriási brainstorming indult meg, hogy az összetevők egymásra találjanak. Ezek igazi kuriózumok, amelyek gasztronómiai csúcsélményt adnak, és ilyen nem mindennap történik – folytatja Nagy Zsolt. – Mi nagyon hiszünk abban, hogy egy éttermi élményhez hozzátartozik a kávé is, nyitottak vagyunk, és az a célunk, hogy a kávénak méltó helye legyen a csúcsgasztronómiában. Ehhez persze a nagy séfek is kellenek, valamint az ő nyitottságuk is. Ez hosszú folyamat, de elkezdődött. Azt láttuk a szakembereken, hogy ez számukra is élmény és kihívás, és ez nekünk is nagyszerű visszajelzés. Talán eddig eszükbe sem jutott, hogy így gondolkozzanak a kávéról, és erre kiváló lehetőséget ad ez a műhelymunka. Mi pedig közelebb hozzuk ehhez a felhasználókat... többek között a Gastro Experience segítségével is."
 
 
 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram