Hirdetés
Hirdetés

Jövőt Amatricének – a Slow Food mozgalom kezdeményezése

SZERZŐ: DiningGuide
2016. augusztus 26.
„Azt szeretnénk, ha a földrengés okozta nagy megrázkódtatás elmúltával se csökkenne a segítség, hiszen egy egész kisvárost kell újjáépíteni – jelentette ki Carlo Petrini, a Nemzetközi Slow Food mozgalom alapítója és elnöke. – Ezért arra hívjuk föl a világ éttermeit, hogy egy évig tartsák az étlapjukon a pasta all’amatricianát, és minden tányér után juttassanak 2 […]
Hirdetés

„Azt szeretnénk, ha a földrengés okozta nagy megrázkódtatás elmúltával se csökkenne a segítség, hiszen egy egész kisvárost kell újjáépíteni – jelentette ki Carlo Petrini, a Nemzetközi Slow Food mozgalom alapítója és elnöke. – Ezért arra hívjuk föl a világ éttermeit, hogy egy évig tartsák az étlapjukon a pasta all’amatricianát, és minden tányér után juttassanak 2 eurót a városnak. Ebből 1 euró a vendég adománya, 1 pedig az étteremé.”
A Slow Food mozgalom ezzel egy gasztroblogger kezdeményezését karolja fel és teszi szándékai szerint nemzetközivé, akinek a földrengés utáni napon tett felhívásához már eddig is több étterem csatlakozott.
A városban egyébként éppen ezen a hétvégén rendezték volna meg a pasta all’amatriciana hagyományos ünnepét, ami pont 50 éves múltra tekint vissza. Carlo Petrini szerint az amatriciana tészta egyszerűségével a szolidaritáson alapuló fölműves kultúra szimbóluma, ez is az összefogásra és a közös segítségnyújtásra kell hogy buzdítson mindenkit. A tervét a napokban Koppenhágában megtartandó nemzetközi szimpóziumon fogja bemutatni, ahol a világ több mint 400 szakácsa jelen lesz.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram