Megalkuvások nélküli, reformer, vagány és őszinte – akár a személyéről, akár a borairól van szó, Homonna Attila neve mellett gyakran olvashatjuk ezeket a jelzőket.

Gyanús, hogy van benne egy olyan motor, ami soha nem áll le, különben hogy tudna ennyi projekten dolgozni, az országnak ennyi részében borászkodni, és még sok más saját ötletet megvalósítani? Ha interjút szeretne vele készíteni az ember, legegyszerűbb, ha beül mellé az autóba, és a Budapest-Paloznak vagy a Budapest-Erdőbénye úton beszélget vele. Gyakorlatilag bármiről.

Itt ehetünk-ihatunk az idei Paloznaki Jazz Pikniken! Tovább a cikkre.

Hány projekten dolgozol most?

A paloznaki Homola Pincészet, a Jakab Pince Tokaj-Hegyalján, van néhány pezsgő projekt, van egy Tuff Collective nevű export márka, aztán az igazi saját játszóterem, a Gigerli, és a saját birtokom Erdőbényén, és minden más, ami még befut év közben. Igyekszem segíteni ott, ahova hívnak, most leginkább Csopak és Pécsely környékén telepítek szőlőt. Olyan területeket törünk fel ahol az elmúlt évszázadokban szőlő volt, de évek óta gazban, bozótban áll.

Vannak emberek, akiket mindig megtalálnak a kihívást jelentő feladatok. Te is ilyen vagy?

Nyilván oda nyúlok, ahol nem csapnak a kezemre. A habitusomból is fakad, hogy nem bírok a seggemen megülni. Sok minden érdekel, haladni akarok, előre akarok jutni, akik ismernek, tudják, hogy sok helyzetben segítek kistermelőknek pusztán barátságból, és érdekel is, hogy mi lesz abból, amit elkezdtünk…

Azért a sok projekted között van könnyedebb, populárisabb is. Vegyük például a 100% termékcsaládot a paloznaki Homola Pincészetnél. A borászt az motiválja, hogy felejthetetlen borokat készítsen, vagy az, hogy minél több emberhez eljusson a bora?

Néha kell kitérőket is tenni, mert nem rólam szól minden történet: van megrendelő, vannak igények, tulajdonos, más szájíz, elvárások. Amikor a 100% család elindult 7-8 évvel ezelőtt, még sokkal nagyobb hatással akartam lenni rá, mint most. Azóta kiforrt a stílusa, ez egy populáris, könnyebben érthető termékcsalád, ugyanúgy izgalmas, mint a saját borok. Játszótérnek ott van a saját márkám, a saját birtokom, vagy a Homola Pincészet és a többi partner azon tételei, amikben megvan a lehetőség a kísérletezésre.

Mik a Homonna stílusjegyek?

Több borvidéken, több pincénél, több fajtával dolgozom – mindenhez lehet úgy hozzányúlni, hogy különlegesebbet hozzon ki belőle az ember. Az egyik kézjegyem volt a feldolgozásból, a terméskezelésből alacsonyabb alkohol, a feszesebb savak, és úgy általában a férfiasabb struktúra. Bármelyik pincéről van szó, a borfogyasztó, értő közönség mindig felfedezi a stílusjegyeket. Még ha nem is az én nevem alatt fut, akkor megjegyzik, hogy erős karaktere van és érződik a borokon a hatásom.

Melyik a kedvenc borod a sajátjaid közül most?

Egyértelműen a Határi a saját márkámból, a Balatonról pedig újabban a Kékfrankos.

Miért izgalmas a Kékfrankos?

A Homola Pincészetnél többek közt azért is mondtam igent anno a felkérésre, mert volt néhány sor Kékfrankos Tihanyban. Nekem pedig volt egy Szeremleys emlékem a ’90-es évek végéről, amikor a Bortársaságnak dolgoztam franchise partnerként. Kóstoltam egy nagyon izgalmas Szeremley Tihanyi Kékfrankost egy olyan mezőnyben, ahol mindenki csak legyintett, hogy ebből nem lehet semmi… Ha végignézem a Kékfrankos sztorikat, amik a világban pukkantak, igenis érdemes beleállni. A burgenlandi Roland Vellich csúcspontszámokkal tarol a Kékfrankossal, és utána jött még egy újabb generáció, akik még rátettek egy lapáttal. Egyébként már itthon is szedegetem össze az infókat: ha megnézem ’11-’16 között 5 évjáratból 2-3 csillog-villog. A Kékfrankos egy Kárpát-medencei fajta, ami itt szelektálódott: vissza kéne jutnunk a gyökerekhez, meg kéne találnunk azt a fürtméretet, művelési módot, amivel ez tényleg csúcsborokat képes adni. Tervem egy Homonna-Kékfrankos műhely az északi parton, hogy a különböző talajokról különböző válogatásokban meg tudjuk nézni, mit tud vörösben az északi part.

Szerinted most hol vagy a szakmán belül, mennyire számítasz különcnek?

Szerintem én punk vagyok a borászok között és az is maradok. De nem tudom megítélni, kívülről, csak érzem, hogy nem a fősodorral megyek, sem stílusban, kereskedelemben, művelésmódban, sem egyéb megoldásokban. Az egész magyar borászati és gasztro-forradalom kapcsán azt látom, hogy kezd operetté válni, és én ebben nem kívánok részt venni. Nem érzem jól magam benne, bár nem tagadhatom, a magam módján részese vagyok. A gasztroba is bekerültem bizonyos értelemben a pop-up vendéglátással, aminek a Gigerli volt az otthona. De az most átalakul, van is rá tervem, hogy hogyan. A borászatommal viszont nem fektetek hangsúlyt a belföldi megjelenésre; gyakorlatilag az egyetlen fontos partnerem a Bortársaság, akik intézik a belkereskedelmet, és még néhány olyan fanatikus boros figura foglalkozik a boraimmal, akik értik is, hogy miről van szó: Drop Shop, Carpe Diem, Fricska. Akik hangsúlyt fektetnek arra, hogy valójában mi van a pohárban és mi, vagy ki van a sztori mögött. De nincs rá szükségem hogy házaljak, hogy mindenhová bekerüljek, hogy írjanak a boraimról…

Előfordul, hogy te szorulsz segítségre? Elfogadod a segítséget vagy ebben is a saját fejed után mész?

Volt már olyan, hogy egy gyalázatos évjáratnál bortermelő barátoknak szóltam, hogy ide most nem lehet átlagos napszámost vagy hozzá nem értő kezeket beengedni, gyertek el egy-két napra, kapkodjunk le néhány mázsa szőlőt. Előfordul, hogy más is segít rajtam. De nagyon kiesek a fősodorból és a birtokméret miatt is az van, hogy nálam egy-két-három ember elvégzi a szükséges munkákat, és az egész borkészítési metódus sem igényel nagyobb apparátust.

Mi a véleményed a balatoni turizmus és a hozzá kapcsolódó építkezések, kontra balatoni szőlő és bor – kérdésről?

Egyfelől van itt a szocializmus maradványaként az a több tízezer bungaló… Engem ez vetett vissza, amikor saját birtok építését terveztem a ’90-es évek végén, és nem tudtam eldönteni, hogy Tokajt vagy a Balatont válasszam. Végül Tokaj mellett az érintetlensége és az építészeti állapota szólt, jobb helyzet volt, exportképesebb terméknek tűnt, és ez be is igazolódott, akár száraz akár édes borokról beszélünk ott. A Balatonnál nem történt változás az elmúlt 20 évben, nem tűntek el a borzalmas bungalók, sőt még épült hozzá egy csomó csillivilli palota, ami hol ilyen, hol olyan…

A Balaton és az északi part borhangsúlyos, élénk borturizmussal – ez jó vagy rossz?

Valószínűleg az van, hogy sok borvidék irigyli, hogy itt ilyen a turizmus, hiszen 3-5 hónap alatt olyan volument lehet eladni helyben, kisker áron, ami sokkal jövedelmezőbb, mint más borvidékeken. Ez nagyon jó feltételeket biztosít a stabli gazdálkodáshoz – mondjuk ez a pár hektártól a 20-30 hektárig érvényes minden borászatra – tehát itt nagyon szerencsés helyzetről van szó. És ami fontos, hogy ezzel párhuzamosan lassan, de biztosan megjelenik valamiféle minőségi vendéglátás is, a kereslet és a kínálat is fejlődik, és ez mindenkinek jó.

Minek vagy kinek a visszajelzése érdekel? Mit hallgatsz meg a véleményekből, jótanácsokból?

Amikor ez az egész sztori élesedni kezdett 2007-2008-as évjárattal a saját, párezer palackos történetem, akkor a nyakamba vettem a világot: nyugati éttermek, sommelier-k, Ausztria, Németország, Franciaország – jó visszajelzéseket kaptam, olyan emberektől, akik értenek hozzá. Kölcsönösem elismertük egymás munkáját. Megmutattak egy másfajta szemléletmódot. Nem akarom ostorozni a belföldi viszonyokat, mert én is ebben vagyok, de megfigyelhető, hogy ha jóban vagyok a sommelier-vel akkor felkerülnek a borok a listára, ha jóban vagyok ezzel vagy azzal, jó pontokat kapok. Én viszont nem hiszem, hogy ezért bármit kéne tennem…

A Homonna borok exportja nagyon jó, ennek külön figyelmet szentelsz. Mit teszel azért, hogy külföldön ismert és elismert legyél? Ez Magyarországról nem tűnik annyira egyszerűnek…

Most nagyon jó helyzetben vagyunk, mert Közép-Európa, a vulkanikus borok és a furmint is trendi. Ez nyilván segíti a munkánkat, de amikor belecsaptam, nagyon kevesen tudtak erről külföldön. Ugyanakkor már akkor sem kellett magyarázni, elég volt az, ami a pohárban volt. Éves szinten komoly nagyságrendben jönnek hozzám külföldi sommelier-k, akik egész máshogy dolgoznak, mint a hazaiak. Nem listából dolgoznak, hanem keresnek, kóstolnak, felfedeznek, és ha jó a bor, akkor már viszik is menő nyugati éttermekbe.

Mit gondolsz most a furmintról?

Apró sikerek vannak, nemrég néztem, hogy német sommelier-k szerint az egyik tételem a világ három legjobb borában van – egy Instagramos bejegyzést küldött át az egyik srác. De itt párezer palackokról beszélünk. Nem lesz akkora áttörés, mint amekkoráról álmodozunk, mert egyrészt nincs annyi és olyan állapotú ültetvény, plusz hozzá munkaerő, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Másrészt az a fajta szemlélet, amire most kíváncsi a világ, hogy organikus szőlőtermesztéssel, fajélesztők nélkül, jó minőségű borok készüljenek, még csak nyomokban van jelen Magyarországon. Szerintem sokkal nyitottabbnak kellene lenni, ha igazi áttörést szeretnénk. De látszanak már nagyon izgalmas dolgok, azt is tegyük hozzá.

Te milyen irányba mennél tovább 5-10 éven belül? Miben újítanál?

Évek óta vívódom azon, hogy miben fejlesszek a saját borászatom kapcsán. Az a minőség, amit elő tudok állítani kvázi technológia nélkül, életképes és sikeres a világban, Michelin-csillagos éttermek viszik a boraimat, legjobb európai kereskedők foglalkoznak vele. Taivan, Ausztrália, Japán, Egyesült Államok, Anglia nagyon jó éttermei, Svédország, Németország vinotékák, borbárok. Mindig oda lukadok ki, hogy minek változtassak bármin is, ha ez így is működik? Látva azt a helyzetet a világban, hogy sikeres borvidékek 2-3 száz év alatt semmit nem változtattak a termelési kultúrájukon vagy a borászati filozófiájukon, mert működik. Ha ilyen méretben és ilyen szinten működik, azt gondolom, hogy nem kell változtatnom.

Mi lenne, ha ezzel a habitussal te valamilyen vezető szerepben lennél a borász szakmán belül?

Nem vágyom ilyesmire, kicsit sem. Marketingesként kezdtem még az Est Média idejében, és csak később vettem a fejembe, hogy borászattal akarok foglalkozni. Előtte is úgy kezdtem el, hogy kértem két hátizsáknyi újságot, kivittem mozikba, büfékbe, megkérdeztem, mire van igény, és így bővült, alakult minden. Ez már rég volt, de a mai napig vallom, hogy mindig aluról kell elkezdeni, bármilyen szakmát választ az ember. Inasból lesz mesterember. Szerencsére a bor kapcsán bejártam a világot, és sok olyan helyzetbe kerültem ahol több generációval dolgozhattam együtt, rengeteg tudás ragadt rám: technológia, filozófia, hozzáállás. Úgy érzem, mindenhol fel tudtam szippantani a tapasztalatokat. De ettől még nem érzem magam megmondónak, nem vágyom ilyen szerepkörbe. Szürethalmozó vagyok, évente 5-6 szüretet minimum végigcsinálok, ha ezt felszorzom 20-szal amióta elkezdtem, akkor egész szép szám jön ki. De én éppen ezt élvezem a szakmámban.

Heti 1000-1200 km-t autózol, Hegyalja és Balaton között, ez az életed. Ha visszagondolsz, hol volt egyszerűbb elkezdened?

Lassan 20 éve gyüttment vagyok, az is maradok Hegyalján. A Balatonnál sokkal nyitottabbak az emberek, itt gyakorlatilag néhány hét alatt berendezkedtem. Teljesen különböző a két világ.

Ha ennyire más a két vidék, miért vállaltad mégis a balatoni projektet a Homola Pincészetnél? Mi tetszett meg a Balatonban, ha korábban a saját birtok kapcsán már lemondtál róla?

Mindenhol volt egy picike területe Homola Szabolcsnak, én meg csak néztem, hogy mit fogok ezzel a sok régi szőlővel kezdeni. Két ember (egyik a Szabi volt) itt csoszogott mögöttem, majd amikor bejártuk a szőlőt, azt mondtam, oké, nézzük meg, mit lehet itt tenni. 3 évig gyakorlatilag útiköltségért vállaltam. Pont azért volt nekem való feladat, mert kihívás az volt benne bőven. Van egy anekdotája Szabinak arról, hogy amikor elkészült a pincészet, írt a szomszéd borászoknak, hogy majd egyszer látogassák meg, de nem jött senki. Majd amikor én idejöttem borásznak, akkor másnap már jöttek is… Elkezdték komolyan venni, amikor elterjedt a hír, hogy itt vagyok.

Volt/van neked egy más-már legendás helyed Erdőbényén, a Gigerli. Ha most indíthatnád el, milyen típusú helyben látnál fantáziát?

Ez jó kérdés, mert korábban már mindent kipróbáltunk ott a street foodtól a fine diningig. Hétről hétre mindig más tematikával ment, de ezt már nem csinálnám, baromi sok idő és energia. Ideális az lenne, ha a falura tudnám korlátozni az anyagbeszerzést; akkor egy nagyon egyszerű falatozó-kifőzde lenne ott, baromi jó borokkal, és saját termékekkel. Az látszik a borvidéken és nagyjából mindenen, ami vidéken van és ebben az országban próbál működni, hogy szezonálisan tud létezni. Ezzel vagy beérjük, vagy nem. Lehet ellene küzdeni, de rengeteg pénzt és energiát emésztett fel…Szerintem abba kell beleállni, hogy ez szezonális, emellett én a saját termékekben látom még a lehetőséget.

Akkor konkrétan mi lesz a Gigerlivel?

Most éppen tapogatózunk. Volt régen egy koncepció, ami működött. Az egész gyökere egy borbár volt az erdőbényei házunk végében, ahová eleinte csak baráti gasztrobulikat szerveztem, majd gasztroblogger találkozót, végül ebből nőtte ki magát az erdőbényei fesztivál, a Bor, Mámor, Bénye – ennek részese voltam, aztán kiszálltam belőle. Nagyon jó hangulata volt, nyilván nosztalgiával gondolok vissza rá, de időközben lett két gyerekem, időm viszont nem lett több, sőt… Plusz rengeteg borászati megbízás jött, amire persze nem tudok nemet mondani, ezért a Gigerli éppen pihen, de mindig motoszkál bennem a gondolat, mit lehetne. Most morfondírozunk, és befektető társat is keresünk ahhoz, hogy elinduljunk saját termékkel, és a konyhát át tudjuk alakítani termelői konyhává. Ez a jövő zenéje.

Közeleg az idei Paloznaki Jazz Piznik, ahol többek között a házigazda Homola Pincészet borait lehet kóstolni. Itt lehet csatlakozni az eseményhez!