diningguide.hu

Bejelentkezés  |  Regisztráció   |   Hirlevél      
Gallok Budán - 3.rész

Gallok Budán - 3.rész

Elzász a központban

Az év egyik legizgalmasabb gasztronómiai programsorozata Elzász (Alsace) régiójának ízeivel folytatódik! 2015. április 23-25. között, külön étlapon, szabadon választható formában találkozhatunk Franciaország gasztronómiai büszkeségeivel, olyan ételekkel, melyeket "kötelezően ismerni kell”. Részletek a Larus Étterem weboldalán. »

Várvizi, a purista

Várvizi, a purista

Nem a túlhajtott nyelvtisztaságot kereső értelemben, hanem a stílustisztaságra való törekvést látom az ételkompozícióiban, mint a Le Corbusier által alapított avantgardista művészeti iránynál, ami az abszolút objektív konstruktivitás lehetőségét keresi. »

Első benyomás: <br>Zeller

Első benyomás:
Zeller

Jó, hogy van egy ilyen igazi szeretettel, őszinte lelkesedéssel, átlagon felüli kulináris hozzáértéssel menedzselt hely a városban, annak is egy elég meglepő pontján. Bátorság, kitartás, önbizalom mindezek megtérülni látszanak. Brávó. »

Első benyomás: <br>Végállomás Bistorant

Első benyomás:
Végállomás Bistorant

A Végállomás Bistorant rajta van a helyes vágányon. Tudás, szenvedély, megfelelő alapanyagok, technikai tudás megléte - ezekre nem lehet panasz. Még több bátorsággal az országos mezőnyben is előrébb törhetne. »

Első benyomás: <br>Black Cab Pub

Első benyomás:
Black Cab Pub

Már zarándokhely -

Szombathelyen mindig is lehetett jókat enni, átlagból kiemelkedő éttermet azonban már nehezebb volt találni. Ez idáig. »

Első benyomás: <br>Fricska

Első benyomás:
Fricska

Már régóta váratott magára egy figyelmeztető fricska a jóllakottan megállapodott, babérjaikon trónoló önelégült magyar vendéglősökre, egy ébresztő fricska, nem agresszív, nem tolakodó, de azért csípős fricska, hogy ébresztő hölgyeim és uraim: van még min javítani, van még mit tanulni. »

Sörmustra

Sörmustra

Cikkek, receptek. Mindent a sörről. »

Hírek
Egy római hófehérke
Oliver Glowig 2 Michelin-csillagos éttermében ettünk

A hagyományok, a mediterrán föld és víz adta kincsek tisztelete és kihasználása jellemzi Oliver Glowig 2 Michelin-csillagos római éttermét.

Egy római hófehérke

Egy római hófehérke

Magam előtt látom a fejét csóváló olvasót, szinte hallom, ahogy felhorkant, miként a következőt olvassa: kis híján kockadobással dőlt el az étterem kiválasztása. De ne tessék kérem egyből ítélkezni: Róma nyolc darab 1, kettő darab 2, egy darab 3 Michelin-csillagos és 6 db Bib Gourmand minősítésű étterme közül nem könnyű dönteni, hogy hova menjen az ember örömködni…Merthogy egy római kitérő, az bizony az a javából: a tavasz mintha jobban érezné magát arrafelé, az idő is úgy tűnik, lomhábban halad előre, és egy kedves mosollyal is gyakrabban jutalmazzák az embert.

És akkor még nem is ejtettünk szót a gasztronómiai örömökről: piciny bárok, melyekről talán nem is találunk sehol bejegyzéseket, leírásokat. A hely szűkét figyelmen kívül hagyva szorong ezekben a római nép, és aki még befér melléjük: egy “panino”-ért, egy vaníliával és kandírozott citrommal dúsított “sfogliatelle”-ért, vagy egy szép szelet- a tulajdonos felesége által aznap reggel sütött- “torta di mele”–ért cserébe. Ó, azok a trattoriák, ahol a jókedvű hazaiak és az indokolatlanul feszélyezett tejföl szőke turisták elé oly ropogós tésztájú füstölt lazacos-rukkolás pizzát tesznek. No meg a röpke “ricotta fresca - prosciutto cotto - torta di patate” ebédek a csíkos napernyő alatt…



De térjünk csak vissza a kezdethez: választásom végül (kockadobás nélkül) a második Michelin-csillagát tavaly megszerző Oliver Glowig éttermére esik. Róma egyedülállóan sokszínű: a szeretnivaló puritánság és a kifinomultság egyszerre jellemző a városra, lakóira és gasztronómiai hagyományaira egyaránt. Megmutatkozik ez a kettősség Oliver Glowig étterménél is.

Buja növényzettel eltakart villák mentén halad az út felfelé. Hamarosan megérkezem az Aldrovandi Villa Borghese luxusszállóhoz, ahol a hall-beli rövid várakozás után be-, pontosabban levezetnek az étterembe. A fehér falak a maguk nemes egyszerűségében adnak teret a fehér különböző árnyalatait felvonultató elegáns berendezésnek. A színekért itt az üvegvázában elhelyezett virágkompozíciók felelősek.

Hamarosan érkezik a kiszolgáló ropogósra vasalt feketében és fehérben. Mindenekelőtt olasz nyelvű étlapot kérek és később olaszul is rendelek. Meggyőződésem a következő: fine dining, makulátlan modor, Michelin csillag(ok) ide vagy oda: a temperamentumukat tökéletesen palástoló, elegáns amerikai turistákra trenírozott felszolgálóknak, akárhogyan is, de hízeleg a nemzeti identitásukra való utalás, bók. Ez szemmel is látható. Jobb így a hangulat is.

Az étlapon kétféle, a tulajdonos lányai után elnevezett, kóstoló menü található: Gloria és Aurora. A kíváncsiságom azonban az étlap további kínálata felé hajt. Rendelésfelvétel után a házi készítésű bagettkarika érkezik, capocollo-val (sertéstarjából készült felvágott) és ropogós cukkini chips-szel, mint amuse bouche. Titkon még egy ilyen falatra vágyom…Hamarosan jön a “tavola”-ról elmaradhatatlan grissini mascarpone kíséretében. Ropogtatok és közben tűnődöm a zöldellő kert látványán.

Scampi burratta sajttal

Scampi burratta sajttal

Még mielőtt teljesen elmerengenék képzeletbeli római életemen (melynek egyik színtere a távolabb, a kert mögött látható rusztikus ház lenne), már tálalják is a zellerkrémet, polippal és “taralli”-val (sós, kekszféle.) A fogást nem kell bőszen kanalaznom, de hát nem is ezért érkeztem…A leves összetett ízvilágát nem könnyű alkotóelemeire bontani. Élvezem az ízek kissé savanykás, mindazonáltal bársonyos összesimulását és a polip textúrája is izgalmat keltő.

Az ezután következő articsókaszíven érkező scampi-t, burratta sajttal azt est csúcspontjának ítélem: az articsóka omlik a szájban, a hajszálvékonyra szelt scampi és a közte megbúvó burrata szintúgy. A félgömb tetejére ehető ezüstpapír helyeztek. Nem emiatt gondolok vissza vágyakozva e fogásra...

A főételem tőkehal trió, mely a balszélen panírkéregben sülve, zeller és paradicsommártással, középen kávé és tojásszósszal illetve hirtelen sült articsókával, jobbszélen pedig sörtésztában sült golyóbisként, mazsolás spenótágyon van jelen. Ezúttal ismerős hozzávalók (zeller, articsóka) köszönnek vissza, de emiatt nem szomorkodom, hiszen egészen különböző formában kerülnek a tányérra, mint korábban a vacsora során. A trióból a kávémártás emelkedik ki. Halványan édes, s benne a kávé gondosan adagolt.



Megrendelem a desszertet: tejcsokoládés bajor krémet bergamottal és kumquat dzsemmel. Közben a két felszolgáló szertartásosan, a meglévő fehér vázás virágot, egy fekete vázás orchideára cseréli. Gondolhatnám már ekkor, hogy itt valami komoly dolog közeleg…Ennek ellenére első látásra csalódásnak tűnik a fogás, sem küllemre, sem ízben nem vélem felfedezni a név alapján ígérteket. A tányéromon citromhab és csokoládémorzsa trónol, jogtalanul, de azért elfogyasztom…És itt jön a trükk: még mielőtt az asztalkendőt szomorúan “felkapnám” az ölemből, előttem terem a desszertem. Az igazi. A csokoládés. A bergamotos. A kumquat gyümölcsös. Ezen a ponton hiábavaló lenne a jelzőhalmozás.

Miután elfogyasztom, felszolgálóm a világ legtermészetesebb módján világosít fel, hogy azt ezt megelőző, az csak a pre-desszert volt. Erre én viccesen hozzáteszem (magamban), hogy “rendben, de akkor ne maradjon ki a post-desszert sem.” Nem tudni, hogy a telepátia, vagy a ház nagyvonalúsága okán, de hamarosan feltűnik a két felszolgáló finomabbnál finomabb földi javakkal: vegyes apró süteményeket (hártyavékonyságú ostyák, cantuccini stb.) tartalmazó tál, illetve damasztkendő alatt a tányéron kristálycukorba forgatott “zeppole”, az olaszok fánkja. Hozzá kis tálkákban kínált vaníliakrém. Kóstolgatok, ameddig bírom, de ez az állapot már nem tart sokáig.

Mielőtt még megnyugodnék, hogy vége a “dolce vita”-nak, látom a “fiúkat” közeledni egy geridonnal és nem vicc, az én asztalom felé tartanak. Hogy mi kerül a geridonra: egyes nemzetek kedvencei: pillecukor az amerikai, macaron a francia, karamellás mandula az olaszok, csörögefánk (nem vicc!) pedig a magyar srácoknak, csokis keksz pedig mindazoknak, akik még nem laktak elég jól a többi édességgel….Megkönnyebbülök: a fenti finomságokat útravalónak csomagolják nekem egy kis celofánzacskóba.

Összességében Oliver Glowig két Michelin-csillagos étterme hihetetlen összehangoltsággal működő, komoly háttérmunkáról ad tanúbizonyságot: kiváló minőség, hibátlan, kivitelezés, egy kis csavar, de csak ott, ahol kell: alapvetően a hagyományok, a mediterrán föld és víz adta kincsek tisztelete és kihasználása jellemzi az éttermet. A professzionális szervizről már ne is beszéljünk.


Címkék: Olaszország, Oliver Glowig
« Vissza a Hírek rovatba
Osteria Francescana

A 3 Michelin-csillagos étteremben elköltött vacsora jószerivel két olasz ikon, a mortadella és a zuppa inglese közötti színjáték volt. Nem fogom elfelejteni. »

hozzászólás

Antica Moka

Van az a mindig visszatérő legenda, hogy Olaszországban igazán jót enni valahol az isten háta mögött egy kis piszkos trattoriában lehet, ahova csak a helyiek járnak, ahol a konyhán egy jó kedélyű, mosolygós mama, minden olaszok mamája fakanállal a kezében kevergeti a pasztát. Ilyen az Antica Moka is. »

hozzászólás

La Peca

Két fivér határozott kulináris elképzeléseinek nyomában járunk: Nicola és Luigi Portinari urak nem véletlenül birtokosai a két csillagnak. A La Pecában ettünk. »

hozzászólás

Luxus-ház nyitott Budán Michelin-csillagos helyeken edződött csapattal

Az Émile a Gerbaud-ház új tagja, amely nem a belvárosban, hanem a második kerület nyugodt, zöld, csendes környezetében talált helyet. Az üzletvezető, a séf és az Émile vezetője mesélt a luxusvilla koncepciójáról. »

Food truck-sorozat 3. rész

A hazai food truck mozgalom éllovasai. Egy kocsival kezdték, majd lett belőle kettő és a tavalyi év vége óta már étterem is üzemel a Király utcában a Zing brand név alatt. Magas minőség, kísérletező szellem, jó ár-érték arány, gyorsaság – ezek mind-mind a Zing mellett szólnak. A tulajdonosokkal beszélgettünk. »

Egri St. Andrea-úton jártunk

A St. Andrea Szőlőbirtok egy izgalmas gourmet sétát szervezett Egerben, ahol hat állomáson ismerhettük meg a pincészet legjobb borait, a város legjobb éttermeit és legszebb pontjait. Egy laikus és egy gasztroújságíró tapasztalatait összegezzük. Fő kérdésünk: vajon érdemes-e kívülállóként belevágni egy fine dining túrába? »


Oldalak:  >|
Top 10 torta Budapesten

Top 10 torta Budapesten

De hol lehet a legfinomabbakhoz hozzájutni? Erre kerestük a választ. »

Kókuszgolyó keksz

Kókuszgolyó keksz

Márk Szonja (Édesem) receptje

"Modern házias sütemények vannak nálam. Úgy képzelem, hogy olyan, mint amikor a nagymama egész nap süt, és délután beállít hozzá a család" - nyilatkozta nekünk Márk Szonja, az Édesem megálmodója . Ez a kókuszos keksz mindennek ékes bizonyítéka. »

Tiszai harcsafilé vadas módra

Tiszai harcsafilé vadas módra

Pataky Péter (IKON) receptje

Vadas-emlékeiről kérdeztük az IKON-os Pataky Pétert is, Debrecen és az ország egyik legjobb séfjét, aki harcsafilés fogást készített. »

Gőzgombócos vadas

Gőzgombócos vadas

Dudás Szabolcs (Anyukám Mondta) receptje

Az Anyukám Mondta étterem elkészítette egy klasszikus vadast, majd szétszedte a húst, betöltötte azt egy gőzgombócba. Kigőzölte, a zöldségekből pedig egy salit készült. »

Ifjú séftehetségek a konyhán

Ifjú séftehetségek a konyhán

A Fricskás fiúk fél éve vezetik a konyhájukat Csongrádi Csabával karöltve, munkájukat pedig mi is díjaztuk az Év Ifjú Séftehetségei elismeréssel a 2015-ös Hennessy-Dining Guide Év Étterme Gálán. De ki ez a két srác és mit szeretnének képviselni? »

Értékelési szempontok    |    Impresszum    |    Médiaajánlat    |    Kapcsolat    |    Adatkezelési elveink