Micsoda receptek!
Nincs könnyű dolga annak, aki idén szakácskönyvet ajándékoz. Jobbnál jobb kötetek kerültek ki a piacra. Csak az Alexandra rögtön három nagyágyúval rukkolt elő: Giorgo Locatelli, Charlie Trotter, illetve a Casa Moro könyv mind nemzetközi hírnévnek és sikernek örvendenek.
A trióból szívemhez a legutolsó, Sam és Sam Clark Casa Moro című könyve áll a legközelebb, amely a spanyol és arab konyha ízeit vonultatja fel. Receptjeit egyesével végig próbálnám, ha bezárnának egy hétre egy elhagyott konyhára.A londoni Moro a város egyik legnépszerűbb és kultikus étterme, a muszlim-mediterrán konyha fellegvára, első kézből származó hírek szerint pedig nemcsak a híre kiváló, sorra érkeznek a lelkes élménybeszámolók is.
Első átlapozásra talán nem teljesen egyértelmű a könyv struktúrája, ez a gondolat azonban két perc alatt teljes mértékben lényegtelenné válik, amint feltárul ez az izgalmas konyha. Az ember csak lapoz és lapoz, és belesodródik az ízekbe. A könyv nem is a külsejével fogja megfogni az olvasóközönséget, bár az is rendkívül színvonalas. Az ételek azok, amelyek önmagukban elviszik az egész show-t. A könyv borítója teljes mértékben kifejező, bár nem tudom, a hazai piacon mennyire elegendő. Azt hiszem, ha már valaki kézbe veszi, onnantól kezdve nyert az ügy. A receptek első ránézésre is egyszerűek, ugyanakkor izgalmasak.Probléma nélkül meg is tudom nevezni a saját top10-es listámat, már ami a kipróbálandó recepteket illeti.
Reteksaláta narancsvirágvízzel
Sertéslapocka mandulamártással
Harisszás kagyló
Fűszeres marhahússaláta görögszénával, hummusszal
Fenyőmaggal és darált bárányhússal töltött pite
Téli tabulé
Kardhal gránátalmasziruppal
Fejeskáposzta kapribogyóval, vajjal és paprikával
Narancsflan
Datolya kávéval és kardamommal
…ez pedig még csak a kezdet.
Címkék: szakácskönyv, Casa Moro, Sam és Sam Clark « Vissza a Hírek rovatba
Kritikánk Jay Rayner Aki végigette a világot című könyvéről
Jay Rayner a londoni Observer magazin étteremkritikusa nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megtalálja és megegye a tökéletes fogást, bárhol legyen is fellelhető. Elindult hát, hogy felfalja a világot. »
hozzászólás
Megnéztük milyen Jamie természetesen
Ez a könyv nem arra való, hogy egy normál munkanapon, este hét után felütve, gyorsan alkossunk belőle valami különleges finomságot a családnak vacsorára, bár még ez sem kizárt, ha történetesen a hozzávalók rendelkezésre állnak a spájzunkban (vagy a kiskertünkben). Igazán olvasgatni kellemes. »
hozzászólás
Anthony Bourdain a szakácsok Hunter S. Thompson-ja, gonzó írást gyakorol, előszeretettel káromkodik, és narkó szag terjeng a köteteiből, amit a kiváló ételek illatai sem tudnak elnyomni. Csak ideig-óráig, de az olyan, mint az örökkévalóság. »
hozzászólás
Hajdú-Bihar megyében valódi tisztelet övezi Rózsa Pétert, a természethez való hozzáállása sokak szerint követendő példa, termékei fogalomnak számítanak, Budapesten is kaphatók. Hozzá néztünk be. »
Fényűző. Drága. Elérhetetlen. A gazdagok játékszere. A szarvasgombáról még az igényesebb közönségnek is leginkább ez jut az eszébe. Vannak azonban, akik úgy gondolják, közelebb lehet hozni a mindennapokhoz a gombák gombáját. A hőgyészi szarvasgomba-fesztiválról már tudósítottunk a portálon, de most úgy néz ki szarvasgomba-fronton Gödöllő veszi át a kezdeményező szerepet. »
Voltak, vannak, legyenek
Az ország majd minden járásában találni olyan hagyományos, elfeledett alapanyagokat, amelyek kulináris kultúránk részei, mégsem ismerjük és használjuk eleget. Vagy azért, mert beszerzésük nehéz, vagy azért, mert nem tudjuk, hogyan dolgozzunk velük. Akad köztük olyan is, amelyiket még külföldi csúcséttermek séfjei is gyakrabban használnak, mint mi magunk. Olyan alapanyagok ezek, amelyek kiemelkednek a tömegétkeztetést ellátó nagyüzemi mezőgazdaság uniformizált termékei közül, és amelyek arra várnak, hogy újra felfedezzük őket. »
Az Onyx az Év Étterme 2011 győztese
Közép-Európa legjobbja a szlovén Pri Lojzetu
A január 19-én a Sofitelben megrendezett nagyszabású gálán kiderült, hogy a 2011-es Év Étterme az Onyx. A legnépszerűbb fővárosi étterem a Mák, míg a legkedveltebb vidéki a Kistücsök lett. A szlovén Pri Lojzetu kapta a legkiemelkedőbb közép-kelet-európai étteremnek járó CEEfood-díjat. »
Év Étterme 2011
Képszemle
Mondanánk mi szívesen szövegben, szubjektíven, de a képek úgyis magukért beszélnek. »
Olcsóbban nálunk a Tésztavarázs
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Kedvezményesen a Larousse Gasztronómiai Lexikon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
A legjobb rántott húsok
Panko, tisztított vaj, fledermaus
Magyarország nem enged a rántott húsból. Nem nehéz megjövendölni a műfaj feltámadását. Egyelőre azonban csak pár helyen készítik igazán jól. »
A 10 legjobb ázsiai leves
Most mondja azt valaki, hogy nincs itt multikulti. Aki keres, az talál, ezt bizonyítja az alábbi listánk is, amelyben a legjobb ázsiai leveseket gyűjtöttük össze. Vigyázat, ha egyszer megkóstolják, többet nem szabadulnak tőlük! »
Pálinkás nyúlsajt
korianderes tökpürével és tőkegomba salátával
Az Év Étterme 2011 gála egyik legnépszerűbb fogását az egri Zsálya bisztró séfje, a Tetrabbittel közös receptversenyünk profi győztese, Meskó Norbert szállította. »
Mogyoró likőrös mascarpone-s szelet
Édes és Keserű receptje
A legtalálóbb jelző a “gazdag” lenne erre a süteményre. »
Az északi konyha szolgálatában
Két magyar is dolgozik Dánia egyik legjobb helyén, a fantasztikus környezetben fekvő Svinklove Badehotel éttermében. Őket kérdeztük egyebek közt arról, hogy milyen érzés testközelből tapasztalni napjaink legjobb konyhájának kikiáltott északi konyhát. »


















