Hirdetés
Hirdetés

Hidat építünk Budapest és Európa között

SZERZŐ: Lami Juli
2017. június 16.
Kilencedik születésnapját ünnepli a Babel, és minden oka megvan az ünneplésre, hiszen jelen pillanatban úgy tűnik, az étteremben minden és mindenki a helyén van.
Hirdetés

A Babel születésnapi bulija olyan volt, mint maga a Babel: stílusos, kortárs és nemzetközi, természetesen kiváló magyar ételekkel. A tulajdonos Hlatky-Schlichter Hubert a Dining Guide-nak elmondta, hogy szinte katartikus az, ami most van, szeret ide bejárni, imádja a csapatot, azt érzi, hogy ez igazi szerelemprojekt, ahol nem is csapat van, hanem család. "Talán az volt a legszürreálisabb pillanat a történetünkben, amikor azt mondtam a jól menő éttermemben, hogy elég, és bezártam a kaput. Ezt akkor senki nem értette, ma már viszont sokan azt mondják, életem egyik legnagyobb húzása volt. Ez volt életem egyik legnehezebb, de legjobb döntése" – mondta Hubert.
Az ünneplés közepette Veres István séf is szót kapott. Ennek azért örülünk különösen, mert a séf unikális szónoklási stílusáról már korábban is beszámoltunk, most azonban minden eddiginél különlegesebb beszéddel állt elő. Ő annyira igazi, hogy ilyen talán nincs is még egy. Vannak pillanatok, amikor azt lehet hinni, hogy többet nem fog tudni megszólalni, és akkor mond egy olyan, népmesébe illő bölcsességet, amit nem igazán lehet máshol hallani. Szavakkal nem is leírható stílusában most azzal indított, hogy ő már gyerekkorában is zúzmót, szénát, meg mindenféle rovart főzött játékból, és végülis most is ugyanezt csinálja Magyarország egyik legjobb fine dining éttermében. Majd miután hangot adott annak, hogy mennyire izgul és mennyire meg van hatva, azzal fejezte be, hogy talán voltak idők, amikor az emberek nem hittek a Babelben, szerinte azonban "mindig arra kell menni, ahol nincsenek nyomok egyáltalán".
Az este során a Babel jól ismert fogásait szolgálták fel, érkezett azonban egy újdonság is: egy desszert, ami úgy néz ki, hogy egy faágra sárgadinnye van feltűzve, az fehércsokoládéval van bevonva, és hántolt ostyával megszórva. De a Hófehér névre hallgató desszert torta változata is olyan, amiért ömagában is érdemes elmenni otthonról.
És hogy hogyan tovább? Hubert szerint a következő csúcs az lenne, ha mindenki tudná, hogy ez itt fontos dolog. "Száztíz éve, a Gerbead-Ház óta nem volt itthon ilyen fajsúlyú komplexum. A mi munkánk egy modernizációs gondolaton alapszik, és ezt egyre többen észre is veszik. A következő szint az, hogy itthon kozmetikázzuk a dolgokat, folytatódjon a műhelymunka és fejlődjünk, de szeretném a Babelt, és vele együtt a Kioskot, valamint a Terasz-Terem koncepciót elvinni külföldre is. Szeretném megmutatni, hogy mik vagyunk ma mi, magyar gondolkodók és kreatívok. Isti nem az a kategória, amit Magyarországhoz lehet kötni hosszútávon. Külföldön már rég sokkal népszerűbbek lennénk. Amihez itthon tíz év kellett, ahhoz nyugaton talán elég lenne másfél év. New York és London nagyon hív, szeretnénk másik otthon tereteni, egy hidat Budapest és Európa között. "
Úgy legyen.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram