Hamburger orgia

Hogyan lett futószalagon gyártott ételből a gasztropornó királynője?

Amikor először mentem végig a 66-os úton valamikor 71-ben és beértem a kaliforniai Monroviába, a Huntington Drive-ra, már nyoma sem volt annak a büfének, amit 1937-ben nyitott Patrick McDonald. Tíz centért adták a hamburgert. A ma világszerte közel 34 ezer McDonalds gyorsétterem még ma is működő első darabja onnan 60 km-el arrébb van San Bernardinóban.

A gasztroimperializmus legszebb példája a McDonalds világméretű növekedése, na meg persze a tehetségnek, a mindent legyőző vállalkozási kedvnek is. Ahogy rohamtempóban bővült az amerikai úthálózat úgy fejlesztették az ételkészítés konyhai logisztikáját az autógyári futószalag módszert alapul véve. Lényegében az autógyári munkás, aki a szalag valamelyik pontján állt, saját munkájának gyümölcsét részletre megvásárolva, most már bárhol betérhetett egy McDonalds-ba, ahol sikerült 50 mp alatt hamburgerhez jutnia. Az a fontos, hogy minden láncszerűen működjön, ne legyenek meglepetések.

Nehezen azonosulok azzal a szemlélettel, hogy ha van egy kedves, otthonos éttermem, nyereséges is mondjuk, akkor azt árkon- bokron át terjesztenem kéne. Ez nyilvánvaló szűklátókörűségre vall: az ember már csak ilyen, aki kitalál valamit, az nem nyugszik, amíg rá nem erőlteti az egész világra. Az más kérdés, hogy az esetek többségében ez az agresszív multiplikációs folyamat torzítja az eredeti gondolatot, terméket. Ez sem riasztja el a modern konkvisztádorokat, sőt a McDonalds már 61-ben megnyitotta Hamburger Egyetemét és a múlt század 90-es éveire már 40 ezer Bachelor of Hamburgerology címmel rendelkező végzőst bocsátott útjára.

De hát nem temetni, hanem dicsérni jöttem a hamburgert, különös tekintettel arra, hogy ez a darált, vagdalt húspogácsa csodálatos módon túlélte az összes gasztronómiai válságot, a gyorséttermi létből fakadó hitelromlást, a hamisítást, antiglobalizációs mozgalmakat, slowfood prédikátorokat. Eredetéről folyamatosan vitáznak, némelykor hidegháborús eszközöktől sem riadnak vissza, hogy kisajátítsák.
Magyarországon a McDonalds bejövetelekor erősen fellendült a hamburgerfogyasztás, amihez nem kevés illuzórikus szabadság és nyugati szél ideológia is párosult. Aztán ahogy az ország népe hozzászokott a szabadsághoz, azzal a lendülettel a hamburger is az őt megillető helyére került valahol a pizza, rántott hús, fasírt háromszögben. Ehhez jött később a törökbüfé hullám, a gyros, bármit is értsünk ez alatt, ami négyszögesítette a gyorséttermi színpadot.

Azonban némileg ellentmondva a fentebbi eszmefutatásnak találtam egy olyan hamburger formációt Budapesten, amit meglátva bennem is felbuzogott a gasztroimperialista hódító szellem. A Burger and Love minden ízében, szó szerint, megjelenésében is alkalmas lehetne a világhódító menetre, ahogy azt én képzelem. Adva van egy vörös- fekete-sárga színvilág, némi erotikus beütéssel, de ez csak a felszín. Tartalmilag ennél jóval többről van szó. A logo rúzstól, vagy vértől netán, vöröslő női száj felső ajka, ahogy dacosan az alsóba harap, miközben kivillan a gyöngyfogsor nem eget rengető újdonság, mégis szokatlan őszinteséggel ábrázolja a húsevés erotikus toposzát.

Amúgy pedig a már megszokottnak nevezhető logisztika szerint, piktogramos információs táblák segítségével, hosszú pultnál lehet hozzájutni a hamburgerekhez. Van sima burger, igen baráti áron és vannak kifinomultabb cuccok is, mint a bárányburger meg a wagyuburger. Hűen magamhoz ez utóbbiakkal próbálkoztam, hozzá Blumenthal féle sültburgonyát és rózsásharissát kombináltam.
Haloványsápadt ciabatta típusú zsemle jár hozzá, ami meg van kenve grillezett kápiakrémmel. Aránylag szerény méretű, bár az én ízlésemnek kissé magas. Mindezt egy könnyű fatálcára helyezik, amiről kézzel, de evésre rendszeresített szerszámokkal is lehet fogyasztani. A kettő kombinációja az igazi, mert a kívül ropogós, belül krémes sült krumplit igazán kézzel jó enni. A rózsaharissa talán azért kapta a rózsa előtagot, mert vállaltan édeskésebb, ellensúlyozandó a harissa amúgy bitang csípősségét, mindazonáltal inkább a római kömény jellegzetes íze tör át rajta, ami bárány viszonylatban nem hátrány, de ezzel távolabb is kerül a harissától.

A krumplikért ezúttal nem vállalná a felelősséget Blumenthal mester, de foszlányokban azért emlékeztet a megcélzott állagra. A bárány azonban remek, kellően odapirult külsőleg, amúgy mégis olvadós, belül darabos, szaftos, éppen ahogy kell. Talán el tudtam volna viselni magában a báránykeverékben valami rá jellemző határozott fűszerezést, de üsse kő, a világhódítás küszöbén nem árt némi óvatosság.

A wagyuburger nem csak szóbeli közlés, hanem valóság, nyilván árban is húzósabb, de csak odaállós-pultos relációban feltűnő, bár még így is korrektnek mondható. Kiváltképp azért, mert a Josper kemence magas hőmérsékletének köszönhetően rafinált füstös külső, perzselt ízek és belül megint csak a kötelezőnek tekintett médium állag dominál. Sok baja nincs. Azt nem tudom, hogy a világ hamburger-proletárjai mit szólnának mindehhez, de abban biztos vagyok, vagyis merem remélni, hogy, ha egymás mellé tennénk egy átlagos hamburgert meg egy ittenit, akkor vakon a Love and Burger féle nyerne. Meglátjuk. Kockázati tőke befektetőknek ajánlott, evésileg is, meg szakmailag.