Hirdetés
Hirdetés

Gigerli – a gasztrorehab

2015. november 20.
Homonna Attilának leginkább a komoly borász arcát ismerjük. Aztán vannak persze páran, akik látták már apa és férj szerepben is, ahol már lehet, hogy kicsit lazábban, de mindenképp tudatosan működik. Most meg itt van a Gigerlije Erdőbényén, ahol minden más. Még Attila is. Játszótéren vagyunk.
Hirdetés

Erdőbénye nem egy világváros, de mindenképp hangulatos község, főleg annak, aki a gyerekkorát is itt töltötte. Mert minden akkor indult. Az édesanya vállalti üdülője és a sárga nyarak mélyen beperzselődtek Attilába, mégis a gyermekkornak búcsút intve, kevésbé vágyott vissza a tokaji kis településre. Aztán egy napon újra a poros úton robogva, meglátta egykori kedvenc házát a nagy ablakos verandával, kaotikus állapotok között. „Akkor elhatároztam, megveszem. Érdeklődtem a faluban, hogy mi a ház sorsa, de már megvétel alatt állt. Egy pomázi textilfestő nő is kiszemelte magának. Előkerestem a számát, délelőtt 11-kor felhívtam, délután 3 órakor pedig már az ügyvédnél ültem Budapesten adásvételi szerződést aláírni. Ez akkor egy új történet kezdete volt. Aztán jött egy pici szőlő, majd még egy pici, a szuterént kialakítottam borérlelésre, s így jutottunk el a mai napig.”
gigerli6Aztán persze ahogy szőlőből egy kicsivel több lett, úgy az ingatlanból is. A régi pékség szintén kellően lerobbant volt ahhoz, hogy Attila meglássa benne a lehetőséget…főleg, hogy saját tőkéből leginkább ilyenekre vadászik. S ebből nem enged, hiszen befektetőkkel még gondolatban sem akar együtt dolgozni. A bor egyelőre már úgyis hoz annyit a konyhára, hogy egy-két ötletet néhány évente meg tudjon valósulni. „Minden évben félretettem egy keveset a felújításra a borok bevételéből, s lépésről-lépésre építettem vissza az egészet, mígnem, 2013-ban a Bor, mámor, Bényére állt a ház. De csak az, mert reggel még röhögtek rajtam a barátaim, hogy nincs pultom. Aztán este 9-kor megnyitottunk pultostól, amit hulladék anyagból raktunk össze. Még ma is remek állapotban működik.”
Ez a hangulat a mai napig végigkíséri a helyet, ami sem nem bisztró, se nem étterem, inkább egyfajta speciális borbár, ahova Attila - ha teheti - rollerrel érkezik. Általában jó a hangulat, jó a közönség, nincs felszültség, ahogy időhöz sincs kötve semmi. Nincsenek trendek, mindenki abból dolgozik, ami van. Ha épp nem jön egy séf, csak úgy, magától, akkor Attila főz. Ha ő sem, akkor a kollégája. S ha neki sincs kedve? Akkor nincs Gigerli, vagy leginkább csak töpörtyűkrém van az Őshonos Delikátból.
gigerli2„Állj oda valahova, ne törődj semmivel, legyenek jók az alapanyagok, úgyis jönni akarnak a séfek. Itt nincsenek tervek.” Valaki mindig telefonál. Van, hogy Attila hív fel egy séf barátot, lenne-e kedve valamikor péntek este és vasárnap délután között – a nyitvatartási időben – beugrani főzőcskézni egy kicsit. Vagy éppen Attila telefonja csörren meg, s a vonal másik végén valaki éppen arról számol be, mennyire elege lett hirtelen a nagyvárosi kötöttségekből, s kicsit ki akar szabadulni. Ez utóbbiból van több. Ilyenkor Attila közönséget szervez. Ismét elő a telefonnal, egy-két poszt a facebook-on, de nem görcsöli túl. Hiszen Bényén már kialakult egy kis borásztársadalom, zömében budapesti kisborászati befektetők, vagy panziótulajdonosok, nyaralótulajdonosok. De volt, hogy celebek estek be az ajtón, vagy a nagyvilág bármely pontjáról egy-két bátor kereskedő. „Anno Hongkongból is megkerestek, hogy a kereskedőm akar lenni. Mivel nem tartok sehol az országban borkóstolókat, a Gigerlibe hívtam. November végén érkezett, a kályha mellett ült dideregve, közben azon nevetett, hogy a világ egyik végéből a másikba kellett jönnie. Ez az emlék a mai napig nagyon él benne. Nemrég futottam össze vele, s amint meglátott, ismét azon kezdett el rötyögni, mennyire extrém élmény volt ez neki. Bejárta a világot, de ilyet még nem látott. Ezt a helyet mindenki szereti.”
gigerli3Előbb-utóbb mindenki benéz. Van, ki pár órára, van, aki péntek este érkezik, mert nem talál mást nyitva, s annyira elszalad vele az idő és a marasztaló jó hangulat, hogy vasárnap délután 3 órakor kell szólni neki, hogy akkor most bezárják az ajtót. Bármi történjen is. „Tavaly október 23-án fél házra számítottunk, aztán a 45 főre jött 21, majd még 6, meg aztán 4, meg 2. Az emberek arra számítottak, hogy majd milyen jót fognak tudni sétálni, aztán 3 óra után baromi hideg lett. Mindenki hozzánk menekült. Olyan telt ház volt, amit nem hittünk el. Nem volt elég evőeszköz, meg tányér, még szék is alig. Forgóban szolgáltuk ki az embereket, akik épphogy csak állva nem ettek, mi meg sebesen mosogattuk a villákat, s közben bögrében adogattuk a levest. De ezt mindenki jól kezelte, a Gigerlitől nem várnak amúgy sem mást. Egy étteremben ezért nagy balhét csapnának. Ami itt nagyon fontos, a jó alapanyag. Ezen kívül mindenki úgy él, ahogy szeretne. Ha akar, függőágyban ebédelhet, amit a diófára szoktam kifeszíteni.”
Hát az alapanyag, na igen. Ezt Attila ázsiai utazásai során megtanulta az utcai árusoknál, ahonnan magát az ötletet is hazahozta. Mert nem baj, ha kezdetleges a felszerelés, de az ételnek profinak kell lennie. Legutóbb, az üzbegisztáni útján például alaposan megfigyelte, milyen az a nyárs, amin a tökéletes bárányhúst készítik. Hazajött, megépítette, s már sülhetett is az erdőbényei bárány. De a német kereskedője is lepte már meg olyan csomaggal, ami gondosan szétválogatott magokat tartalmazott pontos termesztési és felhasználási leírással.
"Taskenből nemrég jött meg a fűszerünk. Ezelőtt 2-3 éve jártam ott, akkor találkoztam először egy fűszeres nénivel. Akkor hoztam a fűszerválogatásából fél kilót. Most pedig kiment az egyik barátom egy állami delegációval. Mondtam neki, hogy egy óvatlan pillanatban szépen lelép, adtam neki egy fotót a néniről, megmondtam neki, hogy hol találja a standot, ahol a fia fog ülni, s hozzon egy hatalmas zsák fűszert tőle. Most olyan bárányokat sütünk, hogy csak na. A legtöbb dolog így kerül be a Gigerlibe. A világban keresem ezeket a szuper fűszereket és a lehetőségeket. Három évvel ezelőtt pl. New Yorkból hoztam az ötletet, hogy befőttes üvegbe szolgáljuk fel a lattet – meg persze a kényszer is rávitt (nevet)…Budapesten még csak most kezdem ezt látni.”
gigerli4Mert persze kávéból sem adják alább. Ezen a téren is ma már messze száll a jó hírük. Bár az elején a jövő-menő baristák még elmondták a komoly lehetőségeket a több milliós kávégépekről, aztán végül egy kazincbarcikai kocsmában leselejtezett, ütött-kopott La Cimbali M27 kávégépe maradt, ami tökéletesen megfelel a Manuel felső kategóriás kávéjának, amihez kísérőként remekül passzol az almafröccs, vagy levendulaszörp, esetleg a kertből összeszedett fűszernövényekből készült tea.
Ez hát a - nevéből is adódóan - kicsit piperkőc, vagy éppen néha attól pont messzire elkanyarodó - éppen kinek milyen kedve van aznap - Gigerli, ahol nincsenek kötöttségek sem személyzetben, sem pedig menüsorban. „Ha rágörcsölnék erre, megenné a fene. Ez tényleg egy játszótér, mert amint bármilyen betérő meglátja, nincs elvárás. S még eddig mindenkinek sikerélménye volt. Itt nincsenek tervek, hiszen röhejes a forgalmunk, inkább csak társaságokat szórakoztatunk a magunk örömére. A Gigerli egy játszótér mindenkinek, alkalmi munkavállalókkal, vendég séfekkel és baristákkal, akik csak úgy jönnek-mennek nálunk. Nincs benne semmilyen állandóság, semmi jövőkép. Talán csak annyi, hogy most álljon meg a lábán, ami úgy néz ki, menni fog, hiszen már minden hétvégén nyitva tudunk lenni, s legtöbbször vendég is van.”

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram