A limoncello egy citrom ízű likőr, ami Olaszországban az egyik legkedveltebb likőrféleség.  Mindenütt találkozhatunk vele, de igazából a gyönyörű, napsütéses Sorrento, Amalfi és Capri vidékéhez kötődik a története, az előállítása, a hírneve. Általában az étkezés után, és nagyon hidegen fogyasztjuk, de lehet szobahőmérsékleten is, vagy pezsgővel, tonikkal keverve. Fogyasztása olyan rituálé az olaszok számára, akárcsak a kávézás.

A limocello eredete a mai napig rejtély, de azok az emberek, akik Sorrentoban (sorrentini), Amalfiban (amalfitani), vagy Capri szigetén (capresi) élnek, mind úgy gondolják, hogy közülük volt valaki, aki először készített limoncellot. A Capri szigetén élők meg vannak győződve arról, hogy a limoncello egy Massimo Canale nevű helyi kereskedő családjához kötődik, mivel ő volt az, aki meglátta a lehetőséget a likőrben és 1988-ban – nem is volt olyan régen! – levédette az első likőrt „Limoncello di Capri” néven. Ez a családi hagyomány egészen az 1900-as évek elejéig vezeti vissza a történetet, amikor is a család egyik hölgy tagjának nagyon szépen gondozott citrom- és narancsligetei voltak Caprin, és a gyümölcsből saját recept alapján likőröket is készített. A II. világháború után a hölgy, Maria Antonia Farace, unokaöccse a Tiberius császár palotájának romjai fölé emelt híres turistalátványosság, a San Michele villától nem messze nyitott egy bárt, aminek a fő specialitása a nagynéni receptje alapján készített limoncello volt. 1988-ban az ő fia, a már említett Massimo Canale kezdte el kicsiben a limoncello készítését „Limoncello di Capri” néven. Azért sejthetjük, hogy ebben a történetben nem ez az utolsó szó, mert Amalfi és Sorrento lakóinak éppen úgy megvan a saját verziójuk arról, hogy mikor és ki kezdte el készíteni ez a citromlikőrt. Van, aki azt mondja, hogy a középkori szerzetesek kezdték el a limoncello készítését, ami szintén hihető lenne, de a limoncello története klasszikusan nem illeszkedik a földművelés történetébe, már csak azért sem, mert régebb óta termesztenek citromot Amalfi környékén, mint hogy a citromlikőrnek nyomára bukkannánk. Ez azt is mutatja, hogy napjainkban is születnek legendássá váló termékek, amikről pont ezért mind azt gondoljuk, hogy csakis ősiek lehetnek.

Limoncello változatok

A limoncello hamar meghódította Olaszországot. Északon, Milánóban, limoncino lett a neve Nápolyban maradt limoncello. A siker titka az alapanyagként használt jó minőségű campaniai citrom. A helyi fogyasztásból divat, majd a divatból hagyomány lett és a sorrentói limoncello ma már földrajzi eredetvédelmet (IGP) is kapott. Sokan próbálják utánozni, de a helyi citrom különlegessége teszi különlegessé ezt a viszonylag magas, átlagosan 26% alkoholtartalmú likőrt. A likőr népszerűségének jele, hogy a limoncellot is hamisítják, illetve, hogy ma már sokféle változatban is előfordul, mint a pisztáciás pistachiocello, az epres fragoncello, a sárgadinnyés meloncello, de van borssal, mézzel, ízesített változat is és elkészült a crema di limoncello, amiben a cukorszirup helyett tej/tejszín van, s alacsonyabb (16%) az alkoholtartalma is.

Recept

Olyan limoncellot, amit Capri szigetén, vagy Sorrento és Amalfi környékén a kis üzletekben, házilag készítve kaphatunk, soha nem fogunk készíteni, ha nincs ugyanonnan származó citromunk, mert a helyi ovális citrom, a „Sorrento citrom” (Limone di Sorrento), más néven a „Femminello Santa Teresa”, vagy az Amalfi partvidékén termő, kerek Sfusato citrom minősége a jó és különleges limoncello titkának nyitja. Ezekben a citromfajtában kevés a mag, sok a lé, ám, ami a legfontosabb, a héjuk nagy mennyiségben tartalmaz a limoncello készítéséhez nélkülözhetetlen illóolajokat, illat és zamatanyagokat.

Limoncello recept sokféle van, és a készítése sem túlzottan bonyolult, de aprólékos munkát és gondosságot igényel. A lényege a kezeletlen, organikus citrom meleg vízben megmosott héjának gondos eltávolítása úgy, hogy a sárga, illóolajokban gazdag héj alatti keserű fehér réteg már ne kerüljön felhasználásra. A citrom héját jó minőségű alkoholban (vodkában), sötét helyen, 4 hétig áztatjuk. Ezt követően (ízlés szerinti mennyiségben) cukorszirupot (cukor, desztillált víz) és újabb adag alkoholt adunk a citromhéj infúzióhoz, majd újabb 4 hétig hagyjuk sötét, szobahőmérsékletű helyen állni a készülő likőrt. Ha elkészült, az italt leszűrjük és üvegbe töltjük, majd hűtőszekrényben tároljuk. Ennél sokkal gyorsabb, házi készítési módot is választhatunk, amikor 2-3 nap alatt elkészülhet a citromlikőrünk. Érdemes saját receptet is kialakítani és a saját, jól behűtött italunkat kínálni, fogyasztani. Persze egy jó minőségű, kézműves olasz limoncello nagyon más lehet, ezért, kóstoljátok meg azt is!

Köszönöm, hogy elolvastátok a beszámolómat a legkedvesebb olasz citromlikőrről, s ne feledjétek, hogy „Olaszul l’enni jó!”

Legyetek jók!

Gianni