Hirdetés
Hirdetés

Food truckból kértük ezt a szörnyet New York-ban

SZERZŐ: Veégh Attila
2015. augusztus 25.
Az elmúlt néhány év itthon egyértelműen az utcai kajákról szól, minden sarkon próbálkozik valaki. Első látásra egyszerűnek tűnik, de nagyon nem az (!!!). Kis helyen, gyorsan, minőségi, ízletes ételt készíteni, igenis egyfajta művészet. A street food egyik legismertebb lelőhelye a „food truck”. Veégh Attila nemrég hamburgerezett, most kedvenc kocsijaikat mutatja be. Természetesen az USA-ból.
Hirdetés

Különleges hangulata van ezeknek a járgányoknak és a magyarok kreativitása remek járműveket hozott össze eddig kis hazánkban. (Nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor azt hittem, ebben a műfajban fogjuk megváltani a világot, Magyarországon ez senkit nem érdekelt. Amikor századszor „büfé kocsizták” le a vagyonokért épített, úgynevezett food truckunkat, könnyes szemmel próbáltam elmagyarázni, hogy mi is lenne a mi célunk, de mivel a hatóságok is folyamatosan ajtót mutattak a projektnek, vége lett.) Manapság ez már máshogy van, a hatóságok még nem barátságosak, de a lelkes food truckos társadalom és a megnövekedett érdeklődés szépen-lassan talán a megfelelő helyre repíti ezt a műfajt. Mármint itthon, mert a tengerentúlon, nevezetesen Amerikában, ez egy kicsit máshogy megy. Nem csak, hogy megteremtője az utcai étkezéseknek, de a legnagyobb rajongó táborral rendelkező ország is egyben. Manhattanben megszámlálhatatlan food truck dolgozik, rengeteg a „tourist style”, a láthatóan egy kézben lévő „Halalfood”, „Smoothie”, „Icecream” kocsi, amelyeket, ha ott járunk, szerintem hagyhatunk is azoknak, akiket ez az étkezési stílus csak addig érdekel, amíg jól nem laknak, de igazából mindegy, hogy mitől.


Aki szeretné megtapasztalni, hogy mi is a street food, annak nem szabad kihagyni ebédidőben a Lexington, a Park vagy a Madison Ave, a 40-es és az 50-es utcák sarkait, ahol menetrendszerűen megjelenik a nagyvilág – persze food truckok formájában. Még „Hungarian lángos” is van. Libanoni, török, thai, kínai, japán, olasz, dél-amerikai és még rengeteg konyha kínálja autentikus ételeit kizárólag papír vagy hungarocell dobozban, műanyag evőeszközökkel. A sor mégis garantált, olyannyira, hogy sokuknál sorszámot kell húzni. Sorszámot, egy food trucknál, az utcán… Mivaaan??? Hát ez, kosztümös hölgyek, öltönyös urak, ha kell esőben is várják a sorukat, hogy fél kézzel tartva, állva megegyenek egy adag ételt. Nyílván nem ok nélkül, alighanem finom, amit ott ehetnek. Persze, ahogy jöttek, úgy el is tűnnek az ebédidő után. Food truck-étkeztetés menetrend szerint?  Van, ahol ez is működik.
guacamole fotó: a szerző felvétele

guacamole fotó: a szerző felvétele

[tw-divider][/tw-divider]Kedvenc ételeink a kedvenc truckjainkból

Broadway Bites: guacamole és a crispy hotdog
A guacamole nagy kedvencem, sok változatát ismerem, mert hát ez tipikusan az ahány ház, annyi szokás-étel. Ennyire tiszta, tökéletes verzióval ritkán találkozik az ember. Nincsenek felesleges plusz ízek, térfogatnövelő majonéz és társai. Persze ehhez nyilván az is kell, hogy fillérekért lehessen hozzájutni és ne számítson luxusnak egy ilyen étel elkészítése. Szóval minden falat élmény, a tetejére szórt fenyőmag fokozza az élvezetet, csak mártogatja az ember a tortilla chips-eket és arra gondol, hogy milyen szép az élet.


A hotdog-ban a karamellizált hagyma nagyon jól működik a kicsit édeskés kifliszerűségben. A nem túl tolakodó ízesítésű grillkolbász és a hajszálvékony csíkokra vágott sült krumpli nagyszerű szomszédai egymásnak. Valahogy mindig ilyen szomszédokra vágytam.
Buttermilk Fried Chicken fotó: a szerző felvétele

Buttermilk Fried Chicken fotó: a szerző felvétele


Smorgasburg: Buttermilk Fried Chicken
Először is meghallgatod mi is ez az étel, de már a fülednek sem hiszel. Csirke, édeskés uborkával, mézzel és waffellel. Na, rendben meghallgattad, de most már adják ide. Első harapás, a reccsenő panírdarabok alól kivillan a csirkék csirkéje, szaftos, ízes. Egy pillanatra megáll a világ körülötted, csak Ő és Te, a mézes waffel az uborkával működik, hihetetlen. A panír recsegése szűnni nem akar, valószínűleg ez a legjobb dolog, ami egy csirkével megtörténhet.
Konfitduck:
Elsőre sokkoló a 13 dollár egy kis darab kacsacombért. 3700 Forint, talán kicsit meg is sértődsz, na, menjenek már, de tényleg. Továbbmennél, de a szemed sarkából látod, hogy rád mosolyog, eszméletlenül néz ki. Ok legyen, egyszer élünk. A tökéletesen ropogós bőr alatt a hús minden erőltetés nélkül szétomlik a szájban, igazi kacsa íz, minden flanc és trükk nélkül. Szinte biztos, hogy a legjobb kacsa, amit valaha ettem. Mindez az East river partján, a háttérben Manhattan, mosolygó árusok, boldog, elégedett, már nem éhes emberek. Mi kell még?[tw-divider][/tw-divider]
fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


Akinek nincs alkalma ebédidőben arra járni, annak természetesen egyéb lehetőségei is nyílnak. Ha valaki turistaként Manhattanben jár, a Herald Square-t úgyis felkeresi, ami leginkább arról híres, hogy itt hívogatja vásárlóit a Macy’s és a Victoria Secret, mindkettő a legnagyobb a maga műfajában. Igaz, a mi szempontunkból ennek nincs nagy jelentősége…  Annak viszont van, hogy a West 34. és 33. utcák, illetve a Broadway sarkán hihetetlen kínálattal várja a street food rajongókat az Urbanspace Broadway BITES, ami csak egy zebrányira van az említett tértől.  Kb. 30, minden ilyen igényt kielégítő kajahely faházakban, a belváros kellős közepén. Nyáron és kora télen egy-egy hónapig élvezhetjük az ételeket a világ minden pontjáról. Napközben megtelnek a környező irodák dolgozóival, akik elégedetten töltik el azt a kb. fél órát, amit az ebédidejükre szánt a munkáltatójuk. Ez persze ne riasszon el senkit attól, hogy végigkóstolja a kínálatot!
New York egyértelműen leglátogatottabb tere a Time Square, naponta 350 ezren keresik fel. Ha ennek a térnek egy jelentős részét a legnagyobb nyári szezonban le lehet zárni egy street food esemény miatt, akkor nekem senki ne mondja, hogy Amerika nem a lehetőségek hazája. Márpedig le lehet, méghozzá egy Asian food & Culture fesztivál miatt. Persze ehhez szerencse kell, hogy az ember pont akkor, pont ott legyen. Nekünk most volt. Óriási élmény.

Mivel Manhattan két folyó között húzódik, talán nem meglepő, hogy az egyik legjobb hely megközelítéséhez hajózni kell egy kicsit. Mégis, ha kérhetem, ne hagyják ki, esküszöm, megéri. Az East 34. utca legelején, az East River partján, a 11. állomásról indul a hajó a közeli Brooklyn, Williamsburg állomásra, ahol csak kilépünk a hajóból és máris az áprilistól novemberig tartó Smorgasburg nevű street food-mennyországban találjuk magunkat. Ami itt fogadja a látogatót, az az első pillanatokban nehezen értelmezhető, főleg egy európai street foodozónak. Persze, a jót könnyű megszokni és néhány perc után már igazán otthonosan mozog az ember a fish&chips, pulled pork, ramen, konfitduck-kavalkádban. Sajnos, ez a hely csak szombatonként van nyitva, de végül is ezt úgy sem lehetne naponta csinálni. Mivel kb. 100 hely kínálja ételeit (egyébként hét közben többüket felkeresheti az éhes utazó a város különböző pontjain), érdemes útitervet készíteni a sorrendet illetően, hiszen lehetetlenség végigenni a kínálatot. Persze ez csak arra lesz jó, hogy meghiúsuljon, mert a társaság ahány tagú, annyi felé széled majd szét és tíz perc múlva már senki nem tud a másikról. Mindenki az illatok és ízek rabjává válik és megtapasztalja, mi is az a „real street food”.
fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


Smorgasburg egy vándor társaság, ha szombaton nem érünk rá, megtaláljuk őket vasárnaponként a Brooklyn Bridge parkban, az 5. kikötőnél. Ami egy kicsit árnyékolja a képet, hogy egy adag étel 8-12 dollár, ami azért nem nevezhető olcsónak. Persze, ha az embert érdekli ez az egész és már ennyit utazott, talán könnyebben enged meg magának ezt-azt.
Azért nem gondolom, hogy szégyenkezni valónk lenne a hazai street food minőséget illetően. Természetesen katasztrofális dolgokkal is lehet találkozni, de a többség igyekszik, jól teszi a dolgát. Ami hatalmas különbség, az a kínálat színessége, ebben rejlik a lényeg. Az egész hangulat más, amikor egy kolumbiai lány rád mosolyog és átnyújtja a saját pulled porkjukat, olyankor egy kicsit a kezedbe kapod a világot (!).

És most akkor át is vennénk a szót Attilától, bejelentve, hogy szeptember 19-20-án, az Európai Mobilitási Hét keretében, az Andrássy úti Autómentes Napon újra lesz Street Food Show, ahol azért látszódik majd, hogy milyen színes az itthoni kínálat is. Visszatérünk a gyökerekhez, lesz minden, ami szem-szájnak ingere. Hamarosan mondjuk, hogy kiket hívtunk ki az Andrássyra.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram