“Ez nem a Bocuse d’Or” – fogalmaz szellemesen a séf, akinek arcát most éppen egy egész ország ismeri meg. Őszintén kíváncsiak voltunk rá, hogy éli meg főműsoridős szereplését a Séfek séfe tévéműsorban Krausz Gábor.

Fotó: tv2

Hadd kezdjem egy erős kérdéssel: nem tartasz tőle, hogy a szakmádban kevésbé fognak komolyan venni a kereskedelmi tévés szereplés miatt?

Jó a kérdés. Ettől tartottam kevésbé, az én félelmem inkább az volt, hogy Vomberg Frici és Wolf Andris mellett nem fognak engem komolyan venni, ők hihetetlenül elismert nevek a szakmában. Válaszolva a kérdésedre, eddig meglepően jók a visszajelzések a szakmán belül, hozzám eddig csak pozitív hangok érkeztek a kollegáktól. Sokan fogalmazták meg, hogy jónak tartják, végre laikusok is belelátnak egy profi konyha működésébe.

És tényleg a profi konyhák működésébe látnak bele a nézők?

Nemsokára még inkább bele fognak, az eddig lement részek a válogatók és a tréningek voltak, ez még csak az éles helyzetek előszobája. Az igazi szakmai izgalmak jövő hétfőn kezdődnek. Mindhármunknak lesz egy csapata, akiket szóban instruálhatunk, de nem nyúlhatunk bele a munkába, sőt nem is kóstolhatunk. De annyiban tényleg a profi konyhák világát idézi, hogy lesz húsos, halas, köretes, pálya – a műsor igyekszik leképezni az éttermi konyhák valóságát.

A szakmától tehát pozitívak a visszajelzések. És a nézőktől? Az internet népe nem a kifinomult véleményezésről híres.

Pedig érdekes módon éppen ez az egyik leggyakoribb kritika a kommentelőktől, hogy mi nem vagyunk elég kifinomultak. Sokan nem értik, hogy miért káromkodunk, miért ilyen a hangnem a konyhán. Tény, hogy a konyha nem kislányoknak való. További kommentfajták, hogy ki ez a három senkiházi?

Ez mondjuk elég komikus.

Felmerül még, hogy miért alázzák meg a műsorban az embereket? Miért vagyunk ilyen beképzeltek? Miért nincs rajtunk sapka, vagy miért van szakálla a séfnek? Egyértelmű, hogy hülyén néznénk ki a műsorban beöltözve, sapkában, szakálltartóval… Sokan persze 2017-ben még mindig keverik a show-t a valóssággal. Sokan azt hiszik, hogy valós időben zajlanak ezek a műsorok.

Mennyire érzed magadénak a műsorban képviselt karaktert?

Ezt hogy érted? Az az én karakterem. Nem erőltettek rám semmit, nem kell megjátszanom magam. Ez én vagyok. Ez egy gasztro tehetségkutató, és tényleg a valóságot mutatja, a hatvan perc főzés tényleg hatvan perc. Azért szeretem például most visszanézni tévében a műsorokat, mert a kóstolt ételeknek mi ténylegesen nem láttuk az elkészülését. Érdekes visszanézni, hogy mi történt a kulisszák mögött, amik rejtve voltak előlünk. Gyakran megkapjuk egyébként, hogy forgatókönyv szerint zajlanak az események, de ez egyszerűen nem igaz. Senki nem mondja meg nekünk, mit mondjunk, hogyan döntsünk, hogyan viselkedjünk. Ez maga a valóság.

Fotó: tv2

Gondolom, azért tréningeztek előtte benneteket.

Engem például a forgatás előtt megkértek, menjek el beszédet tanulni, hogy szebben artikuláljak, de végül nem mentem el. Mi ezek vagyunk, így viselkedünk a konyhán, nem atomfizikusok vagyunk, sem bemondók, nem akarunk másnak tűnni, mint akik valójában vagyunk.

Ez tehát a valóságos viszonyulásotok egymáshoz Frigyessel és Andrással? Látványosan jól funkcionál a hármasotok.

Mondhatjuk, hogy működik köztünk a kémia. Andrist ismertem korábbról, jól kijövünk, egy a humorunk, jó viszonyt ápolunk. Fricit korábban nem ismertem, de tényleg jól passzolunk. Mindhárman konyhán nőttünk fel, pontosan tudjuk, milyen az egymás zrikálása, jól meg tudunk válaszolni a szúrkálódásokra, és humorral kezelni a helyzeteket. Szerintem a műsor sikerének éppen ez az egyik kulcsa. Unalmas karakterekkel nem lehet szórakoztató tévéműsort csinálni, ez nem a Bocuse d’Or.

Elég életszerű például a viszonylag gyakori káromkodás.

Pedig arra is megkapom, hogy ezzel Gordon Ramsay-t majmolom, de szerintem aki így gondolja, az soha életében nem látott még konyhát.

Hogyan látod te a hármasotokat?

Most, a harmadik részben fog csak igazán kijönni, hogy milyenek vagyunk, hiszen hiába vagyunk más személyiségek, azért mindannyian nagyon nyerni akarunk. Eddig kóstolgattunk, véleményezgettünk, de a java most jön. Vomberg Frici az igazi tanár úr, a professzionális coach, neki ez ráadásul a vérében is van. Ő ezt hosszú hónapokon keresztül élesben, profi szinten csinálta Széll Tamásék Bocuse d’Orra való felkészítésekor. Wolf András egy igazi maximalista, nagyon céltudatos ember, és benne is megvan a született oktató, tőle ráadásul kicsit tartanak is, mert olyan kisugárzása van. Én vagyok köztük a legfiatalabb, szakmailag a legtapasztalatlanabb is, ez nem titok. Én pont emiatt is a kicsit fiatalabbakat és vagányabbakat gyűjtöttem magam köré, olyanokat, akikkel szívesen elmész sörözni munka után. A csapatszellem kialakítására törekedtem, és hogy átadjam a tapasztalataimat.

Fotó: tv2

El tudod képzelni, hogy a műsorban felbukkanó játékosok közül a jövőben valakivel együtt dolgozzál?

Olyannyira, hogy ez így is lesz. Erről most még nem beszélhetek, hogy kire gondolok, amíg folyik a műsor. De határozott igen a válasz, van olyan, akinek már munkát is ajánlottam, sőt nem is egy embernek.

Lehet, hogy félremegy ez a kérdés, de érdekel, hogy szakmailag valamiben a javadat szolgálja a műsor?

Abszolút, másképp nem is vállaltam volna el, ha ezt nem látom benne. Nekem ez olyan szempontból mélyvíz volt, hogy bementünk a forgatásra reggel, és sokszor öt-tíz percünk volt a feladat kihirdetése után, hogy elkezdjünk főzni. Én elég kreatívnak tartom magam, de ez olyan stresszhelyzetet jelentett, amelyben máshogy működik az agy. Én szakácsként sosem versenyztem, nekem ez egy új szituáció volt. Sokat tanultam a rögtönzésekből is, meg persze sorolhatnám még.

Ami ráadásul ugye kamerák előtt zajlott. Hogy vagytok egymással?

Hármunkból megintcsak nekem volt ebben a legkevesebb tapasztalatom. Vomberg Frici évek óta folyamatosan kamerák előtt van, Andrisnak sem ismeretlen ez a szituáció. Az elején nagyon furcsa volt, aztán el is feledkeztem róluk.

Tavaly azt nyilatkoztad nekünk, hogy a “Zóna kihívás volt, a Bestia ösztön”. Minek neveznéd a tévés szereplésedet, no és a továbbiakat (hiszen eljöttél a Bestiából)?

A tévés szereplést egyértelműen kihívásnak nevezném. Megmutatni magam egy olyan világban, ami legbelül azért mindig is érdekelt. Mindig megvolt bennem, hogy szeretném megmutatni magam, vágytam egy kis reflektorfényre, és ezt még sosem csináltam. Az az étterem pedig, ahol tovább folytatom a munkát, a Zóna és a Bestia tökéletes folytatása lesz. Az egyvelege: feladat és ösztön egyaránt.