TGIF néven indul rendezvénysorozat a város egyik legújabb bisztrójában és koktélbárjában, a Baldaszti’s Grandban. Péntekenként egyedi zenei programokkal, neves magyar előadóművészekkel és dj-kkel, a már megszokott kiváló konyhával, koktél-, bor- és champagne választékkal várják a kikapcsolódni vágyó zene- és gasztrorajongókat az Andrássy úton. Január 27-én Fábián Juli & Zoohacker Orchestra feat. Sárik Péter előadásával indul a buli.
A TGIF sorozat rendezvényein neves magyar előadóktól hallhatunk majd többek között eddig máshol még nem hallott produkciókat. Az eseménysorozat nyitóbuliján, január 27-én a hazai zenei élet egyik legizgalmasabb hangú és zenei világgal rendelkező énekesnője, Fábián Juli lesz a főszereplő. Juli jazz énekesnőnek tanult, számos műfajban kipróbálta magát, több zenekar tagja és vendégművésze volt, de igazán híressé az elekronikus nu-jazz – drum and bass formáció, a Barabás Lőrinc Eklektric tette, melynek meghatározó alakja volt 2010-ig.
Zoohacker alias Palásti Kovács Zoltán régóta szereplője a hazai zenei életnek, tavaly pedig elektroakusztikus formációt alapított Fábián Julival. A két teljesen más műfajból érkező művész együttesének különlegessége, hogy a régi zenei stílusok mellett szinte az összes modern irányzat teret kap.
Sárik Péter a jazz mellett majd’ minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott, klasszikus, könnyű, pop, latin és világzenét. Jelenleg saját trióját vezeti, e mellett számos zenekarban és előadóval, többek között Fábián Julival dolgozik együtt. A Baldaszti’s Grandban a TGIF rendezvényekre elsősorban olyan vendégeket várnak, akik nyitottak az izgalmas zenei és persze a kulináris élményekre is.Jegyek a www.bookingguide.hu oldalon foglalhatók. A zenei program 20:30-kor kezdődik, minden jegyvásárlás automatikus asztalfoglalást jelent. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, a belépő ára a földszintre 2400 forint, a galériára 1900 forint.
BALDASZTI'S Grand
1061 Budapest, Andrássy út 8.
+36.1.302.3691
grand@baldasztis.com
www.baldasztis.com

Az Onyx az Év Étterme 2011 győztese
Közép-Európa legjobbja a szlovén Pri Lojzetu
A január 19-én a Sofitelben megrendezett nagyszabású gálán kiderült, hogy a 2011-es Év Étterme az Onyx. A legnépszerűbb fővárosi étterem a Mák, míg a legkedveltebb vidéki a Kistücsök lett. A szlovén Pri Lojzetu kapta a legkiemelkedőbb közép-kelet-európai étteremnek járó CEEfood-díjat. »
Év Étterme 2011
Képszemle
Mondanánk mi szívesen szövegben, szubjektíven, de a képek úgyis magukért beszélnek. »
Olcsóbban nálunk a Tésztavarázs
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Kedvezményesen a Larousse Gasztronómiai Lexikon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Legjobb hazai macaron lelőhelyek
A macaron kultikus francia desszert, elkészíteni nehéz, viszont függőséget okoz. A jó hír, hogy van itthon is. Teszteltük. »
A legjobb kézműves csokoládék
A csokoládé kézművesei egyre többen vannak és arra törekszenek, hogy meggyőzzenek minket arról, amit eddig is tudtunk, de nem elég jól: a csokoládé az elérhető luxus, a legkifinomultabb kényeztetés. »
Mogyoró likőrös mascarpone-s szelet
Édes és Keserű receptje
A legtalálóbb jelző a “gazdag” lenne erre a süteményre. »



















