Debrecen belvárosában, ebédidőben könnyű megtalálni az Ikont, a nyitott ajtók ’Üzleti ebédet’ hirdetnek 2900 forintért. Így aki siet, minőségi és a kategóriához képest olcsó ebédet kaphat. Az étterem - mely leginkább egy könyves és boros polcokkal felszerelt szalonra emlékeztet - szinte üres, így kitüntető figyelemre számíthatunk. Amint belépünk, egy asztalhoz vezetnek, bár helyet nem ajánlanak, inkább ránk bízzák a választást. Kezünkben már ott is az étlap. Előételnek valami magyarost keresünk, a leves-sortiment elég szűk, két fogás közül választhatunk. Most kihagyjuk. Rövid vacillálás után a ludaskására esik a választásunk, amit ropogós kacsaszárnytővel és konfitált libazúzával kínálnak. Ha már lúd, legyen kövér és változatos, marha ételt szúrunk ki másodiknak, mégpedig hagymás rostélyost tarhonyarizottóval, hagymatextúrákkal. A desszertet meg majd rábízzuk a pincérre.

Mielőtt azonban érkezne az előétel, - ahogy egy ilyen karakterű étteremtől elvárható - érkezik az üdvözlőfalat. Házi vaj és házi, helyben sütött kenyér. Utóbbi friss, meleg, régi korok házi kemencéinek hangulatát idézi fel, amikor a friss kenyér, mint valami omlós kalács került terítékre. A vaj krémes, lágy, minden túlzástól mentes. Újabb emlékképek jelennek meg, gyermekkori vajas kenyér, de már rögtön hessegetjük is el a kétségkívül hamis képet, lévén, hogy újabb üdvözlőfalat kerül az asztalra. Ezúttal hideg salátaleves a séf ajándéka. Így már nem is bánjuk, hogy lemondtunk a levesről. Salátalevesünk sűrű, a gazpacho paradicsomos, uborkás ízvilágát kínálja, a saláta elvész benne. A nagy melegben, a meleg vajas kenyér után a hideg leves kitűnő kezdés. Ez volt az előszó, akkor nézzük az első fejezetet.

Míg a következő fogás készül, figyelmünket a szalon könyvespolca köti le. Mellettünk egy jókora Alain Ducasse portré díszeleg, a könyvespolcon pedig a szakácskönyveken át, marketing és pénzügyi könyvekig, sokféle a kínálat. Alan Greenspan: Zűrzavar kora című kötete valóban étvágygerjesztő. Mielőtt szellemileg jóllaknánk a FED egykori elnökének gondolataival, gyorsan valami táplálóbb után nézünk, megérkezett a főfogás. Hagymás rostélyos, a tarhonya tetején bélszínkorongokkal és „különböző módon elkészített” hagymákkal, ahogy azt pincérünk elmondja.

Várjuk, hogy pincérünk mit ajánl e két fogás után. Gyakorlatilag felsorolja a desszerteket, irányt nem jelöl ki. A tarhonya után valami csokisat helyénvalónak érzünk. „Csokihab belga étcsokiból megfelelő választás lesz” – így a pincér. Rendben, legyen egy csokoládémousse. Szép habos, pirított magok gazdagítják, s fehér csoki csíkok emelkednek ki belőle. A tejszínhez és az étcsokoládéhoz kellő mennyiségű cukor került, bár az étcsoki jelleg, mint alapanyag, eltűnik belőle, nagyon könnyű, tejcsoki íze van a habnak. Kiválóan illik a korábban elfogyasztott fogásokhoz.

Az IKON-be nem tudunk belekötni. Így kell valamit elkezdeni. Reméljük, hogy ez a gasztronómiai tudás idővel tovább mélyül, és akkor minden út Debrecenbe vezet majd.