A Duna parti CET nevű építmény körüli botrányok egyetlen igazi győztese a Laci! Konyha!. Eredetileg a kulturális központban létesítendő Laci! Pecsenye! nevű hely előkészítő konyhája lett volna, de a tulajdonosok jó érzékkel átalakították a koncepciót és saját jogon megnyitották Budapest egyik legmenőbb ebédelő helyét. Elsőre ugyanis ennyi volt, viszont egy ideje már esténként is üzemel, nem kevesebb sikerrel. Azóta már olyat is hallottunk külföldi szájából, hogy olyan emblematikus helyet keres, mint Rómában az Alfredo’s, Berlinben a Solar, Budapesten a Laci! Konyha!.

Lehet, hogy a Duna part szebb lett volna, főleg nyáron, de Újlipótváros szívében sincs rossz helyen az étterem. A félszuterént street art-os festéssel és szedett-vedettnek ható bútorzattal látták el. A fanyalgó kritikák ellenére egy dolgot már a külcsínről is le lehet szűrni, feszengés mentes étkezésre számíthat, aki ide betér. Laza, közvetlen, de nem tolakodó pincérek és pincérlányok fogadnak minket, és innentől fogva a szerviz első osztályú.

Már az üdvözlőfalattal elindul az ízutazás. Tiszta és erős kacsakocsonya érkezik ajándékba a séftől, tetején tejfölhabbal és apróra vágott sörretekkel shotos pohárkában. A kocsonya pikáns ízét lágyítja a tejföl, a retek pedig új textúrát ad, rághatóvá teszi a kompozíciót. Ha erőlevesként kaptuk volna a kacsalevet, akkor sem lett volna jobb, így viszont lehetett ú-zni meg á-ázni. Közben a kenyér is megérkezik és azon nyomban, még az amuse bouche-nál elfogy. A friss, házi kenyérnek ugyebár nehéz ellenállni.

Az előételek közül a vörös burgonyaleves pirított mandulával tűnik a legfantáziátlanabbnak, azonban semmiképpen nem lebecsülendő. A valószínűleg felföldi-vörös nevű burgonyafajtából készült leves bár egyszerű, mégis különleges a burgonya aromája miatt, amelyhez kiválóan passzol a mandula édeskés, marcipános íze. A langyos tintahalsaláta nem mutat túl a nevén, viszont a trükkös alapanyagot gyakorlott kezek készítették el, így szájban olvadósra sikeredett.

A desszert pályán viszont igazán brillírozott a hely ezen az estén. Az Eszterházy tortájukat tanítani kellene már a középiskolákban. Krémes, olvadós, nagyon diós. A körtelepényt, mintha egy francia nagymama készítette volna: ropogós alap, enyhén karamellizált körtefeltéttel. A hozzájuk tartozó fagylaltok csak kiegészítették a tökéletes sütiket.