Lázadás a Váci utcában
Meglepően ízletes, kifejezetten finom ételeket ettünk, barátságos környezetben, nagyon igyekvő szervizzel párosulva.
Van nekünk ez a híres-neves Váci utcánk, annak is két egymástól nagyon eltérő szakasza. Sokáig a Klotild palota Kígyó utcai sarka számított a választó vonalnak, azon túl csak a sivárság, bár ennek megfelelően elég nyugis is volt. Addig a pontig minden nagyon előkelőnek mutatta magát, sétálgató városiak vizslatták a zsúfolt kirakatokat. A polgári jólét kissé megkopott emlékei még itt-ott felütötték fejüket, volt errefelé több könyvesbolt is, meg patinás kávéház, de a kapitalizmus áldásai hamarost a matyóba oltott merkantil szellem képében foglalta el az egész utcát. Manapság újból mintha az elegáns vásárlóutcai arculat kerekedne felül, de ezzel egy időben a bóvli árusok teljes hosszában elfoglalták a Váci utca másik, valamikori sivárabb, a Vásárcsarnokba torkolló végét. Olyannyira, hogy lényegében a népművészet minden, az isten adta néptől idegen terméke és a szovjet megszállással kapcsolatos nosztalgikus militáriák egymásba olvadó elegye képviselik itt a szuvenír bizniszt.
Emellett még számtalan a vendéglátással kapcsolatos vállalkozás is itt ütötte fel a fejét. Hegyén-hátán a café és magát étteremnek hirdető turistacsapda. Ebben a diszkontgulyás folyamban próbálkozott a Bábel is, majd feladta, hogy kedvezőbb helyet találjon a belvárosban, hogy megszabaduljon a szomszédos éttermek fényképes leporellót mutogató becsalogatóitól. Nehéz itt úgy végigmenni, hogy orvul ne kerüljön az orrom elé egy ilyen színes, szélesvásznú ételfotó gyűjtemény, amit mézes-mázos becsali szavak kísérnek.
Ha valakinek mániája a lelkiismeretes vendéglátás, akkor errefelé erősen felkötheti a gatyáját. Ahogy ismerem a dolgok állását, a szezonális turizmus diktálta kemény feltételek, a magas bérleti díjak, fenntartási költségek még a legbecsületesebbet is trükközésre csábíthatja. Olyan ez, mint a balatoni vendéglátás. Nyáron roham, tömeg, őrület, minden pénzt akkor kell megcsinálni, a tél jóval kevesebbet hoz, küzdelmes, hideg napok, pangó bolt, csökkentett személyzet, még olcsóbb alapanyagok és a remény, hogy mindjárt kitavaszodik, és érkeznek a turisták, akik a tapasztalat szerint igen kispénzű fogyasztók. Legtöbbször otthon nem is járnak étterembe, csak itt a keleti végeken gondolják azt, hogy a pénzükért valami nagyon extrát kell kapjanak.Ebben csak egyféle rendet lehet vágni, ha az ember azt gondolja, hogy turisták ide vagy oda,- legyenek azok kispénzűek vagy világlátott utazók – a minőség a legfontosabb. Ez a tulajdonosi szemlélet, ez az elszántság érződik a Paul’s Bistro teljesítményén. Ez a kis aprócska sarki étterem szinte az első a templom felől jövet. Kinézetével nem igazán hívja fel magára a figyelmet, bár az üvegportálon cirkalmas betűkkel kiírt ételek az ismert bisztró módi szerint azért szembeötlőek. Lehetne akár Pali bácsi bisztrója is.
Kis terasz, utcai melegítők, plédek, igazán barátságos antré. Bent néhány asztal pasztell barnás abroszokkal, hatalmas tábla a falon, ebben a helységben ő a főszereplő, vagyis, hogy aznap éppen mivel kedveskedik nekünk a séf. Nem szűkmarkú. Itt az a módi, hogy 5-6-féle előételből, ugyanannyi főételből, és néhány desszertből egy 2300 Ft-os ebéd menüt lehet összeállítani. E emellett persze van étlap is. Egyből a tábla verziót választom és rövid tanulmányozás után összeállítom szerény ebédemet. Közben rendkívül barátságos pincérem, - aki teljesen egyedül uralja a placcot, hozzáteszem, kiválóan - meglep friss aszalt paradicsomos házikenyérrel, és vajjal, az biztos, hogy ez még a Váci utcában az én pályafutásom alatt nem fordult elő. Majszolgatok és rendelek: csicsóka krémlevest, libahússal töltött thai tésztát, de nem bírok a kíváncsiságommal és még egy főételt kérek: csirke zúzapörköltet véres hurkás gnocchival. Ezekkel jól elleszek így ebédidő tájt.A csicsóka nagyon kellemes, krémes, jóízű leves, szépen előkerülnek a ropogós, apróra tört szalonnák benne. Egy friss zöldes olaj diszkréten tekereg a felszínen, teljesen rendben van az egész. És nem is kis adag, kifejezetten laktató, jó kezdet. Érzem, hogy a konyha nem engedné meg magának a lisztes sűrítést, vagy az egyéb menzás trükköket. Itt a manapság progresszív konyhaként értelmezett stílus uralkodik. Megkapom a thai cuccot. Az biztos, hogy igyekeztek rendesen: barátságos, színeit őrző, ress julienne zöldséghalom helyezkedik el a kompozíció tetején. A tésztakorongok szépen duzzadnak a libahús tölteléktől, az egész egy elég bő lére eresztett szószban fürdik, ázsiai íz mlékekkel tarkított, szója dominanciájú, de inkább leves. Nem túl izgalmas. Mást vártam. Felidéztem a valódi mogyoróvajas, gyömbéres, szójás, lime-os, tárkonyos, pórés, citromfüves szószt, ami többnyire sűrűbb és karakteresebb. De, hát nem azért vagyok itt, hogy főzzek, szorgalmasan tovább kanalazom a fogást. A tészta korrekt munka. Az egész szépen átgondolt, ízérzékeny fogás lehetne, de se nem igazán thai, se nem eléggé önálló.(Eszembe jut egy másik változat is, ahol kétféle lisztből készül a tészta és a töltelékhúsba kerül káposzta, meg fenyérfű, ami a thai citromfű szépséges magyar neve, meg apróra vágott zöldségek, meg bor is. És, ami a lényeg, hogy nem főnek forró lében, hanem gőzön készülnek.)
Szorgalmas pincérem közben ellát egy kissé kapatos párocskát, akik így déli órán benyakalnak egy palack édes tokajit és ropogósra sült bőrű harcsát fogyasztanak hozzá. Miközben a feltehetően indiai fiatalember komoly csőrözésbe merül tejfel szőke párjával, én a hal állagát próbálom megállapítani két asztal távolságból. Néha kételkedem saját elmeállapotomban, de szerencsére nincs sok időm ezen morfondírozni, mert megkapom a csirke zúza pörköltet. (Történetesen a hal is rendben van, ahogy innen megállapíthatom.) Figyelmem a zúza felé fordul. Feszes, jól elkészített darabok, ízletes paprikás mártásban, bár tudnám még fokozni az intenzitását, de kárpótol az apróra formázott gnocchikban rejlő véres hurka betét. Igazán kicsik, de mégis jelen vannak és a krumplis tészta golyók is lágy, finom állagúak. Nagyon jó kis étel ez így együtt.Egy biztos, meglepően ízletes, kifejezetten finom ételeket ettem, barátságos környezetben, nagyon igyekvő szervizzel párosulva. Orrom előtt egy polcon, most veszem észre, néhány klasszikus szakácskönyv, köztük is a legfeltűnőbb a Larousse Gastronomique magyar verziója. Hát, ha valamire, akkor erre nem számítottam. És nem tartóztatom meg magam attól a nagyon banálisnak tűnő megjegyzéstől sem, hogy ez talán nem véletlen. Ennek a könyvnek a szelleme lengi be Pali bácsi, bocs, Paul’s Bistro konyháját. Csak melegen ajánlani tudom mindenkinek.
A tesztelés időpontja: 2011. december . A kritika az étterem akkori teljesítményét értékeli , amely azóta változhatott.Címkék: Paul’s Bistro
« Vissza a TESZTEK rovatba.
Az Onyx az Év Étterme 2011 győztese
Közép-Európa legjobbja a szlovén Pri Lojzetu
A január 19-én a Sofitelben megrendezett nagyszabású gálán kiderült, hogy a 2011-es Év Étterme az Onyx. A legnépszerűbb fővárosi étterem a Mák, míg a legkedveltebb vidéki a Kistücsök lett. A szlovén Pri Lojzetu kapta a legkiemelkedőbb közép-kelet-európai étteremnek járó CEEfood-díjat. »
Év Étterme 2011
Képszemle
Mondanánk mi szívesen szövegben, szubjektíven, de a képek úgyis magukért beszélnek. »
Olcsóbban nálunk a Tésztavarázs
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Kedvezményesen a Larousse Gasztronómiai Lexikon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Legjobb hazai macaron lelőhelyek
A macaron kultikus francia desszert, elkészíteni nehéz, viszont függőséget okoz. A jó hír, hogy van itthon is. Teszteltük. »
A legjobb kézműves csokoládék
A csokoládé kézművesei egyre többen vannak és arra törekszenek, hogy meggyőzzenek minket arról, amit eddig is tudtunk, de nem elég jól: a csokoládé az elérhető luxus, a legkifinomultabb kényeztetés. »
Mogyoró likőrös mascarpone-s szelet
Édes és Keserű receptje
A legtalálóbb jelző a “gazdag” lenne erre a süteményre. »


















