A hosszú úttól lelombozódva lépünk be a kapun és azonnal egy másik világba érkezünk. Meleg, otthonos érzés kerít hatalmába, felhőtlen gyermekkorom, zalai nagymamám jut eszembe – féltett csipketerítői, porcelánjai, a régi parasztbútorok. Itt csak néhány modern szék kócolja a harmóniát. A falon szárnyaival védő angyalkép és meleg cserépkályha biztosít arról, hogy jó helyen vagyok. Három-négy asztalnál ülnek vendégek, pincérünk kedvesen jelzi, hogy bár egymaga szolgál fel, igyekszik mindent megtenni éhségünk csillapítására. Rövid időn belül hozza az étlapokat, majd üdvözlő falatként divatos, hosszú tálon ízléses gombóccá formált tepertőkrémet és medvehagymás túrókrémet tesz elénk házi sütésű kenyérrel. Az aperitif bodzás limonádé, de választhatnánk ibolya, akác, barackvirág és még néhány fantasztikus házi szörp közül, melyeket mind helyben készítenek. Ezek mellé igazán jól esik a hajszálvékony kenyérre kent habkönnyű krém.

Előételként medvehagyma-krémlevest rendelünk sonkával, és hízott kacsamájat alma-chutney-val. A leves gondolatnyit hígabb az általam ideálisnak vélt krém jellegnél, a rajta lévő sonka pedig túl sós, mégis élvezetes együtt. A kacsamájat régimódinak is nevezhetnénk, de a mellette lévő roppanós, édeskés káposztalevél és az almás reszelék mégis szép egységet alkotott vele.

Desszertnek túrógombócot és csipkebogyólekváros palacsintát kérünk. A túrógombóc könnyű, mint a lepkeszárny és ideálisan édes. A palacsinta sárga színe már-már hihetetlennek tűnt, de a vidéki alapanyag csodákra képes, kukoricával etetett házi tyúktojásnak minden szakács örülne. A hecsedlilekvár pedig végképp feledtet minden korábbi hibát.Mindig jó visszatérni ebbe a nyugodt, lelassult békebeli világba, és az ételek, ízek is emlékezetesek.

Megjelent a Népszabadság Top 50 Étterem című kiadványában.