Az étlap délben és este különbözik, ezért a napi ajánlat táblára írt modern, magyaros menü ígéretesnek hangzó fogásairól délben le kell mondanunk, de azért az étlap ilyenkor is ígér kulináris kalandokat, ebbe vetem most lelkesen bele magam.

A sertés-rillette (kenhető állagúra kevert sült hús saját zsírjával) már kevésbé átütő élmény, főleg, hogy hozzá kenyér csak külön kérésre és meglehetős késéssel érkezik. A pékáru elég silány, ami azért is csalódás, mert a Bábelben korábban kiemelkedően finom és változatos kenyérfelhozatallal találkozhattunk.

A céklás galamb-erőleves már jobb próbálkozás, és bár átütő karaktert nélkülöz, a sült hasébetéttel tisztességes a végeredmény.

A Bábelben az ételek megnevezésében is az egyszerűségre törekednek, így a „rántott sertés” nevű tétel sem sokat sejtet magáról, de érkezése után kiderül, hogy az egyszerűség mögött komoly tartalom van. Zsenge malac rózsaszínre sütött szaftos pecsenyéje kínálja magát egy hajszálvékony, ropogós panírréteg alatt, a húst állagban és ízben is jól egészíti ki a rizottó, ami az étlapon olvasható felvezetése ellenére sem sütőtököt (maximum nyomokban), sem rizst nem tartalmaz (gersliből készült), de a tányér összességében működik. Egyszerű alapanyagok, szakszerű elkészítés, igényes tálalás.

Korrekt kávé után elégedetten fizetem ki a számlát, mely a maga 12 ezer forintjával nagyon jó ár–érték arányúnak vehető, és a híresztelések ellenére négy fogás után senki nem távozik éhesen. Igényes külföldi partnerekre vagy a design iránt fogékony, kifinomult ízlésű barátokra jó benyomást tehetünk, ha a Bábelben látjuk őket vendégül. Egyedül azt kell jól megválasztani, hogy hova ülünk, mert a hely kissé túlzsúfolt, az intim beszélgetésekhez az asztalok túl közel vannak egymáshoz, és a megszokottnál közelebb a konyhához, a kávé- és pénztárgépekhez. Mindent egybevetve a Bábel bizalmat ébresztő kulináris próbálkozás, ahol a zűrzavaros körülményeket figyelembe véve is egy nyelvet beszélünk. A folyamatosan finomodó, fejlődő konyha és az igényes vendéglátás nyelvét.