Geográfiailag nagyon kedvező az elhelyezkedése: Budán, távol a főút zajától, de mégis a „hegyvidékről” legurulók számára ideális ponton. Mintha minden út ide vezetne. Kivételesen vonzó enteriőr, különösen, ha a tavaszi napsütés is rásegít, és végig simogatja a csillogó üvegtáblák mögötti pasztell belsőt. Ekkor az étterem egyik jellemző eleme, a vízeséses oszlop is életre kell, frissítő hatása is érvényesül. Ropogósra vasalt felszolgálók, vakító fehér ingben, ma divatos, nagy csomóra kötött világoskék nyakkendőben lesik a vendégek óhaját. Teszik mindezt elegáns szolgálatkészséggel és az étlap minden fogásának beható ismeretével. Kis tányérkában jó minőségű olívaolaj és néhány csepp balzsamecet van előttünk, friss foszlós kenyér: ellenállhatatlanul tunkolásra ingerel. Ha elfogy, tüstént érkezik az utánpótlás. Minden olajozottan működik, az étvágyunk is kellőképpen fokozódik, miközben az étlapot tanulmányozzuk, amely az állandó klasszikusai mellett, közel ugyanannyi napi ajánlatot is tartalmaz.

Paradicsom-krémleves, pankóba forgatott aprócska süllőszelettel indításképpen, azután tőkehal carpaccióra esik a választásom zöld spárgával, kacsamajonézzel. A leves kellemesen édeskés, selymes, valódi paradicsomíz jellemzi, szelídített változat. Jó ötlet a panírozott halfalat, bár a pankóra jellemző friss borzasság nem észlelhető. A tőkehal kissé gyűrött állapotban terül el a mélytányér alján, körötte selymesen felfénylik a kacsa jus-vel ízesített majonéz, ha jól értelmezem a kreációt. A zöld spárgák kellemesen roppannak, friss, életteli az élmény. A hal, érzésem szerint lehetne határozottabban a derekából nyesve, hogy szép tömör, vékony szeletként vonzza magára a kacsamajonézt. Így kissé széteső és a lényeges ízesítő elemből, a kacsamajonézből is igen kevés van a tányéron. Talán túlságosan is gesztusértékű így a fogás, mintha az alkotó elbátortalanodott volna útközben.

Társam választása a krémsajtos lazactatárra esik, majd némi hezitálás után főfogásnak a „tejes bárány vajtökkel, hegyaljai sajttal” mellett dönt. A lazac valójában aprócska kockákra nyesett hal hengeresre formázva, rajta a krémsajt. Nagyon mutatós fogás. Egyetlen kifogásunk az lehet, hogy a lazac nem sok ízesítést kapott, kissé sűrű, nincs meg a tatárra jellemző vibrálása. Mégis frissítő, könnyed bevezetés.

Az Árkád minden, fentebb felsorolt apró-cseprő kifogásom ellenére tökéletesen megtestesíti a sokak által még messze nem elért tisztességes, becsületes kulináris szintet, azt a konzekvens, minden napra érvényes magas minőséget, amit, ha lehetne, kötelezővé tennénk a vendéglátásban.