Curry, kaffir-lime, citromfű: a város egyes számú thai kifőzdéjét teszteltük.
Van ez a hely a Podmanicky utca melletti miniatűr Szobi utcában, ahová már nyitása óta odaszokott az ázsiai konyhára nyitott és éhező hazai vendégkör. Utóbbi elsősorban világlátott fiatalokból, sokat utazott középkorúakból és sok-sok expatból, vagyis Budapesten élő külföldiből tevődik össze. De találkoztunk már itt ebédjét csinos asszisztensével töltő ismert politikussal, csicsergő csajpartival, és randizó egyetemistákkal is. Egyszóval, a közönség pont olyan sokszínű és eklektikus, amilyennek azt egy budapesti thai kifőzdében képzeltük.
Már a névadás is arra utal, hogy a tulajdonosoknak nyilvánvalóan és nagyon helyesen eszük ágában sincs felülpozícionálni a vendéglőt és olyasmit közvetíteni, amit nem tud. Ez nem egy elegáns thai étterem, hanem egy tisztességes thai kifőzde, ahol egyébként két étlap van, egy thai és egy magyar (mivel erre van igény). A magyarról nem kóstoltunk még semmit, bár hírek szerint a lapcsánka a város egyik legjobbja.A Parázs Presszó pincehelyiségben található, ami nem egy szerencsés adottság, sötét és nehezen szellőzik, magyarul a ruhánk megsínyli. A berendezés puritán, valójában leginkább irreleváns, de van egy-két hangulatosabb szeglet, sőt kikapcsolódásra alkalmas párna is. Több fogást végigkóstolunk, és mindegyiknél ugyanarra a következtetésre jutunk: tisztességesen elkészített ételek, amelyekben benne van minden íz és erő, amit itt várunk. Mind a kókusztejes csirkeleves mind a csípős-citromos rákleves kiváló, tömegesen kikandikál belőle a thai citromfű, a kaffir-lime levél és a galanga szeletek, így kétség sem fér hozzá, hogy ebből aztán semmilyen autentikus hozzávalót nem sajnáltak. A rákleves tele van korrektül előkészített, és megfelelő ideig főzött garnélával, amely puha és finom. Fagyasztott termék, de 700 forintos levestől nem várom el a csúcsminőségű alapanyagot. Ez egyébként a többi ételben is megnyilvánul: a húsok, zöldségek, rizsek közepes minőségűek, inkább olcsó termékek, az íz viszont mindegyikben a helyén van. A zöld curry korrekt, a thai marhahús saláta, vagy a sertés saláta (darált hús, fűszerekkel, csípős-savanyú, zöldcitromos, halszószos öntettel, sok hagymával összeforgatva) remek, a pad thai friss, rajta a tofu kiváló, az adagok emberesek, ki is fognak rajtunk. Minden ízben megvan a thai konyhára jellemző összetett egyensúly, bár inkább rusztikus, mint kifinomult formában – de örüljünk neki, hogy legalább ilyenünk van. Az egyensúly az én ízlésem szerint néha kissé megbillen a cukor felé, a levesek fele ilyen édesen még izgalmasabbak lennének, a chilivel pedig bánhatnának nagyvonalúbban, bár ez aztán tényleg nyilván ízlés dolga. Ezzel együtt, ha thai ízekre vágyom, Budapesten per pillanat ez az egyetlen szóba jöhető opció.
Nemrégiben nyitott meg a Parázs Presszó kistestvére, a Kisparázs Thai Leves&Wok bár, amely még a presszóhoz képest is még inkább kifőzdés, nyitott konyhával és rohangáló thai kisgyerekekkel, de örömmel jelentjük, hogy a levesek itt is pont ugyanolyan kiválóak, ráadásul még házhoz is szállítanak. A tesztelés időpontja: 2010. április . A kritika az étterem akkori teljesítményét értékeli , amely azóta változhatott.Címkék: Parázs Presszó
« Vissza a TESZTEK rovatba.
Az Onyx az Év Étterme 2011 győztese
Közép-Európa legjobbja a szlovén Pri Lojzetu
A január 19-én a Sofitelben megrendezett nagyszabású gálán kiderült, hogy a 2011-es Év Étterme az Onyx. A legnépszerűbb fővárosi étterem a Mák, míg a legkedveltebb vidéki a Kistücsök lett. A szlovén Pri Lojzetu kapta a legkiemelkedőbb közép-kelet-európai étteremnek járó CEEfood-díjat. »
Év Étterme 2011
Képszemle
Mondanánk mi szívesen szövegben, szubjektíven, de a képek úgyis magukért beszélnek. »
Olcsóbban nálunk a Tésztavarázs
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Kedvezményesen a Larousse Gasztronómiai Lexikon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Legjobb hazai macaron lelőhelyek
A macaron kultikus francia desszert, elkészíteni nehéz, viszont függőséget okoz. A jó hír, hogy van itthon is. Teszteltük. »
A legjobb kézműves csokoládék
A csokoládé kézművesei egyre többen vannak és arra törekszenek, hogy meggyőzzenek minket arról, amit eddig is tudtunk, de nem elég jól: a csokoládé az elérhető luxus, a legkifinomultabb kényeztetés. »
Mogyoró likőrös mascarpone-s szelet
Édes és Keserű receptje
A legtalálóbb jelző a “gazdag” lenne erre a süteményre. »


















