Az étlap szokásos kínálata mellett pünkösdi ételsorral is kedveskedik. Bármi is legyen az ok és összefüggés a közelgő vallási ünneppel, kipróbálom.

Kenyér, péksütemény nem kerül az asztalra. Később, erre vonatkozó kérdésem után kiderül, hogy ismerik ezt a műfajt, sőt már az ebéd befejezéséhez közeledve kissé túlmelegítve ugyan, de kapok is kétféle friss és jó minőségű baguettet ízelítőnek. Avokádós kuszkusz saláta, édes chiliben pácolt királyrákkal az előételem. A salátába kevert kuszkusz kissé száraz, torokszorító, habár némi apróra vágott színes kaliforniai paprika vonzóbbá teszi. Az avokádó csíkok némelyike szürkés árnyalatot kapott, ami túlérettségére utaló jel. A „királyrákok” kizárólag a Király utcára való tekintettel viselhetik ezt a nevet, egyébként aprócska garnélafarkak, amúgy kellemes állagúak, bár a chilis szószban odakozmált fokhagymák füstős íze is fellelhető.

Citromos csirkeragu levesem tárkonyecettel savanyítva erősen tejszínes, feltűnően sűrű, már-már főzelék állagú. Egyetlen határozott íz uralja: a tárkonyecet. A szintén túlzott mennyiségben benne lévő zöldségek vegyes, de inkább ipari minőségűek, a zöldborsó, annak ellenére, hogy itt a szezonja, fagyasztott. A kissé íztelen csirkehús kockák túlzó - de ízben annál érdektelenebb - jelenléte további egytálételes emlékeket ébreszt. Nem igazán értem, hogy a korai tavasz és a pünkösd miért nem a könnyed ízkavalkád felé hangolta ezt a fogást, amiben az összetevőket illetően létrejöhetne a zsengeség, az újjászületés ízvilága, frissessége. De csak akkor, ha minden aznapi és kézműves és az összetevők megfelelő aránya érezni engedi azok eltérő sajátosságait.

Színes borsban érlelt sertés szűz következik almás curry mártással, zsenge vaníliás parajjal és basmati rizzsel. A hosszú nevű főétel magán viseli a makacs minden áron akarás és az átgondolatlanság jegyeit. Nem vitatom, hogy az egyenként érdekes elemek összeillenek, de csak akkor, ha kifogástalan minőségben, kidolgozottságban és arányban kerül a tányérra. A currys alma szósz, de lényegében az egész fogás szemlátomást hosszas konyhai parkolás után kerül elém: a szósz bőrösre hűlt, íze művi, se izgalmas curry, se alma, valami nagyon eltájolódott errefelé, még a színe sem barátságos. Az alakja után talán pohárból kiborított rizshalom ragacsos massza. A feltehetőleg olajon megfuttatott paraj nem zsenge: leginkább kesernyés gyűrődés, ha kapott is vaníliát nem észlelhető: nem jön létre az elképzelt ízvilág, semmi finesz. A hús száraz, messze túl az elvárható közvetlen sütés utáni frissességen. Eleve túlsülhetett, mert még ennyi pihenés, várakozás után is némi rózsaszínt látnom kellene a közepében. Sajnálatos, hogy a vonzó recept nem tudott megvalósulni, pedig érzem magamban a kihívó ízeket, ellentétes vonzódásokat, amit a megfelelően elkészített vaníliás paraj az almával lágyított curryvel tudott volna művelni és a levesesen omlósra sütött hússal, amihez a rizs a curry adekvát kíséretét adhatta volna.

A desszert szilvás charlotte. A nem túl jellegzetes ízű piskótába göngyölve gigászi adag, feltehetőleg növényi zsiradék alapú krém és darált mák keveréke néz velem farkasszemet, kifinomultnak nem nevezhető. A tányér dekorációjában azonban legalább egy friss, finom physalist, földicseresznyét fedezek fel.